1950-ben, Ordass Lajos törvénytelen elítélése után, amely tulajdonképpen nem a valutaügy miatt történt, hanem azért, mivel Ordass nem ajánlotta fel az egyház iskoláit az államhatalomnak, nagy szenzációnak számított a Kotimaa finn lap 1956. június 1-jei számában közölt értesülés, amely szerint az Egyházak Világtanácsa Budapesten tartandó értekezletén felvetnék Ordass Lajos sorsának és jövőjének alakulását.(1) Köztudott az is, hogy Ordassnak a püspöki szolgálattól való megfosztása teljesen törvénytelen volt, mivel a tárgyaláson a kötelezően előírt 13 személy helyett csak 12-en jelentek meg, közülük 8-an üres cédulával szavaztak, maga a püspök pedig nem is volt ott.
A megbeszélések Horváth János egyházügyi hivatali elnök és Dezséry között kezdődtek el. Ordass már kezdetben kijelentette, hogy nem az anyagi jóvátétel, még csak nem is a püspöki szolgálatba való visszahelyezése érdekli, hanem a teljes értékű rehabilitáció. Végül abban állapodtak meg, hogy Ordass - Keken Andrással és Kendeh Györggyel együtt, akiknek ügye szoros összefüggésben állt a püspökével - teljes rehabilitációban részesül, de átmenetileg teológiai tanári feladatot kell vállalnia. 1956. október 5-én a Népköztársaság Legfelsőbb Bíróságának 1584/1956 sz. ítélete a korábbi döntést hatályon kívül helyezte, az egyetemes törvényszék pedig 7986/1956 sz. határozatával minden joghátrány alól mentesítette; ez a határozat egyúttal a rehabilitáció szolgálatának - megszakítás nélküli - folytonosságát is magában foglalta.
Jellemző volt az egyházi ellenzék gondolkodásmódjára, hogy Ordasst rá akarták venni arra, hogy ne jelöltesse magát a világszövetség elnöki tisztségére, amit ő úgy hárított el, hogy azt kérni sem kell, hiszen a régi megbízás automatikusan lejárt.
A püspök 1956. október 31-én - miután előző nap Dezséry László, majd a rá következő napon, november 1-jén Vető Lajos lemondtak püspöki tisztségükről - visszatért szolgálatába. Ez alkalomból Mindszenty igen rövid időre meg is látogatta, de nem tanácskozott vele, jóllehet ellenfelei később hosszú tárgyalással vádolták őket.
Az egyház kezdetben teljesen szabadon intézhette ügyeit: Horváth János novemberi szereplése után úgy tűnt, hogy az államhatalom megértőbb lesz az egyházak vonatkozásában. Ekkor kérték fel Túróczyt, hogy átmenetileg vállalja el a püspöki tisztséget az északi kerületben, amelyre később - a leadott 285-ből - 238 szavazattal meg is választották. A beiktatáson Miklós Imre (az ÁEH elnökhelyettese) mellett Veres Pál ÁEH előadó és Mogens Zeuthen lelkész is részt vettek. Mindezek után Ordass az ajándékba kapott egyházi autóval végig látogatta a déli egyházkerület nyolc egyházmegyéjét.
A minneapolisi világgyűlésre Ordass Lajoson kívül Szabó József, Keken András, Nagy Gyula, Wiczián Dezső és Hafenscher Károly kapott útlevelet, Prőhle Károly és Schulek Tibor kérelmét megtagadták. A nagygyűlés előtt Pozsonyban, Liselundon és Salzerbadban előkészítő konferenciákon kellett részt venniük. A minneapolisi gyűlés a Krisztus megszabadít és egyesít téma köré szerveződött. A főistentiszteleten Ordass hirdette Isten igéjét Krisztus halálának gyümölcsei címmel. A teremben jelen lévő 12000 emberen kívül még mintegy 30000-en hallgatták szavait. Ordasst újra alelnökké és emellett díszpolgárrá is választották. Nagy Gyula úgy számolt be nekem az eseményekről, hogy Ordass olyan ovációban részesült, mintha maga Jézus Krisztus jelent volna meg. Hazatérve a gyűlésről Ordass sokfelé tartott beszámolót a történtekről, beszámolóit az állami szervek "Nyugat-barátnak" minősítették.
