A következő két tanulmányt a szerző Jézus Krisztus Magyarországi Evangélikus Egyháza egyik "nagy öreg?-jének, Ordass Lajos püspök vejének, ifj. Dedinszky Gyulának ajánlja.
I.
A nagybörzsönyi gyülekezet 20. századi története dióhéjban
Az Evangélikus Országos Levéltárban lévő anyagok, továbbá Sárkány Tibornak a gyülekezetben eltöltött éveket követő visszaemlékezései nyomán kaphatunk némi tájékoztatást a gyülekezet korábbi történetéről. Az ősi, többségében német hátterű evangélikus gyülekezetben a századok folyamán saját német hagyományok, énekeskönyv illetve - a gyülekezet elzárt helyzete miatt - saját német nyelve alapján folytatódott az élet. A 20. században, a 30-as évek közepén a gyülekezetet is elérték az akkoriban mind a szlovák, mind a német gyülekezetekben megfigyelhető magyarosítási törekvések. Az addigi saját német énekeskönyv mellett magyar énekeskönyv használata és magyar istentisztelet tartása is szóba került. A Szimonidesz Lajos (1909-1922) utódaként szolgáló Péter Henrik a gyülekezet akkori lelkésze nyitottnak mutatkozott a változások iránt. Sőt! Egyik - 1936-ban kelt - levelében kevesellte a gyülekezetnek kipróbálásra küldött 80 darab dunántúli énekeskönyvet, pláne akkor, "... amikor minden vasárnap akarunk magyar istentiszteletet tartani.?(1) Eleinte havi egy magyar istentiszteletet tartottak, az év végére azonban egy rendkívüli közgyűlés keretében arra kötelezték magukat, hogy "... az eddigi havi egy magyar istentisztelet helyett minden vasárnap [tartanak] magyar istentiszteletet.?(2) Ezt a közgyűlést 1936. december 6-án tartották meg. Ugyanezen választották meg a gyülekezet másodfelügyelőjéül Gregersen Nils gazdasági felügyelőt is, akit 1937. július 18-án iktattak be. A saági Gregersen család sokat tett a gyülekezetért, 1942-ben például díszes ablakokat csináltattak a templomba. A Gregersen név a későbbi időben is erősen vonzotta a skandináv hátterű vendégeket Nagybörzsönybe. 1940. március 18-án közölték, hogy a gyülekezeti istentiszteleti nyelv egyszerre német és magyar. A gyülekezet lelkészét és tanítóját 1940-ben behívták a hadseregbe, de sikerült őket felmentetni.
Annak is nyoma maradt, hogy a gyülekezetben is felbukkantak a németesítési törekvések, bár nem olyan mértékben, mint más gyülekezetekben. Kovács Sándor püspök a gyülekezet lelkészével együtt igyekezett ezeknek a törekvéseknek gátat vetni. A püspök keményen megrótta a gyülekezet érintett tagjait: "Ilyen eljárás meggyalázza a német nemzetet, amelyet eddig mint a reformátor nemzetét egyenesnek és becsületesnek ismertem [...] Atyafiúi szeretettel ajánlom figyelmükbe, hogy ne áskálódjanak a magyar nemzet ellen, amely Önökkel kenyerét megosztotta, és Önöknek olyan jólétet biztosított, amilyenhez a nagy német birodalomban sohasem jutottak volna. Ezt a testvéri szeretetet a jövőben is meg akarjuk őrizni mindaddig, míg ilyen eljárásokkal az ellenkezőre nem kényszerítenek.?(3)
Amikor a falu lakói - 1944 decemberében - értesültek arról, hogy közeledik a front, és hallottak arról is, hogy a német lakosságot érik a legnagyobb atrocitások, elhagyták a falut. A lelkész, a kántortanító és a tanítónő viszont csak a kiürítési parancsot követően - 1945. március 17-én - távozott el. A visszatérést követően a templom és az iskola megrongálását jelentette a gyülekezet lelkésze a püspöknek. A legnagyobb megpróbáltatás viszont a Volksbund sikeres működése következményeként várt a gyülekezetre. Kuthy Dezső püspök a lelkész ez irányú aggodalmára a következőképpen reagált: "A jelentésben jelzett politikai okból, mint látom, még súlyosabb bajoktól tartanak, és nyugtalanságukat magam is indokoltnak látom. Vajha a megpróbáltatások ne ráznák meg alapjaiban a szép múltú gyülekezetet, amelynek jövőjéhez szép reményeket fűztünk. Nagytiszteletűséged bölcsességére nagy szüksége volt és lesz hívei seregének.?(4) A gyülekezetnek egy 1945 második felében készült jelentés szerint még 1031 tagja volt.(5)
Az 1950-ben megírt rövid - a gyülekezet 1900 és 1950 közötti történetét tartalmazó - összefoglalás szerint a nagybörzsönyi gyülekezet egy Németországba történő kitelepítésen és egy Magyarországon belüli áttelepítésen esett át. A két eseményt követően a gyülekezet létszáma felére apadt, az áttelepítést követően ugyanannyi római katolikus személy érkezett a faluba.(6) Péter Henrik utóda, Sárkány Tibor ezeket az adottságokat örökölte elődjétől, és ezen a háttéren igyekezett nem pusztán a megőrzés, hanem a megújítás szolgálatát is elvégezni. Legfőbb célját abban fogalmazta meg: "... hogyan tudom evangéliumi lelkülettel megtölteni az erős hagyományőrzést.?(7)
A ki- és áttelepítéssel büntetett falu és a benne élő evangélikus és római katolikus gyülekezetek nem tartoztak a kommunista korszak kegyeltjei közé. Olyannyira nem, hogy 1959-ben a téeszszervezés ellen fellázadt faluközösséget az evangélikus gyülekezet belső életébe is törvénytelenül beavatkozó hátrányos következményekkel sújtották. A későbbiekben az Ordasst meglátogató parasztemberek gyakran elmesélték, hogy a helyi téeszben egyáltalán nem veszik figyelembe az emberek véleményét, és a háztáji földekkel is egészen önkényes módon járnak el.
II.
Nagybörzsönyben megüresedik a lelkészi állás: 1964. február-április
Ordass Lajos 1964-ben - másodszori, ezúttal végleges eltávolításának hatodik évében - értesült arról, hogy egyik leánya, Zsuzsanna férje, ifj. Dedinszky Gyula addigi alberti másodlelkész esetleg Nagybörzsönyben kezdheti önálló parókus lelkészi szolgálatát. Dedinszky Gyula azonos nevű édesapja Ordass Lajos barátja és egykori skandináviai ösztöndíjas társa volt. Mindketten délvidéki származásúak voltak, ez is szoros köteléket jelentett közöttük, jóllehet egyikük német, másikuk szlovák származású volt. Barátságuk az Ordass számára nehéz éveket jelentő 1948 és 1956 közötti időszakban is megmaradt, sőt azt követően is folytatódott.
Ifj. Dedinszky Gyula 1956-ban több hónapon keresztül Csehszlovákiában tanulta a szlovák nyelvet. Ennek következtében alkalmassá vált arra, hogy szlovák hátterű gyülekezetben végezze szolgálatát. Mire ösztöndíjas korszaka véget ért, Ordass Lajost már rehabilitálták, és 1956. november 1-jén visszatért püspökségébe. Ifj. Dedinszky Gyula 1958. január 30-án tette le lelkészvizsgáját, hét nappal később a jó nevű alberti gyülekezet presbitériuma másodlelkészi állásra hívta meg. Ordass Lajos 1958. február 7-én adta ki számára a választhatósági bizonyítványt, kilenc nappal később került sor a lelkészmeghívó közgyűlésre. Válint János esperes, dr. Rékasy Pál illetve Roszik Mihály parókus lelkész, a leendő principális felügyelték a választást, amely egyhangú eredményt hozott. "Az esperes ifj. Dedinszky Gyulát az alberti evangélikus egyházközség egyhangú döntéssel meghívott másodlelkészének jelentette ki.?(8) Másodlelkészi díjlevelet kapott, majd 1958. március 16-án beiktatták Válint János esperes szolgálatával. Dedinszky Gyula ezt követően kért és kapott püspökétől és leendő apósától házasságkötési engedélyt. Ordass - többek között - a következőket írta "... tudomásul veszem, hogy házasságot szándékozik kötni Ordass Zsuzsa 1937. augusztus hó 5-én Cegléden született evangélikus vallású óvónővel. Készülő házasságkötésükre is Isten áldását kérem, ő legyen segítségükre, hogy majdan házaséletüket példaadóan folytathassák, azzal is Isten dicsőségét szolgálják.?(9) A házasságot 1958. július 12-én kötötték meg. Előzőleg az udvarlás tényét, illetve a házasságkötési terveket mind Pálfy Miklós dékán, mind pedig Dezséry László püspök mély ellenszenvvel figyelték.(10) Jellemző a korszakra, hogy a házasságkötési engedélyt kiadó Ordass Lajos - a leendő após - ekkor már nem volt aktív szolgálatban. Az ilyenkor szokásos 300 Ft-os adományt pár hónappal később Koren Emil püspökhelyettes utalta ki a fiataloknak.
Öt évvel később - 1963 nyarán - Káldy Zoltán felajánlotta Ordass vejének, hogy menjen Kisapostagra vagy Hántára önálló parókusi állásba. A felajánlott helyek mindegyike kisebb lehetőséget jelentett volna, mint az alberti másodlelkészi állás. Hántán nem volt óvoda sem, ahol felesége dolgozhatott volna. Ifj. Dedinszky Gyula ennek ellenére Hántát választotta, és ezt írásban közölte is Káldy Zoltánnal. Veje elbeszélése alapján Ordass így emlékezett vissza a Káldyval történő második találkozásra. "Káldy ezen a kihallgatáson, amelyre ő maga rendelte fel vőmet, késve jelent meg, és órájára nézve kijelentette: ? Harminc másodpercem van összesen részedre, te nem is szólhatsz hozzá a dologhoz, csak én mondom el, ami mondanivalóm van.? Ezután kijelentette, hogy vőm levele látszólag igent mond, de a valóságban visszautasította Kisapostagot és Hántát is. Ezért nem is mehet Hántára, még ha utólag akarná is. A fiú csak annyit tudott mondani, hogy hiszen ő elfogadó nyilatkozatot tett, de Káldy nem is hallgatott rá, hanem sietve elrobogott. Most gondolkodunk, mi okozhatta ezt a magatartást? Az Állami Egyházügyi Hivatal avatkozott-e be itt is a dolgokba? Káldy ugyan azt mondta, hogy ő mondta az Állami Egyházügyi Hivatalban, hogy Dedinszky nem mehet Hántára, de könnyen elképzelhető, hogy a dolog fordítva történt. Hazugságok mostanában napirenden vannak az egyházi ügyek intézésében.?(11) A dolog ugyanazon év július 31-én folytatódott. Ordass meglátogatta Albertirsán vejét és családját. Azt a hírt kapta, hogy az ÁEH nagyon sürgetné veje elhelyezését, és hogy valaki be akart költözni az általuk lakott házba ( a tulajdonos), és hogy az ÁEH-sok azt mondták az illetőnek, hogy Dedinszky sem Hántát, sem Kisapostagot nem akarja elfogadni, és egyelőre nem megy el Albertirsáról. Nem tudták, hogy mi lesz a dologból. A szerencse az volt, hogy a háztulajdonos látta Dedinszky Gyula Hántát elfogadó levelét, és tudta, hogy valakik céltudatosan hazudtak az ügyben. Az ügy szeptemberben folytatódott, közben Vető Lajos felajánlotta Szendet, azonban ők Magyar László mellett döntöttek. "Az az ember érzése, hogy az egész csak arra megy, hogy egy idő múlva el tudja majd sorolni az egyházvezetőség, hogy ?mi el akartuk helyezni Hántán is, Kisapostagon is, Szenden is stb. de hát nem ment a dolog. ??(12) Ezen a háttéren került a képbe 1964 elején Nagybörzsöny.
