A Keresztyén Igazságban már beszámoltam a norvégiai "Ordass-vitáról", amely lényegileg nem is annyira Ordass Lajosra vonatkozott, mint inkább arra a kényes kérdésre, van-e oka a Lutheránus Világszövetségnek arra, hogy elismerje tévedéseit az 1984-es budapesti világgyűléssel és az ottani elnökválasztással kapcsolatban (31. szám, 29-31. o.). A norvég püspöki kar óvatosan nem tért ki a konkrét kérdésre, viszont pozitív és értékes nyilatkozatot tett Ordass Lajosról, és kijelentette, nagyon fontosnak találja, hogy a Világszövetség "vizsgálja meg, hogyan lépett fel a [kelet-európai] egyházüldözésekkel kapcsolatban, hogy abból tanulságokat lehessen levonni a jövőre nézve" (32. szám, 38. o.).
Hogy a Norvég Evangélikus Egyház püspöki kara ilyen módon számon tartja Ordass Lajos személyét és tanúságtételét, annak voltak előzményei, és a püspökkari nyilatkozatnak volt visszhangja is.
Északi körút 1947-ben
Az előzmények a második világháború utáni első évekre mennek vissza. 1947 tavaszán, tehát ötvenegy évvel ezelőtt, Ordass Lajos tudvalevőleg többhónapos körutat tett külföldön, s ennek során meglátogatta a négy északi ország evangélikus egyházait is. Szokása szerint ezen a külföldi úton is naponkinti részletes feljegyzésekben rögzítette le a nap eseményeit, feljegyezve például még azt is, kiknek írt levelet vagy küldött üdvözlőlapot. Ez az útinapló ma is érdekes olvasmány.
Oslóba közvetlenül az Egyesült Államokból érkezett Ordass repülőgépen. Feljegyzi, hogy megerőltető amerikai körútja és "26 órás szakadatlan repülőút" után (több helyen kellett repülőt váltania útközben) annyira kimerült volt, hogy mikor este Oslóba ért, azonnal ágynak esett és másnap csak délután fél négykor ébredt fel. Nemcsak azoknak a személyeknek a nevét említi meg, akikkel Oslóban találkozott, hanem részletesen feljegyzi azt is, miről beszélgettek, sőt azt is, milyen utakon vagy utcákon át jutott el az egyik helyről a másikra. Taxira természetesen nem volt pénze, ezért vagy villamossal ment vagy leginkább gyalogolva, "itt-ott elbűvölően szép zeg-zugok között". De ilyen módon újabb és újabb megfigyeléseket tudott tenni a skandináv életformáról és életstílusról is.
Az üzletek mérsékelt áruválasztékából hamar megállapíthatta, hogy az ötéves háborús megszállást és károkat szenvedett Norvégia nem volt akkoriban "gazdag ország". A vasárnap délelőtti istentiszteleten egy norvég ismerősének igehirdetése "meglehetősen álmos" volt. A délutánin viszont egy későbbi barátja "igen rokonszenvesen" prédikált. Egy norvég püspökről, akivel a szállodában akadt össze, megjegyzi: "Elég szófukar, jellegzetes norvég férfi." Berggrav püspökkel való találkozásáról többek között azt írja: "Várakozásomat tökéletesen kielégítette, amit szellemiekben vártam tőle". Jellemző, hogy nem mulasztotta el meglátogatni Lunde püspök sírját. A "gyermekek püspöke" gyermekprédikációit húsz évvel korábban ő fordította magyarra, s Johan Lunde maga írt előszót a két kötethez.
Képet ad az útinapló azokról a kapcsolatokról, amelyeket Ordass fűzött ezen a körúton. Ötven év távlatából olvasva meglepő, milyen biztos érzékkel fordult a fiatal egyházi generáció tagjaihoz, akikből a jövő egyházi vezetői kerültek ki. Találkozott Henrik Hauge akkor még fiatal lelkésszel, aki később mind Norvégiában, mind a Lutheránus Világszövetség különféle szerveiben fontos szerepet töltött be. Megismerkedett a Haugéval egyidős Alex Johnson későbbi püspökkel s ennek bátyjával, a túl korán elhalt Jon Johnson lelkésszel és sok mással. Norvégiában valószínűleg Berggrav püspök volt ebben segítségére - amint svédországi ösztöndíjas korában Söderblom Náthán uppsalai érsek hozta összeköttetésbe olyan fiatal teológusokkal, akik húsz évre rá már vezető tisztségeket töltöttek be a Svéd Evangélikus Egyházban. Finnországban Lehtonen érsek ismertette meg fiatal lelkészekkel.