Időközben megjelent az 1957. évi XXII-es törvényerejű rendelet, amely szerint az Elnöki Tanács engedélyére van szükség, ha a püspöki tisztségben változás történik. Horváth János a törvény megjelenésekor rögtön felhívta Ordasst, hogy ez rá nem vonatkozik, hiszen a bíróság az előbbiekben már említett ítélete alapján püspöki szolgálatának folytonossága mellett foglalt állást. Ugyanakkor Ordass távollétében - szovjet kezdeményezésre - egyházakkal kapcsolatos konferencia volt Budapesten (erről a püspököt nem értesítették), amelyen elhangzott az egyházakkal kapcsolatos eljárások szigorításának szükségessége is. Nyilvánvaló, hogy Horváth "pálfordulása" is e konferencia hatásának tudható be. Ordass hosszú levelet intézett Horváth Jánoshoz, amelyben rámutatott a megtárgyalandó kérdésekre.(2)
A Horváth János által bejelentett tárgyalóbizottság összetétele rögvest heves vitát váltott ki, mivel Ordass kifogásolta Pálffy Miklós, Mekis Ádám és Grünvalszky Károly jelenlétét is. Őróluk ugyanis köztudott volt, hogy a kommunista rendszer ügynökei, akik tűzön-vízen át az állam érdekeit képviselik. Az állami tárgyalóbizottság "minőségével" kapcsolatban Ordass így fogalmazott: "Láttam már életemben sok mindenféle csúfságot, de ennyi ízléstelenséget egy tömegben, mint ezen a tárgyaláson, nemigen láttam még sűrítve."(3)
Bár az álláspontok idővel közeledtek egymáshoz, a tárgyalások mégsem vezettek eredményre. Ordass ultimátumról beszélt, amikor Horváth a korábban lemondott, régi egyházi személyek visszahelyezését követelte. Kijelentette, hogy az ez ügyben érintett, körülbelül 15 személy visszahelyezésére nincs jogköre, ráadásul így az utóbbi idők pozitív változása is semmissé válna.
A következő időszakban Grnák Károly miniszteri biztos ellenőrzése alá került az egész egyházi ügyintézés, így például a levelezések is, amelyeket Ordass mindig felbontatlanul küldött vissza. Horváth teljes erővel Ordass ellen fordult, és a különféle konferenciákon állandóan kritizálta a püspök passzivitását. A tárgyalásokat nyilvánvalóan állami részről szakították meg. Azt a mesét hangoztatták, hogy Ordass hosszasan tárgyalt Mindszentyvel, ami nem volt igaz. Vécsey József tévesen állította ezt. Állami részről Túróczyt 1957 decemberében menesztették, Vetőt pedig visszahelyezték a püspöki tisztségbe.
Lund-Quist és Vajta Vilmos látogatásán az egyházat újabb kritika érte Ordass tartózkodó magatartása miatt. Ordass fontosnak tartotta, hogy tisztázzák, egyáltalán püspökként tekintenek-e még rá. Horváth szerint nem ez a fontos, hanem az, hogy jelenleg ő a megfelelő erre a tisztségre. Az államhatalom ugyanis abban a helyzetben van, hogy a neki nem tetsző jogszabályokat bármikor figyelmen kívül hagyhatja. Ezzel explicit felmentette az államot mindenféle törvénytelen eljárás következménye alól. Búcsúzóul Horváth ezt mondta: "Meg tudom jósolni neked, hogy akarva, nem akarva te a népi demokrácia legádázabb ellenségei között fogsz kikötni." Mire Ordass: "Engem nem kerget semmiféle politikai törekvés. Amit teszek, az evangélium iránti kötelességemből teszem."(4)
Horváth János 1958. január 31-e után evangélikus lelkészek bevonásával próbálta meg Ordasst végleg félreállítani, de ez nem sikerült neki. Ordass fegyelmi eljárást kért önmaga ellen, de beadványára nem reagált senki. Megindult ellene a sajtó részéről is a támadás, mivel már nem bírta az állam bizalmát. Túróczyt is hasonló ürüggyel állították félre. Az egyházi üléseken is igen éles támadások kereszttüzébe került Koren Emil, Káldy Zoltán és Grünvalszky részéről is. Egyebek mellett elhangzott, hogy Ordass vagy kapitulál vagy végelbánás alá vonják, noha a lelkészek szinte kivétel nélkül mellette foglaltak állást.
Ordass levelet írt Dobi István köztársasági elnöknek, majd személyesen is felkereste, de csak a nagypénteki munkaszünet ügyében tudott neki segíteni. Május 17-én szívgörcse volt, és több napra ágynak esett.
1958. június 19-én az Elnöki Tanács 451-4/1958 sz. határozatát kézbesítették számára, amelyben azt közölték, hogy nem járultak hozzá Dezséry László lemondásához. Ezután Dezséry minősíthetetlenül gyalázta Ordasst és követőit, majd a végén kijelentette, hogy lemond püspöki tisztségéről. Így "hivatalosan" megürült a püspöki szék, az átmeneti időben Koren Emil látta el a szükséges teendőket.