Sárkány Tibor addigi nagybörzsönyi lelkész visszaemlékezéséből a következő rekonstruálható. Személyesen Káldy Zoltán - akkoriban még nem elnök-püspök! - szemelte ki magának arra, hogy teológiát végzett feleségével együtt Hartára kerüljenek. Az 1964. február 3-án történt első találkozáson az is kiderült, hogy Káldy előzőleg már egyeztetett is Vető Lajos püspökkel a kérdésről. A déli kerületi püspök a következőket mondta Sárkány Tibornak: "Mivel jelenlegi szolgálati helyem [ti. Sárkányé - B.E.] Nagybörzsöny, az Északi Egyházkerületbe tartozik, már megbeszélte annak püspökével, D. Dr. Vető Lajos püspökkel a kerületből való távozásomhoz történő hozzájárulását. Örülne neki, ha megszeretne a gyülekezet, én lennék az új hartai lelkész.?(13) A hartai gyülekezet előző lelkésze, Palotay (Polster) Gyula 1963. október 2-án egyházkerületi közgyűlésen, Budapesten ledőlt a székről, és 60 éves korában meghalt. Sárkány Tibor azzal a kikötéssel fogadta el Káldy Zoltán kiküldő javaslatát, hogy "... ha ezzel nem osztom meg a gyülekezet egységét és békességét.?(14) A püspökkel történő találkozást követő hatodik nap Sárkány Tibor megkezdte a helyettesítő szolgálatot, majd ugyanazon év április 5-én Sikter András soltvadkerti esperes beiktatta hivatalába. Az Északi Evangélikus Egyházkerület levéltára még további két jelentkező nevét is megőrizte. Egyikük Bolla Árpád, másikuk Nyírő József volt. Az ő nevük a pályázók között egyáltalán nem került szóba. Említésre került viszont Tóth-Szőllős Mihály dunaegyházi lelkész - egykori hartai segédlelkész - neve, aki a lelkészmeghívó és jelölő közgyűlésen négy szavazatot kapott, a lelkészmeghívó közgyűlésen viszont már csak Sárkány Tibor neve került elő, akit teljes egyhangúsággal választottak meg. A Káldy Zoltánnal történt első találkozástól a beiktatásig valamivel több mint két hónap telt el.
III.
Ifj. Dedinszky Gyula "megválasztása? a nagybörzsönyi gyülekezetbe
Az új nagybörzsönyi lelkész megválasztásáig valamivel több mint három hónap telt el. Hatévi másodlelkészség után került sor a vele való elbeszélgetésre, szintén Káldy Zoltánnal. Ordass Lajos és felesége a vejüktől és leányuktól kapott addigi információk - melyek részben Roszik Mihály principálisi tevékenységét, illetve a fiatalok által nagyon szeretett alberti gyülekezetben felmerülő problémákat érintették - egyértelműen a változás mellett voltak. "Nagyon örülnénk, ha gyermekeink sorsa Nagybörzsönnyel megoldást nyerhetne.?(15) Az idő múlásával sem változott ez a véleményük, azonban Ordass Lajos figyelve a dolgok alakulását a következő véleményt fűzte ehhez: "A kérdés nem látszik ugyan eléggé érettnek még, de sokat tanácskoztunk róla, és én elfogadhatóan jó megoldásnak tartanám, ha gyermekeink odakerülnének, bár sehogyan sem tudom bevenni, hogy gyülekezetek állásfoglalása nélkül töltessenek be lelkészi állások.?(16) Ordass ezt az aggályát - egészen közelről figyelve mind a hartai, mind pedig a nagybörzsönyi állapotok alakulását - még drasztikusabban is megfogalmazta. "Kétségbeejtő, hogy mit nem enged meg magának az egyházi vezetőség a gyülekezetek szabadságának rovására! Diktatúra van! Csak úgy labdáznak a lelkészi állásokkal. A gyülekezetnek végül is semmi beleszólása nincsen a dolgokba, csak fizetni tartozik.?(17)
Ifj. Dedinszky Gyulát - egyedüli jelöltként - teljes egyhangúsággal 1964. április 19-én választotta meg nagybörzsönyi lelkésznek a lelkészmeghívó közgyűlés. Ordass - a megválasztás körülményeit változatlanul kritikusan szemlélve - a következőt írta Naplójában: "Imádkoztam rendes lefolyásáért, és nagyon érdekelne tudni, hogy miként viselkedtek az emberek??(18) Veje elküldte neki a közgyűlés meghívóját az eredménnyel együtt. Ordass reagálása: "... a nagybörzsönyi gyülekezet szép számban együttlévő tagjai teljes egyhangúsággal meghívták Gyulát lelkészüknek. A fiú igen nagy örömmel számolt be erről, és jó látni, hogy mennyire buzog most benne a munkakedv, és a jövő tervei mint ragadják magukkal. Igazán hálás vagyok Istennek, hogy ilyen nem remélt módon egyengette gyermekeink útját önálló paróchia felé, ahol remélhetőleg békességes nyugalommal szolgálhatnak Isten ügyének.?(19) A lelkésziktatásra 1964. május 10-én - Exaudi vasárnapján - került sor. Ordass Lajos és felesége nem vettek részt az ünnepi istentiszteleten, az Ordass családot Ordass húga, Tilda képviselte. Az ő elbeszéléséből tudták meg a következőket: "Váradi Lajos - esperes - félórás késéssel érkezett meg az istentisztelet kitűzött időpontjánál. Ez a faluban meglehetősen nagy izgalmat keltett, mert a gyülekezet tagjai eddig sem hitték, hogy simán hívhatják meg papjuknak Gyulát [...] Kár volt ilyen helyzetet teremteni! Papok közül jelen volt Dedinszky Gyulán kívül fia: Tamás is. Ceglédről Jávor Pál, Monorról Muntag Andor és felesége, Albertirsáról pedig Roszik Mihály. Az alberti gyülekezetből 35 vendég volt jelen, köztük szép számmal presbiterek.?(20) Az ünnepséggel egy harminc évig, egészen 1994-ig tartó lelkészi pálya vette kezdetét.
IV.
Ordass Lajos és Nagybörzsöny
1. Új lelki otthon
Ordass Lajosnak a második eltávolítást követően lényegében nem volt gyülekezete. Ugyanis amikor Danhauser Lászlót 1959 áprilisában eltávolították Budahegyvidékről, majd állami segédlettel a helyére tették Zoltai Gyula tiszaföldvári esperes-lelkészt, tiltakozásul elmaradt az istentiszteletekről. Csak 1966. április 17-én tért vissza Budahegyvidékre, amikor ott már Csengődy László volt a vezető lelkész. Rajta kívül Ordass egykori segédlelkésze, Ruttkay Elemér, illetve Takács József szolgáltak ott a gyülekezetben. A Czellecz családban az említett napon volt Zoltán és Anna konfirmációja. 1958 és 1966 között Ordass Lajos vasár- és ünnepnapokon házi istentiszteleteket tartott a saját otthonában, melyeken a családtagokon kívül Farkas Mária, a megszüntetett Fébé diakonisszaegyesület orvos főnökasszonya, illetve esetenként magyar és külföldi vendégek vettek részt. Ezen kívül hetente ún. biblia-magyarázatokat is írt. Reggelenként imádkozással egybekapcsolt magánáhítatokat tartott. Evangélikus istentiszteleteken ez alatt az idő alatt a nyaralásai idején vett részt.
Ezen a háttéren érthető, hogy az 1964. június 7-én első alkalommal Nagybörzsönybe érkező Ordass Lajos számára a veje által gondozott gyülekezet egyfajta lelki otthonná lett. Egészen 1969-70-ig bezárólag egyedül vagy feleségével, illetve Tilda húgával nagyon sokat tartózkodtak Nagybörzsönyben. Veje és családja távollétében felügyelte a gyülekezet életét. Részt vett istentiszteleteken, bibliaórákon, figyelemmel kísérte a gyülekezetben folyó gyermekmunkát, illetve a konfirmandusokkal való foglalkozást. Ez utóbbi eredményeiről a konfirmációi vizsgák során örömteli tapasztalatokat gyűjtött. Nagy örömmel konstatálta, hogy vejét és annak családját a gyülekezet nagy szeretettel fogadta. Többször írt erről a tapasztalatáról: "Általában nem szűnök meg bámulni azt a szeretetet, melyet a nagybörzsönyiek a papjuk irányában kifejeznek.?(21) 1965-ben pedig a következőket jegyezte fel. "Úgy látom, hogy Gyula vőmet nagyon megszerették itt Nagybörzsönyben, és ez is magyarázata a szép templomlátogatásnak. Bár kétségtelenül egyházias és templomos nép lakott itt eddig is. De Gyula igen szép cura pastoralis-t végez, és ennek meglátszanak a gyümölcsei..[...]...A szórványokat is igen lelkiismeretesen gondozza Gyula. Örülök mindig annak, amit látok.?(22)
A híveknek az egyházi élet más területein megmutatkozó hűségét is örömmel tapasztalta. Ordass azt is észrevette, hogy sem a nagybörzsönyi gyülekezet, sem veje nem tartoztak az egyházi vezetők, esetleg az ÁEH kegyeltjei közé. Ennek kézzelfogható jelei is voltak: Dedinszky Gyula 1965-ben pl. nem kapott hitoktatási engedélyt. Később kiderült, hogy esperese, Váradi Lajos egyszerűen nem folyamodott az engedélyért. A pesti unokáknál ugyanezt tapasztalta. Ugyanis veje beíratta őket hittanra, és kiderült, hogy "... egész Budapesten nincsen evangélikus hitoktatás [...] de nem gondoltam mégsem, hogy a budapesti gyülekezetekben a lelkészek már azt sem tudják elérni, hogy legalább tíz gyermeket beírassanak a szülők a hitoktatásra. Így valószínűleg minden más felekezet tanít hittant, csak mi vagyunk megint abban a helyzetben, hogy a családi otthonoknak semmit nyújtani nem tudunk.?(23) Ellentételezésül Nagybörzsönyben annál nagyobb hangsúlyt helyeztek a gyülekezetben végezhető gyermekmunkára, illetve a konfirmandusok közötti oktatásra. Ordass viszont saját kezébe vette két budapesti unokájának oktatását, és egészen a konfirmációs oktatás kezdetéig éveken keresztül együtt és külön is oktatta őket.