Mikor rá egy évre a hatalom börtönbüntetésre, 1950-ben pedig egyháza állásvesztésre ítélte, akkor Ordass Lajos már nemcsak egy név volt a sok közül egy távoli testvéregyházban. Személyes ismerősei és barátai várták feszülten a rá vonatkozó híreket. Ehhez járult, hogy mikor a Norvég Egyházi Misszió utolsó budapesti kiküldöttje, Bernhard Seland későbbi norvég esperes 1950 tavaszán kénytelen volt elhagyni Magyarországot, részletes cikkben számolt be az ottani helyzetről a Kirke og Kultur c. tekintélyes norvég folyóiratban.(1) Ez a cikk bejárta Észak valamennyi evangélikus egyházát, egy változata megjelent többek között az északi országok közös ökumenikus folyóiratában is.(2) Barth Károly egyházpolitikai gondolkodásának politikai gyökereit pedig már az előtte való évben feltárták norvég teológusok, Barthnak a magyarországi helyzetre vonatkozó, feltűnést keltő kijelentései után.(3) Élénk volt tehát az érdeklődés Északon a magyarországi evangélikusság iránt.
Ilyen "előzmények" után nem volt meglepő, hogy épp az egyik északi egyházban került elő 1996-ban az "Ordass-ügy". És ez nem korlátozódott a norvég evangélikus egyházra.
Norvég visszhang
A Luthersk Kirketidende nevű lelkészi szakfolyóiratban (a "norvég Lelkipásztorban", amelyet gyakorlatilag minden norvég lelkész olvas), a szerkesztő, Vidar Haanes fiatal egyháztörténész ismertette 1996 decemberében (22. sz., 642 sk. o.) azt a kötetet, amely Joachim Heubach német püspök 70. születésnapjára jelent meg. A gyűjteményes kötet két cikkére tért ki különösen is. Az egyik e sorok írójának cikke Ordass Lajos és Eivind Berggrav viszonyáról.(4) A norvég püspöki kar fent említett nyilatkozatára célozva csípősen megjegyzi a szerkesztő: "Alig lehet kétséges, ki Berggrav püspök méltó utódja, a (jelenlegi) norvég püspöki kar vagy Ordass Lajos".
A legnagyobb és legtekintélyesebb oslói napilap, az Aftenposten is visszatért a tavaly nyári "Ordass-vita" témájához. A lap egyházi tudósítója ismét felrótta a nemzetközi egyházi szervezetek (Lutheránus Világszövetség, Egyházak Világtanácsa stb.) vezetőinek, hogy az elmúlt 40 év során nem mutattak elég megértést a "szocialista országok" egyházainak nehéz helyzete iránt. Kizárólag egyházi vezetőkkel tanácskoztak és barátkoztak, akikről pedig mindenki tudta, hogy a rezsimek kiválasztottai és a rendszer bizalmát élvezik. Hozzátette, hogy ez a vád joggal illetheti a norvég evangélikus egyház képviselőit is. Eltűrték, hogy a budapesti világgyűlésen 1984-ben az Ordass Lajos püspöki székébe ült Káldy Zoltán legyen az Evangélikus Világszövetség elnöke, viszont "egyházunk és a Világszövetség részéről keveset hallottunk az Ordass Lajos elleni túlkapásokról". (Aftenposten, 1997. február 11.)
Per Lenning püspök a laphoz intézett levélben válaszolt a cikkre. (Aftenposten, 1997. február 22.) A világszövetségeket ért vádakra nem tért ki, de ami a norvég egyház képviselőit illeti, a vádat alaptalannak mondta. Ő maga, írta, 1984-ben a budapesti világgyűlés alkalmával a ceglédi evangélikus templomban prédikált, abban a gyülekezetben, ahol Ordass Lajos tíz éven át lelkész volt. Első dolga volt a szószékről Ordass Lajos életével és szavaival tett hitvalló bizonyságtételére utalni. De más norvég egyházi képviselők is számtalan esetben léptek fel hasonló módon kelet-európai látogatások alkalmával és biztosították a szorongatott helyzetben élő hittestvéreket szolidaritásukról. Utal Lenning arra is, hogy a Norvég Evangélikus Egyház Káldy Zoltán állhatatos unszolása ellenére sem volt hajlandó őt fogadni "hivatalos látogatásra" Norvégiában.