Az Elnöki Tanács rendelkezése több sebből vérzett, tulajdonképpen teljesen törvénytelen volt. A püspök először az állam és egyház között 1948-ban megkötött megállapodás értelmében járt el, miszerint nem kötelező számára politikai síkon magáévá tenni és elfogadni a kommunista rendszert, de főleg azért tartotta törvénytelennek a határozatot, mert korábban kimondták, hogy rá nem vonatkozik az 1957. évi XXII-es törvényerejű rendelet, hiszen a már többször említett állami ítélet folytán megszakítás nélkül gyakorolta püspöki szolgálatát, így ahhoz semmiféle jóváhagyásra nem volt szüksége. Ha akkor lett volna közigazgatási bíróság, érvénytelennek minősítette volna ezt a határozatot.
Még félreállítása után is éles támadásokat intéztek Ordass ellen, amelynek alapja nyilván az a kóros szorongás lehetett, amely még akkor is fennállt személyével kapcsolatban, amikor már megszűnt minden egyházi hatalma.
Turai István 1969-ben egy megbeszélésre hívta Ordasst a városházára a Kukkonen-ügyben. Ő volt az, akinek korábban Ordass az életrajzát odaadta. Ez nagyon idegesítette a kommunistákat, mert nyilvánvalóan kitűnt ezekből az iratokból az a töménytelen törvénytelenség, amely az Ordass-ügyet végigkísérte. Ordass közölte, hogy ő nem felforgató ember, csak a tényeket írta le.
1971. június 30-án megírta, hogy halála esetén melyek a kérései. Eszerint egyszerű temetést szeretne, gyászjelentés sem kell, prédikáció sem, csak ima. 1978. augusztus 15-én halt meg szívbántalmak miatt. Felesége rövid időre kiment a postára, s amikor visszatért, férjét a földön fekve már holtan találta. 1978. augusztus 19-én temették el. A temetési szertartást Csengődy László végezte, a sírnál Ruttkay Elemér imádkozott.
Koporsója mellett Csengődy László az alábbi imádságot mondta el: "Hálát adunk Tenéked Istenünk, mennyei Atyánk, a halálon vett diadalért; egyszülött Fiad, Jézus Krisztus, bűnöket megbocsátó, életet és üdvösséget ajándékozó áldozatáért. Hálát adunk kegyelmed örök világába hazahívó követedért, a halálért, mely elvitte körünkből testvérünket dr. Ordass Lajost, a Te színed elé.
A fájdalom és gyász szorongatja szívünket, mégha a Te kezedre bízzuk is őt. És ha tudjuk is, hogy egész életében - mint egyházad lelkésze és püspöke - ennek a Veled való találkozásnak a várható csodájában, bűvöletében és bizonyosságában élt...
Koporsója előtt hálát adunk Neked, Istenünk szereteted bőségesen neki ajándékozott jeleiért. A világosságért, amivel a háborús évek sötétségében ragyogóvá tetted őt. Áttetszővé, mint aki bátorságával benned tudta reménységének gyökereit.
A tisztaságért szóban és életvitelben, melyet legjobb meggyőződése szerint oly példamutatóan kínált...
Hálát adunk, Urunk, a gyásznak e hajlékéban a tanító és figyelmeztető iszonyatért is, mely magányos cellák és szívek szenvedéseinek könnyeit és gyötrelmeit idézi elénk.
De hálát adunk a végtelen örömért, mely az imádkozás és a Te igéd erejének megmentő és megtartó csodájáról beszélt és beszél testvérünk, dr. Ordass Lajos életéből...
A Te jóságod és igazságod koronázza meg emlékezetét a tisztes emberi szóban, egyháza szolgálatában s a történelem visszatekintő szigorában...
Hálát adunk a te szolgád igehirdetéséért és a csendért. A csend: bölcsesség és mélység. Valami ebből titokzatosan mindig ott volt a tekintetében, szavában, ritka mosolyában. Sokszor ijesztő szótlanságában is. Most ezt mind a mélység nyeli el. Az Isten szeretetének mélysége. Az Élet, nem a Halál."(5)
Mivel gyászjelentés nem készült, a temetés napját az emberek csak egymástól tudhatták meg. Volt olyan, aki Ceglédről jött el, motoron. Végül 500-600 ember gyűlt össze a temetésen, köztük Káldy Zoltán is, aki korábban arra kérte Csengődyt, hogy beszélje le Ordasst a Tartsay utcai istentiszteletek látogatásáról, de ő erre nem volt hajlandó. A testvéregyházak képviselői délután Ordass lakásán fejezték ki részvétüket az özvegynek.
1989 júniusában megalakult az Ordass Lajos Baráti Kör, miután Norvégiában is létrejött az Ordass Alapítvány Terray László kezdeményezésére. Mindkettő ugyanazt a célt tűzte ki maga elé: Ordass Lajos "szellemi örökségének: mély evangéliumi hitének, az egyházzal és a magyar nemzettel kapcsolatos iránytmutató szolgálatának ébren tartása."(6)
Rendkívül fontosnak tartjuk Scholz László 1956. december 13-án kelt bűnbánati nyilatkozatát, amelynek lényege, hogy egyházunkban mindig Isten igéjéhez kell ragaszkodni.