Nagybörzsönyi ottlétei egyikén két olyan eseményt is leírt, amelyekkel a nagybörzsönyi nép lelki nyitottságát kívánta szemléltetni. Egy alkalommal sétálni ment a vejével, és a falu végén, a patak partján találkoztak egy idős férfival, aki a patak partján lévő domboldalban foglalatoskodott. "Gyula kérdésére, hogy mit csinál, mondja, hogy ebbe a vadrózsába nemes rózsát olt, mert az olyan szép. Nem az ő tulajdona az a domboldal, elvadult bokrok vannak rajta, de ez a férfi - betegszabadságon - a hely szépítésével tölti az idejét!?(24) A másik esemény a hazafelé vezető úton történt. Egy asszony szaladt oda hozzájuk, és elmondta, hogy minden délután a 41-es hullámhosszon a Monte-Carlo rádiót hallgatja, és arra kérte Ordass vejét, hogy neki is küldjenek építő olvasmányokat, mivel a rádióban ezt felajánlották.
1966-ban a gyülekezet tervbe vette, és el is végezte a parókia renoválását. LVSZ-segélyért folyamodtak, és bár még nem kapták meg, mégis elkezdték a munkát. Ordass meghatódott a gyülekezet vezetőinek és tagjainak hűségétől, amelyet ebben a dologban az adakozás és a fizikai munka területén egyaránt megmutattak. Tapasztalatait a következő mondatban fejezte ki: "Ezek az emberek itt szeretik az egyházukat.?(25) A paplak rendbetétele után a gyülekezet templomrenoválásra készült. Ebben az esetben már nem számíthattak anyagi támogatásra. "Külső pénzforrás igénybevétele nélkül oldják meg templomuk külső tatarozását, és máig néhány forint híján már 90.000 forint gyűlt össze erre a célra.?(26) A püspök és családja is adakoztak erre a célra. A renoválás munkáját Láng Károly építőmester és csapata végezte. Ordass a saját lakásában hetekig folyó állami céghez tartozó munkások rendetlen kályhaátrakási munkájával hasonlította össze munkájukat. A következő véleményének adott hangot: "Micsoda különbség munka és munka között! Tanulságul azt vontam le, hogy a magánvállalkozó sokkal lendületesebben és lelkiismeretesebben dolgozik, mint a szövetkezetek munkásai.?(27) Ugyanakkor értesült a magánvállalkozókat sújtó hatalmas adóterhekről, amelyek majdnem agyonnyomják a vállalkozást. Tíz ház megépítése esetén a tizenegyedik adóba ment el.
Külön örömöt és büszkeséget jelentett Ordass Lajos számára, hogy a nagybörzsönyi templom renoválásának munkájában két veje is részt vett. Egyikük lelkészként, másikuk építészként. Czellecz Zoltánnak a Műemléki Felügyelőség négy emberének álláspontjával szemben a saját elképzelését sikerült megvalósíttatnia. Ezzel egyszerre érte el azt, hogy a hivatal által erőszakolt indokolatlan kikötéseket visszavonják, és azt is, hogy a költségvetés az eredeti tervek szerint alakuljon. A templomot az ő jelenlétében vették át 1967. május 3-án. Az avatásra ugyanazon hónap 28-án került sor. Az avatási ünnepségre a felügyelő külön levélben hívta meg Ordass Lajost és feleségét. Ordass részletesen megindokolta, hogy miért nem mehet el az ünnepségre. A családot Czellecz Zoltánék képviselték. A nagybörzsönyi gyülekezet nagyon hálás volt Ordass építész vejének szolgálataiért. Olyannyira, hogy szerették volna, ha elvállalja a gyülekezet felügyelői tisztségét. Ez végül azért nem valósult meg, mert részben nepotizmusjellege lett volna, részben pedig Ordassnak az volt a véleménye, hogy a gyülekezet felügyelőjének a gyülekezet kebelén belül kell élnie.
Ordass Lajos teljes erejével támogatta veje gyülekezetépítő munkáját, amely egyszerre jelentette a lelkek és az épületek megújítását. Ugyanő tette ezt, akinek 1965-ben volt egy furcsa élménye. Egyetlen napon belül két olyan lelkésszel találkozott, akik mindketten a gyülekezeteikben végzett szolgálataikról beszéltek neki. Az egyik személy Csőváry Dezső kétbodonyi lelkész, egykori évfolyamtársa volt, aki megfáradt a munkában, és elmondta, hogy elvesztette a gyülekezeti munka iránti lelkesedését, és szinte nem találja a helyét a lelkészi munkában. A másik saját veje, aki viszont óriási örömmel számolt be a nagybörzsönyi dolgokról. A Napló így kommentálta a dolgot: "Érdekes helyzetben találtam magamat, amikor később magamra maradtam. Hol Gyula szavai csengtek a fülemben, hol Csőváry Dezső mondatai. Kezdtem a magam helyzetét mérlegelni. És be kell vallanom, inkább éreztem a magam helyzetét Csőváryéhoz hasonlónak, mint Gyuláéhoz. Nemzedékkérdés ez? Nem gondolom.?(28)
2. Ordass vejének próbálkozása Ordass Nagybörzsönyre korlátozott igehirdetői szolgálatának engedélyezésére
A Nagybörzsönyben sokat tartózkodó Ordass 1966-ban szembesült azzal, hogy vejének néha szüksége lenne valakire, aki segítséget nyújt neki a gyülekezetben végzett munkája során. A dolog ott vált sürgetővé, amikor egy alkalommal ifj. Dedinszky Gyula súlyos kézfájásban szenvedett. Az aktív szolgálat hiányától nagyon szenvedő püspök a következőket írta ebben a helyzetben: "Most éltem át legjobban helyzetem kínos voltát. Milyen szívesen segítettem volna neki bajában. Semmimbe nem került volna, sőt kifejezetten örültem volna a szolgálat lehetőségének. De nem merem szóba sem hozni, tudva, hogy milyen vihart váltana ez ki az egyházi vezetőségben, esetleg Gyula békés egzisztenciáját is kockáztatnám vele.?(29) A következő évben ismét előkerült a kérdés. Ordass akkor - látva, hogy veje örömmel venné, ha ő némelykor helyettesítené - felhatalmazta őt a szükséges lépések megtételére. A következő véleményének adott hangot: "Ha meg tudja oldani, akkor ezzel megoldódnék sok kérdés Gyula helyettesítése körül.?(30) 1967 decemberében ismét előkerült a dolog. A püspök, bár erősen berzenkedett az ellen, hogy a "szólásszabadságot? és a "parochiális jogot? azzal sértsék meg, hogy az egyházi felsőbbséghez forduljanak, azonban veje helyzetére tekintettel belement abba, hogy próbálják meg a dolgot.
Amint utólag kiderült, három lépcsőfokon keresztül jutottak el ahhoz a fórumhoz, ahol az üggyel érdemileg foglalkoztak. Az első fórumot Várady Lajos, az illetékes esperes jelentette. Az ő reakciója az volt, hogy a dolgot az illetékes püspöknek - ebben az időben ez a személy már Ottlyk Ernő volt - kellene rendezni. Az Északi Evangélikus Egyházkerület új püspöke viszont Káldy Zoltánra mint rangidős püspökre hivatkozott. Viszont a maga részéről hozzátette: "... hogyha engedélyezik is szolgálatomat, nem szabad abból ? búcsújárásnak? kialakulnia Nagybörzsönybe, meg aztán a külföldi sajtónak sem szabad az üggyel foglalkoznia! (Ki tudja ezt garantálni?) - A tény ma, az esztendő utolsó napján az, hogy Gyulának kérdésére semmiféle válasza sincs!!!?(31) Újabb hónapok teltek el, majd 1968 májusában Káldy Zoltán is hozzászólt a dologhoz, éspedig a rá már akkoriban is jellemző nyerseséggel a következőt mondta Ordass vejének: "Hallom, hogy apósod szeretne prédikálni Nagybörzsönyben!?(32) Veje kijavította, hogy nem Ordass, hanem ő szeretné, ha apósa néha helyettesíthetné. Elmesélte betegségét és azt, hogy milyen segítség lehetne, ha Ordass alkalmilag prédikálhatna helyette. A beszélgetés azzal záródott, hogy "Káldy az adott fölvilágosítás ellenére is ragaszkodott ahhoz, hogy én [ti. Ordass Lajos - B.E. ] hozzá intézett levélben - ? hacsak egy sorban is? - kérelmezzem a prédikálási engedélyt!?(33) A dolog még ugyanazon hónap végén is folytatódott, éspedig egy, az élet által produkált helyzettel. Az történt ugyanis, hogy Ordass vejének május végén Kelenföldön kellett volna prédikálni. Előzőleg úgy volt, hogy Káposzta Lajos segédlelkész hirdeti majd az igét, ő azonban - bár eredetileg családostól jött volna - külföldi útja miatt lemondta a helyettesítő szolgálatot. Akkor expresszlevél ment Kelenföldre, hogy a nagybörzsönyi lelkész nem tudja vállalni a szolgálatot. Erre azt a választ kapta, hogy Csákó Gyula megy majd le. Az időpontok közelsége miatt elképzelhető, hogy így akarták Ordassból kiugrasztani a Káldynak küldendő levelet, ez azonban soha nem íródott meg. Egy ilyen levél megszületése ugyanis azt jelentette volna, hogy egy vitathatatlanul legitim püspök fordul az ő helyén de facto, azaz ténylegesen ugyan ott ülő, azonban de jure illegitim, azaz törvénytelen püspökhöz szolgálati lehetőségért. Ordass a maga részéről a levél meg nem írásával válaszolta meg az ebben a tényben számára adott morálteológiai kérdést. Azért sem tehetett mást, mert ő maga már 1945. szeptember 27-én püspöki székfoglalójában világosan kimondta, hogy a jogrendet az evangélium után következő legdrágább kincsnek tarja a nép számára.(34) Akkor és ott világi jogrendről beszélt mint az egyházzal való együttműködés szilárd alapjáról. Azonban egyházi platformon állt, amely viszont azt tételezte fel, hogy az egyházban csak Isten törvénye és evangéliuma alapján állva lehet bármiféle rendről beszélni.
A kulisszák előtt ezzel lényegében lezárult Ordass Lajos Nagybörzsönyre korlátozott reaktiválásának kérdése. A két püspök megértette a hallgatásban rejlő üzenetet, és a maguk részéről a továbbiakban nem foglalkoztak az üggyel. Ifj. Dedinszky Gyula távollétei idején evangélikus lelkészek és esetenként egy református diakonissza végeztek szolgálatokat, gyakran a püspök jelenlétében. Ordass egy ilyen alkalommal a következőt jegyezte fel Naplójában: "Annyiban szolgáltam magam is ezen az istentiszteleten, hogy az írásmagyarázat és utána az imádság az én munkám eredménye volt.?(35) Ebben az aktusában a kígyó okossága és a galamb szelídsége egyszerre ragyogott fel...