Hozzátehette volna Per Lenning azt is, hogy a budapesti világgyűlés alatt egy norvég kiküldött volt az egyetlen, aki felemelte szavát a szocialista országokban, elsősorban Etiópiában élő hittestvérek szorongatott helyzete érdekében. Ez Odd Bondevik akkori missziói főtitkár, jelenlegi moldei püspök volt.
Finn és svéd hangok
Finnországban a főváros Hufvudstadsbladet nevű lapja vette elő 1996 őszén a volt szocialista országok egyházainak problémáit. Ezt követte a svéd anyanyelvű finn evangélikusok központi egyházi hetilapja, a Kyrkpressen ádventi cikksorozata arról a témáról, hogyan viszonyult a finn egyházi közvélemény a keleti diktatúrákban élő keresztény testvérekhez. A sorozat bevezető cikkében Eino Murtorinne helsinki egyháztörténészt interjúvolta meg a lap.(5) "Mély csalódást keltett sokakban", mondja a professzor, hogy a finn evangélikus egyház vezetősége hallgatott az egyházak helyzetéről a keleti diktatúrákban, és "folytatta a barátkozást a keleti egyházak vezetőivel, akik pedig a kommunista rendszer kiszolgálói voltak." Ennek nyomán a finn egyház népe előtt "hitelét vesztette az egyház vezetősége". Részletesen tér ki a professzor Ordass Lajos sorsára, amelyre vonatkozólag szintén hallgatott a finn egyházi vezetőség, pedig erről hiteles adatokkal rendelkeztek. Ez "kínos eset" (finn és svéd kifejezéssel élve "forró krumpli") a finn egyház számára és ebben a dologban "nagyot hibázott a finn egyház". De az Ordass-kérdés "továbbra is nyitott seb a magyarországi egyház testén" is, mondja Murtorinne professzor. "Miért kellett Ordass egyházának 1995-ig várnia azzal, hogy rehabilitálják?" - teszi fel a kérdést.
A cikksorozat utolsó részében John Vikström finn érsekkel közöl interjút a lap (Kyrkpressen 1996. dec. 19.). "Fontos, hogy az ilyen kérdések napirendre kerülnek", mondja az érsek, "és mindig kívánatos, hogy ez tárgyilagos alapon történjen. Nem mehetünk tovább őszinte és kritikus vizsgálódás nélkül. Egyházunk számára ez igen fontos dolog. De biztos vagyok abban, hogy nincs mitől félnünk, és eltitkolni nyilván nem fogunk semmit."
A Svéd Evangélikus Egyházban sem felejtették el Ordass Lajost. A Lutheránus Világszövetség 50 éves jubileuma alkalmából kiadványt jelentetett meg a svéd egyház Lutherhjälpen nevű segélyszerve, amely eredetileg azonos volt az LVF svéd "nemzeti bizottságával". A feladatot a fiatalabb generációhoz tartozó Björn Ryman uppsalai egyháztörténészre bízták. A szerző a fő hangsúlyt arra helyezte, milyen helyet foglalt el a svéd kereszténység a világ evangélikusságának egészében. A többszáz oldalas kötetben a szerző külön fejezetet szentel Ordass Lajos személyének és tanúságtételének.(6)
Ryman abból a svéd nyelvű rádióbeszédből indul ki, amelyet Ordass Lajos 1956. november 2-án tartott. Ezt ismételten közölte a svéd rádió, s ez egyedülálló segítőkészséget váltott ki a svéd társadalomban. De ehhez kapcsolódóan Ryman feleleveníti olvasói számára Ordass egész életútját. Ismerteti Ordass svédországi tanulmányútját, beszámol a Lutheránus Világgyűlés 1947. évi lundi alakuló gyűléséről, amelyen Ordassnak fontos szerep jutott. Részletesen szól az 1948-as koncepciós perről és ennek következményeiről, 1958 utáni sorsáról, de az egyházában akkor előállt új helyzetről is. Érdekes részleteket közöl Ordass Lajos svéd kapcsolatairól, azt is megemlíti, hogy ezeknek a kapcsolatoknak a fenntartásában hathatós segítséget kapott Ordass Vajta Vilmostól - amiért Vajta gyakran "erős ellenszélbe" került (128. o.). Az egész fejezet kitűnő betekintést ad Ordass Lajos életébe és szolgálatába - egy új, fiatal svéd generáció számára.