Még Ordass félreállítása után is folyt az áskálódás ellene, életrajzának külföldre juttatása miatt. 1958. után pedig követői: Danhauser László, Nagybocskai Vilmos, Botta István, Scholz László, Kendeh György, Sólyom Jenő, Wiczián Dezső, Zászkaliczky Pál, valamint az ifjúsággal foglalkozó lelkészek ellen hoztak szigorú intézkedéseket. Az egész egyházi munka ellenőrzése Grnák felügyelete alá került.
Ordass Lajos rehabilitációjának érdekében először Fasang Árpád írt levelet Káldy püspöknek 1983. december 25-én, ám ez nem vezetett eredményre. Az igazságügyi miniszterhez írt levélre a miniszter elutasító választ adott, mondván, hogy nem ő, hanem az egyházi hatóság az illetékes. Ordassné megbízása alapján 1996. január 25-én nyújtottam be keresetet a Déli Evangélikus Egyházkerület Bíróságához, amelyben kezdeményeztem annak megállapítását, hogy Ordass Lajos másodszori elbocsátása teljesen törvénytelenül történt, mivel esetében az 1957. évi XXII-es törvényerejű rendeletet nem lett volna szabad alkalmazni, hiszen szolgálata beiktatásától kezdve jogfolytonos volt. Megszakítás nélkül volt püspök! Ennek ellenkezőjét abból levezetni, hogy Dezséry a lemondásához nem kapta meg az Elnöki Tanács jóváhagyását, jogi képtelenség. Ordass püspöki felmentése tehát teljesen törvénytelen volt: sem fegyelmi eljárás, sem nyugdíjazási kérelem nem előzte meg.
A jogi eljárást hátráltatta az az időközben felmerült kérdés is, hogy a bányai egyházkerületnek jogutódja volt-e az újonnan alapított déli egyházkerület. Nyilvánvaló, hogy mivel jogutódlás volt, új választásra nem kerülhetett sor. Boros Péter egyházkerületi ügyész előterjesztésében megállapította, hogy Ordass Lajost törvénytelenül mentették fel a püspöki szolgálat alól arra hivatkozva, hogy korábban Dezséry lemondásához állami megerősítésre lett volna szükség. Azóta sem látott napvilágot semmi arra utaló adat, hogy lemondása erőszak hatására történt volna. Minden jel arra mutat, hogy ő is egyetértett a történésekkel. Egyébként esetében az Elnöki Tanács határozatára nem volt szükség, így azt törvénytelenül keverték bele az ügybe. Mind az egyházi, mind pedig az állami hatóság törvénysértése nyilvánvaló. A rossz döntésért egyházi vonalon az alábbi személyek felelősek: Darvas József egyházkerületi felügyelő, Koren Emil esperes, Mihályfy Ernő országos felügyelő, Benczúr László püspöki titkár, Mekis Ádám lelkész, Grünvalszky Károly egyetemes főtitkár, Vető Lajos püspök, Káldy Zoltán lelkész, Pálfy Miklós teológiai dékán, valamint az állam képviseletében Horváth János és Grnák Károly.
Szomorú, hogy az eljárás elindítása a felperesre maradt. Az ítélet minden kétséget kizáróan megállapította, hogy Ordass Lajos eltávolításának nem volt semmilyen jogilag védhető indoka. Ennek következtében Káldy püspöksége mindvégig érvénytelen volt. Ordass hűségét abban látjuk, hogy kötelezettségeiből akkor sem volt hajlandó engedni, amikor ezzel saját érdekeit kockáztatta. Nem engedett a zsarolásnak, nem akarta a szenvedést elkerülni, helyette inkább feláldozta magát. A hűség igazi példaképe.
Túróczy Zoltán mondata beigazolódott: az egyházat elsősorban belülről lehet tönkretenni.
(1) Ordass Lajos: Önéletrajzi írások (folytatás). Bern, 1987, Európai Protestáns Magyar Szabadegyetem, 469-470.
(2) Ordass: Önéletrajzi írások (folytatás)... (1. jz.), 684-701.
(3) Ordass: Önéletrajzi írások (folytatás)... (1. jz.), 713.
(4) Ordass: Önéletrajzi írások (folytatás)... (1. jz.), 800.
(5) Terray László: Nem tehetett mást. Budapest, 1990, Ordass Lajos Baráti Kör, 198-199.
(6) Az Ordass Lajos Baráti Kör alapszabálya. Keresztyén Igazság, Új folyam, 1989. 1-2. sz. 61.
Megjelent a Keresztyén Igazság 2019.1. számában 23-28.o.