3. a) Ordass találkozásai két Nagybörzsönyben helyettesítő lelkésszel
Miután kudarcba fulladt Ordass vejének próbálkozása apósa Nagybörzsönyre korlátozott helyettesítő szolgálata ügyében, a lelkész távollétében már nyugdíjban lévő, de még aktívan szolgáló evangélikus lelkészek jelentek meg a gyülekezetben. Velük nagybörzsönyi ottlétei idején Ordass természetesen kapcsolatba került. A nyugdíjas helyettesek közül kiemelkedett az akkoriban szintén Budahegyvidékhez kötődő Csákó Gyula, Túróczy Zoltán egykori titkára. Ordass már a második aktív püspöksége idején - 1956 és 1958 között - jó kapcsolatot alakított ki vele. Az első nagybörzsönyi szolgálat előtt négy évvel, 1964. június 5-én Kendeh Györgytől értesült arról, hogy Csákót "azonnali hatállyal? elbocsátották a lelkészi szolgálatból. Így, amikor nagybörzsönyi helyettesítő szolgálatairól értesült, örömmel várta érkezését, hiszen személyében az övéhez hasonlító törvénytelenséget átélt lelkészt üdvözölhetett veje gyülekezetében. A kapcsolat - különösen Ordass Budahegyvidékre történő visszatérését követően - egyre szorosabbá vált. Név és születésnapokon, valamint karácsonykor és húsvétkor kölcsönösen írtak egymásnak. Csákó Gyula rövidesen bejáratos lett Ordasséknál, és Ordassék is meglátogatták őket.
Ordass szívesen hallgatta Csákó igeszolgálatait mind Nagybörzsönyben, mind pedig Budahegyvidéken. Egy alkalommal a következőket írta lelkésztársa szolgálatáról, annak egyik szolgálatát követően: "A mai egyházvezetőség valószínűleg ?régi-módinak? mondaná ezt a prédikációt. Igen jó volt pedig, és azt hiszem az egész gyülekezet igaz épülésére szolgált. Sajnos: nagyon-nagyon kevesen voltunk. De ez nem csoda, mert igen nagyméretű volt a kánikula. Magam is hosszan fontolgattam: el merjek-e indulni. Végül is azonban éppen azért erőltettem a menetelt, mert Csákó prédikált, aki kivételesen hűséges ragaszkodást tanúsított irányomban mostanában.?(36) Beszélgetéseik legfőbb témájáról is föllebbentette a fátylat. "Igen hosszan beszélgettünk egyházunk mostani siralmas állapotáról.?(37) Csákó Gyula hamarosan bekerült Ordass legszűkebb látogatói körébe. Erre bizonyíték a Napló egy másik megjegyzése Csákó Gyula egyik ottlétét követően: "Hosszabb ideig volt itt. Így alkalmam nyílt vele az egyház ügyeiről szót váltanom, és tájékoztatást adni neki a norvég egyház vezetőinek rokonszenves helytállásáról.?(38)
Az aktív lelkészek közül Lupták Gyula nyáregyházi lelkész is többször fordult meg Nagybörzsönyben. Ordass örömmel várta egykori ceglédi hittanosát, az akkoriban már Nyáregyházán és Dánszentmiklóson szolgáló parókus lelkészt. Második aktív püspöki szolgálata idején, 1957-ben, meglátogatta a gyülekezeteket. Akkor így írt Naplójában: "Sok örömöt jelentett számomra e jellegzetes szórványhellyel való találkozásom, de még inkább az, hogy láthattam volt kedves ceglédi tanítványom, Lupták Gyula igaz, hűséges lelkészi munkáját. Bár sok ilyen lelkipásztort adna egyházunknak Isten hű kegyelme.?(39) Lupták, Ordass második eltávolítását követően is ragaszkodott a püspök személyéhez. 1961 augusztusában, mátrai üdülésük idején Ordass Lajos ott lakott a nyáregyházi paplakban, miközben veje végezte a helyettesítés szolgálatát. Ordass a szeretetét nem csak a lelkészre, hanem a nyáregyházi gyülekezetre is kiterjesztette, midőn saját, Bányakerületi Sáfárok elnevezésű pénzalapjából kamat nélküli kölcsönt adott a gyülekezetnek.(40) Jólesően vette tudomásul, hogy az 1963-ban zajló fóti ügyben Dóka Zoltánon kívül Lupták Gyula is szembefordult Káldy Zoltán püspök véleményével. Naplójában a következőket írta a két ellenvéleményt nyilvánító lelkészről: "Őket meglehetősen félreérthetetlenül megfenyegette Káldy Zoltán. Mintha a fenyegetés egzisztenciájukat érintené. Elszomorított, hogy ezen az alkalmon, amikor a lelkészek kifejthették volna a fóti gyülekezet mellett álló álláspontjukat, vagy 80 lelkész megpecsételte az egyházvezetés furcsa eljárását.?(41)
Lupták legfontosabb nagybörzsönyi szolgálatára 1969. szeptember 21-én, a második templom szentelésének emlékünnepén került sor.(42) Hatalmas tömeg előtt hirdette az igét. Ordass a következőt írta személyéről: "Meggyőződésem, hogy egyházunknak igen jó és hűséges papja, kár, hogy őt is félreismerik és erősen mellőzik.?(43) Erre az alkalomra visszaemlékezve Ordass - aki gyakran szenvedett a nagybörzsönyi gyülekezet általa ?kitekert dallamoknak? nevezett éneklési stílusa miatt, azt is örömmel jegyezte fel Naplójába: "...ma [...] olyan dallamok voltak, melyeket rendesen énekeltek.?(44)
3. b) Találkozás a tatabányai gyülekezettel
1977 nyarán Ordassnak arra is lehetősége volt, hogy Nagybörzsönyben találkozzon egy másik gyülekezet tagjaival. Ugyanis Labossa Lajos vezetésével június 5-én vasárnap 45 tatabányai gyülekezeti tag jelent meg közöttük. Hatalmas gyülekezet volt jelen a prédikáción, amelyet a vendéggyülekezet lelkésze tartott. Ordassnak nagyon tetszett az igehirdetés, mert amint írta: "Határozottan, rokonszenvesen és meggyőző erővel? hangzott.(45) Labossa anyósa is megjelent, akit a Gregersen család tagjaként különös érdeklődés fűzött a gyülekezethez.
4. Evangélikus-római katolikus ökumené Nagybörzsönyben
a) Ordass és az ökumené - bevezető jellegű megjegyzések
Ordass Lajos viszonyát a szűkebb értelemben vett ökumenéhez - azaz a három történelmi keresztyén egyház egymással való kapcsolatához - legkevesebb két dolog határozta meg.
Az egyik elődje, Raffay Sándor püspök - valós tapasztalatokon alapuló - sajátos látásmódja. Ennek két jellemzője volt. Az egyik a trianoni békeszerződés következményeként hatalmas vérveszteséget szenvedő magyarországi evangélikusság érdekeire történő állandó hivatkozás.(46) A másik az, hogy Raffay hajlott arra, hogy egy-egy adott személy nézetein, cselekedetein és magatartásán keresztül fogalmazzon meg általánosításokat, és vonjon le pozitív vagy negatív következtetéseket. Az első meglátásból következett az, hogy Ordass Lajos elődje a maga részéről sokszor értekezett egy hármas veszélyről, amelytől neki, mint püspöknek kötelessége megvédeni a félmillióra zsugorodott magyar evangélikus egyházat. A mindenkori államhatalom, a római katolikus és a református egyházak jelentették az elhárítandó veszélyt. A másik oldalon viszont Raffay készségesnek mutatkozott arra, hogy a római katolikus és református egyházakkal keresztyén és egyházi érdekek mentén részt vegyen együttműködésben. Ezt a fajta együttmunkálkodást az Erdélyből érkezett Ravasz László hozta be Trianont követően, miután ott ezt már sikeresen kipróbálta. A három történelmi keresztyén egyház közötti, és a gyakorlatban már működő "belső szolidaritás? gondolata Ordass püspökké történő iktatása pillanatában már létező valóság volt.(47)
Ordass a püspöki székfoglalójában - 1945. szeptember 27-én - egyfelől Raffay nyomában járt akkor, amikor állást foglalt az ún. egyházi ökumené kérdéseiben. Azt követően tette ezt, miután tisztázta, hogy a mindenkori világgal folytatott kapcsolat - azaz a szekuláris ökumené - kérdésében az egymással partneri viszonyban lévő felek szakadatlan dialógusa szükséges. Mindezt abból a gyakorlatias megfontolásból, hogy mind az államhatalomhoz, mind az egyházhoz többségében olyan személyek tartoznak, akik egyszerre állampolgárok, illetve egy adott keresztyén egyház tagjai. Ordass szerint ez a puszta tény azt a kötelezettséget rótta mind a két félre, - világra és egyházra - hogy ne egymás ellenében, hanem egymást segítve munkálkodjanak egymás mellett, és adott esetben együtt is.
Az egyházi ökumenét illetően viszont Ordass megközelítése már túllépett a puszta pragmatizmuson, amennyiben a speciális keresztyén küldetésre utalt. "Közösen vagyunk felelősek népünkért. Közösen kell megvédelmeznünk a keresztyénség alapelveit a jog, a szociálpolitika, a nevelés területén. Kérdezem azért, lehet-e ezekre gondolva nem egyeknek lennünk??(48) Ordass egyetértett Ravasz Lászlóval abban is, hogy az evangélikus és református egyházak együttműködését csak "két öntudatos személyiség testvéri viszonya"-ként lehet elképzelni. Ez magába foglalta a saját egyházon belül már elfogadott "saját portéka? tudatos képviseletét.
A másik dolog, ami Ordassnak az általános és az egyházi ökumenéhez való viszonyát meghatározta az a saját és mások szenvedéseit figyelve kristályosodott ki benne. Ennek lényege az volt, hogy jólesően tapasztalta meg, hogy a speciális keresztyén küldetésért - az evangélium szabadságáért, illetve az egyház autonómiájáért, továbbá a közjóért harcoló és adott esetben szenvedést vállaló személyeket és közösségeiket a szolidaritás aranyszálai kapcsolják egymáshoz. Ordass úgy 1945 és 1948, mint 1956 és 1958 közötti aktív korszakaiban, illetve két ún. "belső-emigrációs korszakában? megtapasztalta ezt a fajta, személyek és csoportok között megjelenő, segítő jellegű együttműködését. A dolog másik - nagyon fájdalmas - oldala természetesen az volt, hogy ezzel párhuzamosan az illető személyek és csoportok a saját egyházi és világi közösségükkel kapcsolatosan elidegenedést, sőt üldöztetést éltek meg. Ordass Lajos legelementárisabb élménye ebből a szempontból kétségkívül a szegedi Csillag börtönben 1949. január 8-án történt esemény volt. Ezen a napon közös cellájukban 15 katolikus pap azért imádkozott, hogy Ordass ne kövessen el a lelkiismeretét megterhelő bűnt. A börtönirodán viszont saját püspöktársa, Túróczy Zoltán - Rákosi üzenetét hozva - kívánta lemondásra kényszeríteni. Az adott jelenetben Ordasshoz kétségkívül közelebb állt a tizenöt érte imádkozó római katolikus pap, mint a saját püspöktársa. Ugyanez vonatkozott Mindszenty József személyének és szolgálatának megítélésére.