Hadd említsük itt meg a Lutheránus Világszövetség saját 50 éves jubileumi kiadványát,(7) amelynek egyik főszerkesztője Jens Holger Schjorring dán teológiai professzor volt. Az 550 oldalas kötet első része a Világszövetség alapításával foglalkozik, s itt külön fejezetben emlékezik meg Ordass Lajos szerepéről a Világszövetség alapításában - az Eivind Berggravról és Hanns Liljéről szóló két fejezet között. De azt is megállapítja, hogy az 1984-es budapesti világgyűlés alkalmával a Világszövetség genfi stábjának Káldy Zoltán megválasztása érdekében kifejtett tevékenységét "manipulációnak" bélyegezte a nemzetközi sajtó (469. o.), valamint hogy Dóka Zoltán "Nyílt levelének" ügyét "oktalan módon" kezelte a stáb (411. o.).
A sarkalatos pont
Észak nem felejt. De úgy hiszem, amit itt északi egyházi lapokból és kiadványokból ollóztunk, azt valószínűleg más országok egyházi sajtójából is ki lehetne egészíteni. Nő az érdeklődés Ordass Lajos személye és egyháztörténeti jelentősége iránt. Jellemző erre, ami most nyáron a Világszövetség hongkongi jubileumi nagygyűlésén történt, hogy ti. két résztvevő is - egy amerikai és egy hongkongi - a Világszövetség 50 évéről szólva kitért Ordass Lajos hitvalló bizonyságtételére. Ilyen módon is aktualizálódik az a kérdés, amely Ordass Lajos meghurcoltatásának is sarkalatos pontja volt: Hogyan viszonyuljon a keresztény ember és a keresztény egyház a diktatórikus államhatalomhoz? Ez nem "csak történeti" kérdés, amelynek vitatásával várni kell, mert az idő "nem érett még meg" annak kutatására. De nem is elméleti kérdés, amely dogmatikusok és etikusok dolgozószobájába való. Hiszen ma is vannak, és sajnos alighanem a jövőben is lesznek keresztény egyházak és közösségek, amelyek diktatórikus hatalmakkal állnak szemben. Ezek számára elemi életkérdés, elnyűtt kifejezéssel élve: egzisztenciális kérdés, hogyan viszonyuljanak egy diktatórikus hatalomhoz.
Jegyzetek
1) Dommen over biskop Ordass (Ítélet Ordass püspök felett), in: Kirke og Kultur 1950, 513-523.o.2) Kristen Gemenskap, Uppsala 1950, 177-183.o.
3) Pl. Henrik Hauge: Karl Barth som kirkepolitiker (Barth Károly mint egyházpolitikus), in: Kirke og Kultur 1949, 321-337. o. Martin Niemöller "keleti politikájáról" Berggrav püspök írt kritikus cikket, Norske merknader til Niemöllers syn (Norvég megjegyzés Niemöller felfogásához) címmel, uo., 627-629.o.
4) Lajos Ordass, Herausforderer des totalitären Staates, - ein Schüler Eivind Berggravs? in: Bengt Hägglund & Gerhard Müller: Kirche in der Schule Luthers. Erlangen 1995, 437-454. o.
5) Kyrkpressen 96/48. szám, 1996. november 28.
6) Ungarnkrisen og biskop Ordass (A magyarországi krízis és Ordass püspök), in: Lutherhjälpens första 50 ar (A Lutherhjälpen [nevű egyházi segélyszervezet] első 50 éve) 1947-1997. Stockholm 1997, 127-134.o.
7) From Federation to Communion. The History of the Lutheran World Federation. Edited by Jens Holger Schjorring, Prasanna Kumari, Norman A. Hjelm. Minneapolis 1997.
Megjelent a Keresztyén Igazság 38. számában (1998. nyár)