A fentiek tükrében elmondható, hogy az evangélikus identitását nagyon komolyan vevő Ordass úgy érkezett meg az egyszerre evangélikus és római katolikus Nagybörzsönybe, hogy teljes mértékben nyitott volt az ökumené megélésére.
b) Ökumené Nagybörzsönyben az Ordass Napló tükrében
Ordass Lajos 1964 júniusában találkozott először dr. Szappanyos Béla plébánossal, aki rendszeresen felbukkanó vendég volt a nagybörzsönyi paplakban. A katolikus papról az Új Ember címmel kiadásra kerülő hetilap - 2001-ben bekövetkezett halála után - a következőt írta: "Testi-lelki értelemben egyenes tartású ember volt, de nem merev. 1913-ban született Zamárdiban, de az esztergomi főegyházmegye papjává szentelték 1938-ban a magyar katolicizmus nagy évében. Teológiai doktorként az Actio Catholica munkájába, a Magyar Sion, és a Sziklán állunk című lapok szerkesztésébe kapcsolódott bele. Nagy jövőt láthatott maga előtt. Krisztusi korban lett az AC. országos titkára. Megpróbált tisztességes párbeszédet folytatni 1948-ban a hatalommal, de nem hódolt be sem meghurcoltatása után sem később. Okos és mosolygós szívjósággal szolgált Szentendrén, Nagybörzsönyben - ide büntetésből került - és Budaörsön. 1981-től a székesfehérvári Papi Otthon igazgatója volt, 2001. december 6-án bekövetkezett haláláig. 1990 után már esztergomi apostoli protonotárius, kanonok lehetett, de a székesfehérvári Hosszú-temető papi sírkertjébe kívánt temetkezni, otthonbeli paptestvérei közé. Jellemes papi élet példáját hagyta maga után, amikor hazatért.?(49)
Ordass veje, ifj. Dedinszky Gyula az evangélikus gyülekezet lelkésze, és a katolikus gyülekezetet gondozó nagyműveltségű, negatív politikai és egyházpolitikai priusszal rendelkező plébánosa között rendkívül jó viszony alakult ki. A jó viszony alapját elsősorban és mindenekfelett keresztyén mivoltuk és papi küldetésük hasonló felfogása jelentette. Mindketten azon fáradoztak, hogy keresztyén és egyházi üzenetet közvetítsenek egy olyan faluban, amelyet a kommunista kormányzat - az evangélikus gyülekezet már említett Volksbundos múltja, illetve a TSZ-szervezés idején mutatott ellenállása miatt - hosszú ideig negatív diszkriminációban részesített.
Ordass Lajos jóleső csodálkozással vette tudomásul veje és a római katolikus plébános keresztyén testvéri viszonyát. Naplójában többször is hangot adott e jó kapcsolat feletti örömének. "Öröm mindig látnom, hogy a két pap milyen szívélyes, nyílt viszonyt ápol.?(50) Egy másik alkalommal:"Újra örültem annak, hogy Gyula vőmnek ilyen szolgatársa van itt a faluban.?(51) A két pap együttműködésében lényegében az 1948-ban elakadt "keresztyén szolidaritás? gondolat megtestesülését látta kibontakozni.
c) Harc az iskolai hitoktatás és a gyermek-istentiszteletek tartásának szabadságáért
Az Ordass Napló tanúságtétele szerint két kiemelt területen lehetett különösen nyomon követni ennek a jó viszonynak a gyümölcseit. Az első a hitoktatásra történő beíratás, majd a gyermek-istentiszteletekkel kapcsolatosan állami oldalról történő nyomás alá helyezésekor tanúsított keresztyén és egyházi érdekek mentén történő összefogás. A második viszont a külföldi vendégekkel szembeni kölcsönös előzékenység.
Már Ordass Lajos és a plébános első találkozásai egyikén - 1967. június 16-án - azonnal szóba került ez a dolog. Ugyanis a plébános - veje távollétében - arról érdeklődött, hogy a tanácsháza és az iskola felől érkező bizonyos adminisztratív nyomásnak mennyiben tudtak a lelkész és az evangélikus hívek ellenállni. Ő maga elmondta, hogy a hívek tájékozódását segíteni kívánva temploma kapujára kiszegezte a hitoktatás időpontját.(52)
A következő évben, 1968 júniusában tovább folytatódott Nagybörzsönyben az állami - a tanács és az iskola részéről érkező - nyomásgyakorlás.
Történt mindez a közeli Csehszlovákiában zajló izgalmas események kellős közepén. Ordass Lajos a Szabad Európa rádióból, svéd, angol, német, továbbá magyar újságokból próbált több irányban tájékozódni. Szappanyos Béla plébános pedig a határ túloldalán, Csehszlovákiában szolgáló római katolikus plébánosoktól kapott információkat, amelyek éppen ellenkezőleg a hitoktatás iránti megnövekedett érdeklődésről, illetve annak az állami szervek által történő könnyítéséről szóltak. Visszaemlékezve az 1947-es hasonló természetű nyomásra naplóbejegyzései alapján szólt hozzá a dologhoz. Többek között így írt erről: "[...] igen nagy érdeklődéssel hallottam a csehszlovák katolikus egyház országos gyűlésének hírét, amely szerint a nagy-gyűlés kifejezésre juttatja elítélő szavát a ?béke-papi? mozgalommal szemben, mert az a ?sztálinizmus? szülöttje és képviselője volt, az egyház jól felfogott érdekével tökéletesen szemben áll, és az egyház hitelét igyekezett eljátszani. A gyűlés az egyház kívánságait az új viszonyok között igen határozott hangon szövegezte meg.?(53) Az említett időszakban egész Európa, de szinte az egész világ is Csehszlovákiára figyelt. A többség abban reménykedett, hogy a csehszlovákok külső beavatkozás nélkül maguk oldhatják meg problémáikat.(54) Ordass egy svéd egyházi újságban "Vallásszabadság Csehszlovákiában? címmel szintén bizakodásra okot adó hírekről olvasott. Római katolikus püspökök, papok, szerzetesek és laikusok kérvényt nyújtottak be Dubček csehszlovák pártfőtitkárhoz. Ebben kilenc pontban követeltek azonnali intézkedéseket. "1. Tárgyalások a Szentszékkel a megüresedett püspöki székek betöltéséről és Berán bíboros ügyének fölülvizsgálata. 2. Az Állami Egyházügyi Hivatal föloszlatása. 3. Általános amnesztia és rehabilitáció a bebörtönzött lelkészek részére. 4. A szolgálatukban akadályozott lelkészek reaktiválása. 5. A teológiai hallgatók létszámkorlátozásának beszüntetése. 6. A szerzetes-rendek és kongregációk újraműködtetése. 7. Létjog a keleti szertartású katolikus egyház számára. 8. A hitoktatás területén könnyítések. 9. Jobb föltételek teremtése ahhoz, hogy a katolikusok élhessenek az alkotmány által biztosított véleménynyilvánítási, sajtó és gyülekezési-szabadságukkal.?(55)
A nagybörzsönyi gyülekezetek evangélikus és római katolikus lelkészei Jézus missziói parancsa, továbbá ezen információk birtokában várták a továbbiakat. 1968. június 18-án, egy keddi napon, 27 különböző vezető tisztségben dolgozó személyt hívtak be a tanácsházára, párttagokat és nem párttagokat egyaránt. Ordass a következő napon így írt erről Naplójában: "Ezek közül összesen 7 jelent meg, 2 párttag és 5 pártonkívüli. A cél az volt, hogy meggyőzzék őket arról, hogy a szocialista életformával összeegyeztethetetlen a hitoktatásban részesíteni a gyermekeket. A tanácskozás kudarccal végződött. Mindannyian az alkotmányban biztosított jogukra hivatkoztak. A hír hallatán igen örültem. Még külön annak is, hogy a bátran felszólalók között katolikus és református mellett evangélikus is volt.?(56) Ugyanebben a naplóbejegyzésben arról is szólt, hogy milyen különös az, hogy magyar kormányzat nem igyekszik tanulni a csehszlovákiai eseményekből, "... ha most ennyire erőlteti a hitoktatás leépítését.?(57) 1968 júniusában Nagybörzsönyben a hitoktatásra történő beiratkozás - a tanácsi és iskolai ellenhangok ellenére -, 1,5%-kal magasabb lett, mint az előző esztendőben. Ordass kommentárja: "Örömmel vettem tudomásul, hogy egyházunk népe nem engedi magát megfélemlíttetni, legalábbis Nagybörzsönyben nem - és talán több más faluban sem.?(58)
A dolognak ezzel még nem lett vége. A következő év elején ismét megindult egy újabb támadás, ezúttal a gyermek-istentiszteletek ellen. Ordass így írt erről a Naplójában: "[...] újabban vasárnap délelőtt ?klubösszejöveteleket? létesítettek az elemi iskolai gyerekek részére, még pedig pontosan abban az időben, amikor különben gyermek-istentiszteletre szoktak menni az evangélikus és katolikus iskolások. Egyelőre mindkét pap azzal védte ki a támadást, hogy egy órával korábbi időpontra tették a gyermek-istentiszteleteket.?(59) Röviddel később veje arról számolt be, hogy egy Szabó nevezetű, új tanítóházaspár érkezett a faluba, és ők - különösen a feleség - nagyon erősen beleártják magukat egyházi ügyekbe. "A vasárnapi gyermek-istentiszteleteket igyekszik szétrobbantani, a hitoktatás és a konfirmációi oktatás tekintetében igyekszik minél több nehézséget támasztani evangélikus és katolikus vonalon egyaránt. Ez a törekvés már három hónapja folyik. A falu lakossága egyelőre egyházhűségről tesz bizonyságot.?(60)
A Nagybörzsönyben történtek pikantériájához tartozott az is, hogy Ordass leánya ebben a dologban lényegében két irányból volt érdekelve. Egyfelől odatartozott a gyülekezethez, mint annak elkötelezett tagja, papnéja, kántora. Ugyanakkor munkahelye révén a pedagógustársadalomhoz is tartozott. Ennek tagjai viszont többségükben - színből vagy szívből, - igyekeztek megfelelni a hitoktatást, a gyermek-istentiszteleteket, illetve a gyermekekkel és ifjakkal való foglalkozás leépítését, illetve jövőbeli megszüntetését szorgalmazó állami elvárásoknak.
1969-ben további kisebb-nagyobb összekoccanások történtek az állami szervekkel. Ezek részben mind a két gyülekezetet érintették, bizonyos elemei azonban csak az evangélikus gyülekezetet és annak lelkészét célozta meg. Az egyik, mindkét gyülekezetet érintő ügyet egy naptári egybeesés okozta. Abban az esztendőben nagypéntek és április 4-e ugyanarra a napra estek. A két lelkész nem hátrált, erőteljesen képviselték a keresztyén és egyházi érdeket. A dolog, mint Ordass írta "[...] nem folyt le egészen súrlódásmentesen, de végül is megegyezéssel zárták az ügyet. Kár volna, ha az eddigi békés csönd Nagybörzsönyben fölborulna.?(61) A következő hónapban újabb zaklatás történt, ezúttal az evangélikus gyülekezet területén, a templomban és a templomkert létesítésével kapcsolatos társadalmi munkák ürügyén történt vizsgálódás a nagybörzsönyi TSZ-ben. Ordass megjegyzése: "Bár számadásaik rendben vannak és világosak, és bár ok a nyugtalanságra nincsen, mégis kellemetlen ez a titokzatos vizsgálódó ellenőrzés.?(62) Végül az egyik szórványban egy család - koholt vádakkal - a püspöki hivatalnál feljelentette az evangélikus lelkészt, sőt szolgálati helyéről történő elmozdítását is kérték. A támadás mögött tulajdonképpen az ottani református lelkész mesterkedései húzódtak. Ordass az elhúzódó üggyel kapcsolatosan a következőt írta: "Sajnálom a fiút. Az egyház érdekében égő buzgóságáért nem ezt érdemelte meg!?(63) Ordass a maga részéről úgy próbált vejének segíteni, hogy 1969. december 4-én a fővárosi egyházügyi előadóval, illetve Straub István ÁEH-tisztviselővel való találkozásakor szót emelt ebben a kérdésben. Ezt utólag zokon is vették. Ottlyk Ernő így nyilatkozott erről: "Lehetetlen magatartást tanúsítottam [ti. Ordass B. E.] december 4-én, amikor az Állami Egyházügyi Hivatal embereivel tárgyaltam. Panaszt emeltem a hitoktatás ügyében...?(64) 1972-től az iskolai hitoktatást, illetve a gyermek-istentiszteleteket támadó tanácsi illetve iskolai támadások részben elcsitultak. Sőt, 1972-ben a TSZ részéről a lelkészek közreműködésére is igényt tartottak. Arra kellett híveiket kérni, hogy vegyenek részt az aratásban.
A római katolikus plébános, és az evangélikus lelkész között megszületett - keresztyén és egyházi elkötelezettségükön alapuló - belső szolidaritást nem sikerül megszüntetni. Nagybörzsönyben nem jött be a kommunista hatóságok által máshol sikeresen alkalmazott ún. "felekezeti összeugrasztó kártya?, a két lelkész barátsága mindvégig töretlen maradt. Amikor egy alkalommal egy Udvardi nevű ÁEH előadó érkezett a tanácsházára, a tanácselnök Balogi István a vendég kérdésére elmondta, hogy az evangélikus és katolikus lelkészek a legteljesebb egyetértésben dolgoznak egymással, és ezen a helyen nincs "felekezeti torzsalkodás?. Udvardi nagyon megrökönyödött azon, hogy a tanácselnök ezt jól látható örömmel közölte. A falu vezetője a látogatást követő napon elmondta a dolgot a két papnak, beleértve az ÁEH tisztviselő negatív reakcióját is. Rákérdezett arra, hogy az igazság kimondásával nem okozott-e bajt? Azok megnyugtatták, hogy jól mondta, amit mondott.
1972-ben hírek röppentek fel arról, hogy a plébánost magasabb beosztásba helyezik, és Székesfehérvárra kerül. Ordass Budapesten így kommentálta a dolgot: "Bár örülök egyéni sorsa kedvező alakulásának, mégis sajnálom, hogy ez a rokonszenves ember nem marad Gyula szolgatársa a faluban.?(65) Röviddel ezután személyesen is elbeszélgetett a plébánossal. Kiderült, hogy előléptetése eldöntött dolog, azonban az ÁEH elkezdett akadékoskodni. Ordass az információhoz a következőt fűzte hozzá: "Kíváncsi vagyok, elég erősek lesznek-e a püspökök??(66) Az ebben az ügyben kirobbant harcot az ÁEH nyerte, a plébánost először nem Székesfehérvárra, hanem Budaörsre helyezték. Székesfehérvárra csak 1981-ben kerülhetett. Kapcsolatuk továbbra is fennmaradt, sőt halála után az emlékező istentiszteleten mindkét nagybörzsönyi felekezet kérésére az evangélikus lelkész prédikált. Nagybörzsönyben dr. László Gábor lett a következő plébános, aki előzőleg a kommunista diktatúra áldozataként két évet Márianosztrán töltött el. Jóval távolságtartóbb személyiség volt, de mindvégig korrekt viszonyban maradt az evangélikus lelkésszel.
5. Ordass Lajos szellemi-lelki gazdagodása Nagybörzsönyben
Ha megnézzük a Napló alapján azt, hogy a nagyon sokat olvasó Ordass Lajos Nagybörzsönyben miképpen folytatta ezt a mindennapjai jelentős részét kitevő tevékenységét, akkor egy dolog azonnal világossá válik.
Ez pedig az, hogy a Szappanyos Béla plébánossal való kapcsolat révén lehetősége nyílt arra, hogy közelebbről megismerkedjen a korabeli - Magyarországon, illetve külföldön - kiadott magyar nyelvű katolikus irodalommal. A plébános elsősorban újságokat, de olykor itthon kiadott könyveket is hozott neki, ezen felül az Új Embert, a Vigiliát és a Theologia című katolikus teológiai szaklapot. A külföldön kiadott magyar katolikus lapok közül a Mérleg-et becsülte legtöbbre.
Az Új Ember című hetilapot állandóan összehasonlította az evangélikus egyházban szintén hetente megjelenő - az általa állandóan idézőjeles formában használt - "Evangélikus Élet? című újsággal. Ha valaki részletesen elolvassa, hogy néhány kivételtől eltekintve milyen megjegyzéseket fűzött az evangélikus hetilap általa elolvasott számaihoz, akkor azonnal rájön arra, hogy az Ordass által használt formula lényegében negatív véleményt tükrözött. Ezzel a megjelöléssel a belső-emigrációban élő püspök lényegében arra akart utalni, hogy az újság az esetek többségében nem keresztyén és nem evangélikus tartalmakat közölt. Ebből fakadóan - szerinte - nem volt alkalmas arra sem, hogy az evangélikus tartalomhoz köthető "életet? közvetítsen.
Ezen a háttéren vizsgálva az Új Ember című lappal kapcsolatos megjegyzéseit, kétféle véleményt találunk. Az egyik az a megfigyelése, hogy bizonyos írások nem sokban különböznek az "Evangélikus Élet?-től. Ez a megjegyzése elsősorban az egyházpolitikai természetű anyagokra vonatkozott, amelyek mind a két lapban elég terjedelmes formában, kötelezően jelen voltak. Sőt, bizonyos esetekben az Új Ember-ben erősebb túlzásokra is bukkant. Ho Si Minh vietnami vezető 1969-ben bekövetkezett halálakor pl. a következő megjegyzést tette: "Ugyanúgy közli az egyházvezetők részvétlátogatását a vietnami követségen és ugyanúgy, sőt talán még kiadósabban lelkesedik Ho-Si-Minh-ért. Úgy látszik, ugyanaz a nyomás nehezedik az egyházi sajtó minden felekezeti termékére.?(67)
Ami viszont a keresztyéni, és ebből fakadóan az egyházi, beleértve a speciálisan felekezeti jellegű tartalmakat illette, itt ismételten annak a véleményének adott hangot, hogy a római katolikus hetilap "[...] lényegesen jobban szerkesztett lap, mint az ?Evangélikus Élet? szokott lenni.?(68) 1972-ben, átnézve néhány Új Ember számot változatlanul kitartott emellett a kettős véleménye mellett. Bár olyan cikkeket is talált, amelyeknek - szerinte - nem feltétlenül egyházi lapban lett volna a helye. Viszont átmelegítette a szívét egy megszólalás, amelynek ez a kérdő mondat volt a címe: Lehet-e brigádtag vallásos ember? A cikk egészéről azt a megjegyzést tette, hogy "... a cikk egyenes [tehát pozitív B. E.] állásfoglalását egyszerűen el sem tudom képzelni az ?Evangélikus Élet?ben.?(69)
A Vigilia és a Theologia című katolikus folyóiratok is kezébe kerültek. Mély meghatódással olvasta az 1970 karácsonyán megjelent számot, a széles körben ismerőssé vált Ki nekem Jézus? riportjait. Már régebben hallott erről a számról bizonyos részleteket, de az egészet nem ismerte. Véleményét a következőképpen fogalmazta meg: "Valóban megindító, hogy a mai Magyarországon - nem minden kockázattól mentesen - emberek ilyen meleg szívvel-szóval nyilatkoznak Jézushoz fűződő lelki viszonyukról.?(70) A másik Vigilia szám, amelyet megemlegetett, az 1972. évi júniusi szám volt. Az egész lap az ökumené kérdését tárgyalta. Az EVT részéről Lukas Vischer szólalt meg, rajta kívül hazai református és görög katolikus hozzászólók voltak. Ordass megjegyezte: "Föltűnő volt, hogy evangélikus megnyilatkozást nem közöl a lap. De más oldalról tudok arról, hogy a szerkesztőség fölkérte dr. Fabiny Tibort, akinek azonban egyházunk vezetősége nem adott ?fölhatalmazást?, hogy egyházunk részéről hozzászólhasson a kérdéshez.?(71)
Ami a Theologia című - többségében - római katolikus teológiát közvetítő szakfolyóiratot illette, Nagybörzsönyben az 1969. évi 2. és 3. számot olvasta el. Nem túlságosan lelkesedett érte, de megjegyezte, hogy "... azonban tény, hogy a katolikus egyház itthon ilyen folyóirattal is rendelkezik.?(72)
Ordass a Magyarországon megjelenő római katolikus újságokat, folyóiratokat olvasgatva, és azokat hazai evangélikus kiadványokkal összevetve - Evangélikus Élet, Lelkipásztor, Evangélikus Naptár - az evangélikus oldalt megszégyenítő véleményt fogalmazott meg. Kijelentette, hogy a római katolikus kiadványokban sokkal több a keresztyén valamint a katolikus teológiai tartalom, a kifejezetten egyházi hang, a hívő népnek segíteni kívánó megszólalás. Ezzel szemben az evangélikus újságok szerinte túl sokat foglalkoznak a szocializmussal, különös tekintettel a békemozgalomra, és szinte teljes mértékben hiányzik a tiszta keresztyén evangélikus teológiai, az előbbre vivő egyházi, és az evangélikus népet a maga aktuális helyzetében segíteni kívánó hang.
A nyugaton megjelenő magyar katolikus lapok közül a Mérleg című lap került legközelebb a szívéhez. "Változatos, gazdag anyag. Határozottan jó folyóirat.? - fogalmazta meg sommás álláspontját. Ezt a dicsérő jellegű nézetét a későbbiekben is fenntartotta.(73)
A Trianont követően az új határokon kívülre került magyar katolikus keresztyének körében kiadásra kerülő lapok közül Nagybörzsönyben a volt szülőföldjén kiadott Hitélet című lappal találkozott. A lap küllemét és tartalmát illető véleménye nála ritkán tapasztalható lelkesedést tükröz: "Igen jó papíron kiállított, képekkel gazdagon illusztrált lap ez a folyóirat. Néhány példányát átnéztem, és megállapíthattam, hogy az egyház érdeke benne igazán jól érvényesül.?(74) A délvidéki Kulán megjelentetett - szintén magyar katolikus - Kincses Kalendárium 1972. évi példányát átnézve ugyancsak pozitív véleményének adott hangot: "Az egész vastag naptár szinte kizárólag a házasság és a család kérdésével foglalkozik. A kisebbségi, jugoszláviai katolicizmus részéről valósággal hősiesség volt ennek a naptárnak a megjelentetése. A magyarországi evangélikus naptár készítői ennek láttán erősen szégyellhetik magukat.?(75)
A Nagybörzsönyben - a plébános jóvoltából - kézhez vett könyvek közül kettőt említett meg szinte csak dicsérő jelleggel. Az első, az akkoriban már jelentős hírnévre szert tett ún. holland felnőtt káté egyik német kiadása.(76) Végigolvasva a következő véleményének adott hangot:
"Jó volna valami ehhez hasonló evangélikus könyv is. Ha volna ilyen magyar munka, akkor a tankönyv kérdése a hitoktatásban is el volna intézhető. De hát hol vagyunk ettől!?(77) A másik könyv Meszlényi Antal: A magyar hercegprímások arcképsorozata. A könyv maga az 1700 és 1945 közötti hercegprímásokkal foglalkozott. Ennek utolsó fejezete Serédy Jusztiniánról szólt. "Kissé csodálkozom azon, hogy a katolikus egyház ilyen könyveket is megjelentethet, bár a szövegben nem észlelek ezt indokoló megalkuvást. Persze hát abban a tényben, hogy Mindszentyről nincsen megemlékezés, azon a címen, hogy ?ő még él?, van bizonyos megalkuvás.?(78)
Vegyes kritikát fogalmazott viszont meg Szennay András pannonhalmi főapát Rejtőző Istenség című könyvéről.(79) Egyfelől nagyon tetszett neki a könyv, és szinte irigyelte a katolikus egyházat azért, hogy jó és hasznos könyveket tud megjelentetni. Azonban a könyv befejező részével, amelynek címe: "Hívők és nem hívők dialógusának főbb vonásai a hívő szemével? volt, nem tudott mit kezdeni. Ordass ezt a fejtegetést, és kérdésfelvetést akkor tudta volna elfogadni, ha egy valódi jogállamban, vallásszabadsággal rendelkező országban beszélnének róla, ahol a hívők valóban szabadon beszélhettek volna hitükről. "De itt, ahol szó sem lehet ilyesmiről, dialógusról csak akkor lehet beszélni, ha készek vagyunk eleve a megalkuvásra. (Mindig gondolnom kell arra, valahányszor tárgyaltunk egyházunk részéről az államhatalom embereivel, mindig hangoztatták a teljes szabadságot, a tárgyilagosságot, a befolyásmentességet, de a tárgyalás folyamán minden esetben ultimátummal találtuk magunkat szemben, és ha nem voltunk hajlandóak az ultimátumot elfogadni, akkor a legnagyobb gyalázkodásoknak voltunk kitéve.) Bánt az, hogy ?szokásoknak? hódolunk, amelyeknek az értéke erősen kérdéses.?(80)
6. Külföldi látogatók Nagybörzsönyben
A második dolog, ahol az ökumenikus együttmunkálkodás a gyakorlatban is érvényesült, a külföldi látogatások területe volt.
A ki- és áttelepítéssel sújtott nagybörzsönyi evangélikus gyülekezetben eleinte csak személyes kapcsolatok léteztek a Németországba került egykori nagybörzsönyiekkel, ezek is magánjellegűek voltak. A története folyamán egykor hivatalosan is háromnyelvűnek számító Magyarországi Evangélikus Egyházban [MEE] 1947 után a német kapcsolatok ápolása különösképpen is megnehezült.
A nagybörzsönyi gyülekezet itthon maradt tagjai valószínűleg megírták Németországba, hogy Ordass Lajos veje szolgál Nagybörzsönyben. Így kerülhetett sor arra, hogy az Ordass által működtetett segélyakcióba 1968. február 28-án befutott egy 750 $ értékű segély, amelyet egy bizonyos Kühn küldött. Utólag kiderült, hogy a nagybörzsönyi gyülekezet részére érkezett az összeg. Az illető édesapja Nagybörzsönyben volt tanító, egyik testvére pedig ott is született. Ordass így írt a segély felhasználásáról: "Örültünk a dolog ilyen állásának és Gyula most már vígan tervezi a villanyharangozást, a gyülekezeti terem padlózását.?(81)
A külföldről érkező látogatások megindulását erősen megkönnyítette az, hogy állami részről is történtek próbálkozások az otthonmaradt német lakosság aktivizálására. Ordass 1969-ben értesült arról, hogy Nagybörzsönyben ezen a téren valamilyen változás történt. Naplójában azonban elég szkeptikusan írt erről: "A faluban egyébként valami német nemzetiségi mozgalmat is igyekeznek támasztani, hivatalosan a járás vagy a megye oldaláról, amit azonban a falu lakossága teljes bizalmatlansággal fogad, mert nem kell neki!?(82) Szóba került az iskolában a német nyelvoktatás, sőt német evangélikus istentisztelet bevezetése is. Azonban a szülők ellenálltak. A bejegyzésből világosan kiderül, hogy az állami szervek jól kézben tartható nemzetiségi mozgolódásban gondolkodtak. Az is valószínűsíthető, hogy az emberek eleinte teljes bizalmatlansággal fogadták a járás és a megye részéről érkező ilyen irányú próbálkozásokat. Hiszen annak idején, saját bőrükön tapasztalták meg a ki- és áttelepítéssel kapcsolatos - az igazságoson messze túlmenő - politikai megtorlást. A nép arra is emlékezett, hogy abban az időben egyházuk mellettük állt. Igyekeztek vigasztalni, az idegenbe indulás előtt pedig ők búcsúztatták őket méltóképpen. Kitelepített társaiktól pedig azt is megtudták, hogy a német egyház igyekezett valamit tenni értük.
Mivel magának Ordassnak is voltak Németországban élő rokonai ők természetesen megjelentek Nagybörzsönyben. Ordass eleinte némi félelemmel tekintett ezekre a látogatásokra Nagybörzsönyben. Unokaöccséék, Wolf Oszkárék 1966-ban szerettek volna Nagybörzsönybe is eljutni, mivel Oszkár ott megígérte egy néninek, hogy kicsit "énekelgetnek.? Ez végül nem jött össze. Ordass örült ennek, a következőket írta: "Az ember nem lehet elég óvatos. Káldy Zoltán tavaly Danhauser Lászlót Bakonycsernyén vádolta meg németesítő törekvésekkel, pedig hát az szlovák származású nép. Milyen könnyen sülhetett volna ki ilyen vád Nagybörzsönyben, ahol valóban német származású egyháztagokról van szó.?(83) Egy másik látogatásra 1969-ben került sor. Ezt követően azután bátrabban jöttek a rokonok.
Azt, hogy a külföldi ügyek a Magyarországi Evangélikus Egyházban szinte kizárólag az evangélikus egyházi vezetés kezében voltak, mutatta egy 1970 végén született püspöki körlevél. Amikor veje megmutatta neki, Ordass döbbenten olvasta, hogy "[...] a lelkészek kötelesek jelentést tenni a püspöknek minden külföldi látogatóról: meghívott vendég volt-e, hivatalosan fordult-e meg nála, turista-e, vagy csak véletlenül vetődött be hozzá?? Ordass ezt a megjegyzést fűzte a dologhoz: ?Mindenki mindenkinek ellenőre!?(84) 1978-ban - Ordass halála évében - még mindig ugyanez volt a helyzet.
Érthető tehát, hogy ezen a háttéren az emberek, de a lelkészek is némi félelemmel tekintettek a külföldi látogatókra. Így történt ez 1972 júniusában is, amikor Koren Emil esperes egy finn egyházi énekkar szolgálatát jelentette be. A dolgot pedig felülről, egyházi jóváhagyással intézték. Ordass veje arról is hallott, hogy a turistaként Magyarországra érkező finnek egyházi szolgálatai körül - a finn ügyeket akkoriban szinte egy személyben kisajátító Koren Emil részvétele ellenére - bizonyos bonyodalmak adódtak, főleg vidéken. A dolog azonban nagyon jól sült el. A finn énekkar 1972. június 18-i szolgálata csodálatos élmény volt. A Napló így írt erről: "Gyula nagyon nagy lelkesedéssel mondta el az egyes részleteket. Szinte hihetetlennek látszik, mint ragadta magával maga a puszta esemény a helyi politikai élet irányítóit, a község, a termelőszövetkezet, az iskola vezetőit, és mennyire együtt volt a helyi evangélikus gyülekezettel a börzsönyi katolikus gyülekezet is. Milyen tragikus is végeredményben mai magyar életünkben, hogy az egyházat nem tudják, és nem is akarják bekapcsolni a nemzet életébe, sőt károsnak minősítik és elpusztítani igyekeznek azt, ami a nemzetnek legnagyobb hasznára lehetne!?(85)
Keletnémet vendégek már 1971-ben, majd a következő évben is megjelentek. Egy állatorvos és a felesége jöttek elsőként, nagyon tetszett nekik a gyülekezet, a szép gyermekmunka, a konfirmációs előkészítés. A következő évben az ő ismerőseik jelentek meg, sőt ajándékokat hoztak a gyülekezetbe a leendő konfirmandusoknak. A második házaspár látogatásakor Ordass is jelen volt. A következőt írta erről a látogatásról: "... Kelet-Berlin előterében élnek, a férfi ?útépítő-mester? (hangsúlyozta, hogy magániparos, nincs államosítva - kivételesen), az egyházban pedig presbiter. Meglepett, mennyire tájékozott a kelet-német egyház kérdéseiben. Élénken beszélgetett és lelkesen szólt az egyház érdekeiről és a kelet-német kormányzat elnyomó törekvéseiről [...] Gyula egyszerű ebédre is meghívta a vendég-családot. [...] Ebéd után megnézték a gyülekezeti termet, a templomot, Gyula elkísérte őket a katolikus paphoz és az ottani látnivalókhoz is. Délután 4 óra tájban hagyták el Nagybörzsönyt, kedves emléket hagyva itt.?(86)
A Gregersen név Skandináviából érkező vendégeket is vonzott. Norvég, svéd vendégek jöttek Terray László vezetésével, és magukban is. Az Ordass által fordított gyermek áhítatos könyvet veje az ottani és saját gyermekein is kipróbálhatta. Mindez az egész gyülekezet gazdagítását szolgálta.
Amint az előzőekből is kiderült, a Nagybörzsönybe érkező külföldi vendégek - akár evangélikus, akár katolikus háttérrel rendelkeztek - mindhárom katolikus és az evangélikus templomot, a gyülekezeti házat, a plébániát és az evangélikus lelkészlakást is megtekinthették, az adott egyház papjának vezetésével.
Záró gondolatok
A fentiekből az derül ki, hogy Ordass Lajos Nagybörzsönyben történő tartózkodása neki magának, vejének, az ott szolgáló katolikus lelkészeknek, de mindkét gyülekezetnek a meggazdagodását jelentette. Az Ordasstól megtagadott igehirdetési lehetőség ellenére mindez egyfajta hangos prédikációvá vált az összes érintett számára. Ez volt a legtöbb, ami ebből a különös helyzetből kihozható volt.
Jegyzetek
(1) Evangélikus Országos Levéltár Dunáninneni Evangélikus Egyházkerület. [EOL DIEEK] 66.d. Péter Henrik lelkész levele Kovács Sándor püspöknek 1936. augusztus 22-én.(2) EOL DIEEK 66.d. Péter Henrik lelkész levele Kovács Sándor püspöknek, 1936. december 23-án.
(3) EOL DIEEK 66.d. Kovács Sándor levele Antal Gyulának a németesítési törekvések ellen. 1941. szeptember 9.
(4) EOL DIEEK 66.d. Kuthy Dezső püspök levele Péter Henrik lelkésznek. 1945. május 21.
(5) EOL DIEEK 66.d. Péter Henrik jelentése a gyülekezet állapotáról 1945. szeptember 8-án.
(6) EOL DIEEK 66.d. Péter Henrik: A nagybörzsönyi gyülekezet története 1900 és 1950 között. Készült: 1950 karácsony havában.
(7) Sárkány Tibor: Emlékeim. MondAt Kft. Kecskemét. 2006. 64.o.
(8) Evangélikus Országos levéltár Déli Evangélikus Egyházkerület [EOL DEEK] II. 2. d. 54/1958. Részlet az alberti gyülekezet 1958. február 16-án tartott lelkészmeghívó közgyűlésének jegyzőkönyvéből. 1. o.
(9) EOL DEEK II. 2. d. 164/1958. Ordass Lajos levele ifj. Dedinszky Gyulának házasságkötése tárgyában. 1958. május 29. 1. o.
(10) Ordass Lajos: Önéletrajzi írások. Válogatta, sajtó alá rendezte és az utószót írta: Szépfalusi István. Európai Protestáns Magyar Szabadegyetem. [Bern], 1985. 395.o.
(11) Ordass Napló [ON]. 1963. július 24. szerda. 88-89. o.
(12) ON 1963. szeptember 3. kedd. 104. o.
(13) Sárkány Tibor: Emlékeim. 69-70.o.
(14) Sárkány Tibor: Emlékeim. 70.o.
(15) ON 1964. február 6. csütörtök. 15. o.
(16) ON 1964. február 12. hamvazószerda. 18. o.
(17) ON 1964. március 15. vasárnap. 31. o.
(18) ON 1964. április 19. vasárnap. 46. o.
(19) ON 1964. április 22. szerda. 47. o.
(20) ON 1964. május 10. vasárnap. 55. o.
(21) ON 1965. március 25. csütörtök. 35. o.
(22) ON 1965. május 30. vasárnap. 67. o.
(23) ON 1965. október 21. csütörtök. 131. o.
(24) ON 1965. március 29. hétfő. 38. o.
(25) ON 1966. február 10. szerda. 21. o.
(26) ON 1967. április 8. szombat. 44. o.
(27) ON 1967. április 10. hétfő. 45. o.
(28) ON 1965. február 10. szerda. 21. o.
(29) ON 1966. május 8. vasárnap. 69. o.
(30) ON 1967. október 17. kedd. 136. o.
(31) ON 1967. december 31. vasárnap. 161-162. o.
(32) ON 1968. május 8. szerda. 76. o.
(33) ON 1968. május 8. szerda. 77. o.
(34) Evangélikus Országos Levéltár Doktor Ordass Lajos Levéltár [EOL DOLL] 19. d. 6. csomó, 16. o. Részlet Ordass Lajos püspöki székfoglalójából.
(35) ON 1969. november 11. kedd. 179. o.
(36) ON 1972. július 9. vasárnap. 151. o.
(37) ON 1972. április 26. szerda. 79. o.
(38) ON 1973. február 2. péntek. 20. o.
(39) ON 1957. április 15. hétfő. 86.o.
(40) ON 1961. január 9. hétfő. 9. o.
(41) ON 1963. január 22. kedd. 11-12. o.
(42) A nagybörzsönyi gyülekezet a maga története folyamán kétszer is épített templomot. Az első templomhoz tartozó templomszentelési emlékünnep február 2-a, Krisztus Urunk bemutatása, Gyertyaszentelő Boldogasszony ünnepén, a második templom szentelési jubileuma Szentháromság utáni 16. vasárnapon volt.
(43) ON 1969. szeptember 21. vasárnap. 155. o.
(44) ON 1969. szeptember 19. péntek. 153. o.
(45) ON 1977. június 5. vasárnap. 60. o.
(46) Trianon előtt az evangélikusság aránya 6,4% volt az összlakosságon belül [ez 1 340 000 evangélikust jelentett], azt követően viszont 6%-ra csökkent. [ Ez 557 647 fő]. Az adatot l. in: Wiczián Dezső és Sólyom Jenő: Az egyház története. Evangélikus vallástanítási tankönyv II. k. Átdolgozott kiadás. A Magyarországi Evangélikus Egyházegyetem kiadása, Győr, 1948. 82. o. Később, 1941-ig további csökkenés volt tapasztalható.
(47) A három történelmi keresztyén egyház közötti "belső szolidaritás? kérdéséhez l. Ravasz László: Emlékezéseim. Református Egyház Zsinati Irodájának Sajtóosztálya, Budapest, 1992.
(48) Részlet Ordass Lajos Püspöki székfoglalójából. 1945. szeptember 27. Evangélikus Országos Levéltár. Doktor Ordass Lajos Levéltára [EOL DOLL] 19. d. 6. cs. 17. o.
(49) A Szappanyos Béláról szóló megemlékezést ifj. Dedinszky Gyula bocsátotta rendelkezésemre. A visszaemlékezés R. P. monogrammal van ellátva.
(50) ON 1969. szeptember 22. hétfő. 155. o.
(51) ON 1972. július 21. péntek. 158. o.
(52) ON 1967. június 16. péntek. 82. o.
(53) ON 1968. május 14. kedd. 79. o.
(54) A Magyar Nemzet 1968. június 25-i keddi számában A csehszlovák nemzetgyűlés ügye címszó alatt ugyanez a "be nem avatkozást? sugalló hang szólalt meg.
(55) ON 1968. május 28. kedd. 86-88. o. Ordass ezeket az információkat a Svensk Pastoraltidskrift 1968. évi 21. számából vette. A maga részéről a továbbiakban arra is odafigyelt, hogy a római katolikus többségű országban a szlovák evangélikusok milyen megszólalásokkal jelentkeznek. 1968 augusztusában az LVSZ július 30-án megjelent lapjában részletes ismertetést olvasott arról, hogy az ottani evangélikus egyház csatlakozva a katolikus egyházi törekvésekhez, a maga részéről 20 pontban sorolta fel az egyház kívánságait. Ezekben is szerepeltek a vallásszabadság gyakorlati megvalósításával kapcsolatos kritériumok. Ordass a következő megjegyzést fűzte a dologhoz. "Olvasásakor megint csak azon gondolkodtam el, hogy merték egyházvezetők a szlovákiai egyház részéről azt állítani, hogy egyházuk szabadságban él, hogyan hihették el a külföldiek ezt, és legfőképpen, valahányszor külföldiek személyesen látogatták meg a szlovák egyházat, hogyan találhattak ott mindent a legnagyobb rendben?? ON 1968. július 29. hétfő. 119. o.
(56) ON 1968. június 19. szerda. 98. o.
(57) ON 1968. június 19. szerda.99. o.
(58) ON 1968. június 20. csütörtök. 99. o.
(59) ON 1969. február 28. péntek. 34-35. o.
(60) ON 1969. február 28. péntek. 34-35. o.
(61) ON 1969. április 10. csütörtök. 54. o.
(62) ON 1969. május 7. szerda. 71. o.
(63) ON 1969. június 2. hétfő. 91. o.
(64) ON 1970. január 15. csütörtök. 15. o.
(65) ON 1972. október 17. kedd. 240. o.
(66) ON 1972. október 26. csütörtök. 247. o.
(67) ON 1969. szeptember 26. péntek. 158. o.
(68) ON 1969. november 18. kedd. 182. o.
(69) ON 1972. július 22. szombat. 160. o.
(70) ON 1971. április 17. szombat. 59. o.
(71) ON 1972. július 22. szombat. 160. o.
(72) ON 1969. szeptember 23. kedd. 156. o.
(73) Uo.
(74) ON 1972. július 22. szombat. 160. o.
(75) ON 1972. július 27. csütörtök. 166. o.
(76) A mű: Glaubensverkündigung für Erwachsene (Deutsche Ausgabe des Holländischen Katechismus). ON. 1969. november 24. hétfő. 184. o.
(77) Uo. A holland kátét olvasva Ordass utalt a Szent István Társulat által 1970-ben kiadott kisgyermekeknek szánt hittankönyvre is, amelynek címe A mennyei Atya szeret minket. Ez lényegében képeskönyv volt kiszínezhető táblákkal, hitoktatóknak és szülőknek szóló útmutatásokkal. Némi keserűséggel tette hozzá: "Hol vagyunk mi a gyerekekről való ilyen gondoskodástól! Nem, mintha nem volna anyagunk (lásd Hegyháti Jánost!) De hát mi nem akarunk konkurrenciát támasztani az államhatalom törekvéseivel szemben!? ON. 1971. április 20. kedd. 62-63. o. Hegyháti János iharosberényi evangélikus lelkész hasonlóval próbálkozott a hetvenes években, rajzait néhány lelkész a gyermekmunkánál hasznosította.
(78) ON 1971. április 19. hétfő. 62. o.
(79) Szennay András: Rejtőző Istenség. Szent István Társulat, Budapest, 1969.
(80) ON 1970. május 11. hétfő. 70. o.
(81) ON 1968. február 28. szerda. 36. o.
(82) ON 1969. március 4. kedd. 37. o.
(83) ON 1966. augusztus 24. szerda. 129. o.
(84) ON 1971. január 13. szerda. 8-9. o.
(85) ON 1972. június 24. szombat. 141. o.
(86) ON 1972. július 27. csütörtök. 166-167. o.
Megjelent a Keresztyén Igazság 91. (2011. 3.szám) 9-19.o. és 93. számában (2012. 1.szám) 23-37.o.