id. Zászkaliczky Pál: 
Ittzés Gábor életútja (2007. szeptember 29.)

Gyászoló Szeretteim! Gyászoló gyülekezet, testvéreim az Úr Jézus Krisztusban!

Ittzés Gábor váratlan halála miatt megdöbbenten vagyunk együtt mindannyian. Megdöbbenésünkben és őszinte gyászunkban egyetlen vígasztalásunk Urunk ígérete: "ismét eljövök és magam mellé veszlek titeket, hogy ahol én vagyok, ott legyetek ti is" (Jn 14,3)

Röviden ismertetem elhúnyt testvérünk életútját. Az édesapa Ittzés Mihály egykori győri hitoktató lelkész, aki később ennek a templomnak templomépítő és első lelkésze lett. Az édesanya Balikó Erzsébet. Az öt gyermek közül Gábor a legidősebb, Kaposváron született 1932. május 8-án. Ebben az esztendőben ünnepeltük 75. születésnapját.

A győri Révai Miklós gimnáziumban érettségizett, a teológiát Sopronban kezdte, majd annak Pestre kerülése miatt Budapesten fejezte be. Nagyszerű professzorok tanították (Karner Károly, Wiczián Dezső, Sólyom Jenő és Prőhle Károly), de rajtuk kívül nagybátyja, Balikó Zoltán és Scholz László zuglói lelkész terelgette az elmélyült teológia munka és a tartalmas igehirdetés felé, hiszen a teológus évek alatt a zuglói gyülekezet kántora volt.

Lelkésszé a celldömölki templomban szentelték 1955. június 26-án Asbóth Lászlóval, Bödecs Barnabással és Magassy Sándorral együtt. Ezután egy esztendeig sárbogárdi u.n. kihelyezett segédlelkész, fél esztendeig Tordason esperesi káplán. A belföldi ösztöndíjra beadott pályázatát püspöke elutasította. Ezek után 1956. októberétől 12 esztendőn keresztül segédlelkész Celldömölkön Józsa Márton lelkész mellett. Az öt nagy létszámú filiával rendelkező gyülekezet mindkettőjüknek nemcsak megállás nélküli szolgálatot jelentett, hanem a szükséges építkezések miatt sok intézkedést és kétkezi munkát is követelt.

Az önálló lelkészi munkát a szórványokkal rendelkező komáromi gyülekezetben kezdte (1968. aug. - 1982. tavasz), majd a 2000-ben történt nyugdíjazásáig a győr-nádorvárosi gyülekezetben folytatta s fejezte be. Közben helyettesített Tárnokrétin, Rápcakapin, majd Győrságon és szórványaiban, hitoktatott a bencés gimnáziumban, s több általános iskolában. 1991-től igazgató-lelkészi feladatához tartozott a győri evangélikus iskola szervezése, újraindítása. Ez az újraindítás sok imádsággal együttjáró hitbeli lépéssel kezdődött: a ténylegesen még vissza nem kapott iskolába 1991/92 fordulóján elkezdték a diákok toborzását és írták ki a pályázatot a tanítói és tanári állásokra. S így mire megszületett az önkormányzati közgyűlés döntése az iskolaépület visszaadásáról, már együtt volt a tantestület, s volt elég diák is az őszi induláshoz... Ittzés Gábor az apai örökséget folytatva az újra szerveződő Győri Vilmos cserkészcsapat életét is támogatta mint a fenntartói testület tagja, később elnöke. Az 1990/91-es tanévtől kezdve a győri tanítóképző főiskolán - a budapesti teológia kihelyezett tagozataként megszervezte és beindította az evangélikus hitoktatóképző szakot, Magassy Sándorral együtt kidolgozta annak tanulmányi és vizsgarendjét, s több mint 10 tanéven keresztül oktatta a hallgatókat.

Ittzés Gábor következetesen munkálkodott egyházunk megújulásáért, 1984-től Dóka Zoltánnal együtt szervezte a Testvéri szó mozgalmat, részt vett a Testvéri szó és a Kiáltó szó c. reformiratok kidolgozásában. Alapító tagja az Ordass Lajos Baráti Körnek, a kezdetektől tagja az OLBK folyóirata, a Keresztyén Igazság szerkesztőbizottságának, s több mint 10 év óta ő volt az újság főszerkesztője. A most nyomdában lévő őszi számot még ő készítette elő.

1957. augusztus 1-én kötött házasságot Celldömölkön Koczor Ilona tanárnővel, akivel ötven esztendőt éltek együtt teljes egyetértésben, szeretetben. Gyermekeik (Nóra, András, Gábor) Celldömölkön születtek. Azóta hét unokáért adhattak örvendező hálát az élet Urának.

Ittzés Gábor egyszerre volt szerető családtag, igaz barát és testvér a Krisztusban. Mint családtag részt vett a széles család minden örömében, s minden elvárható mértéken felül segített hordozni a terheket. Barátként őszinte segítőkészséggel mutatott rá hibákra és hiányosságra, s vezetett rá a helyes útra. S testvér volt a Krisztusban, aki ( jelképesen és valóságosan ( együtt térdelt mindnyájunkkal az Úr oltáránál kegyelemért, s együtt örült a meg nem érdemelt bocsánatnak!

Dolgozószobájában íróasztalánál ülve három arc tekintett rá: Jézus Krisztusé, Luther Mártoné és Johann Sebastian Baché.

1. Az első arc egy híres szobor másolatáról Jézus arca. Jézus Krisztus állt Ittzés Gábor biblikus igehirdetéseinek, tanítói és pásztori munkájának középpontjában. Szószéken és katedrán, kórházi és családlátogatások alkalmával sohasem mondott mást, mint amit önmagával kapcsolatban is vallott: mindnyájan Isten kegyelmére szoruló bűnösök vagyunk, de a bűntelen Jézus Krisztus golgotai áldozatáért mindnyájan megkegyelmezettek is. Hirdette Isten törvényét, amely tükröt tart elénk, valódi önismeretre késztet, elítél és kétségbe ejt, s amikor összetörve térdre roskadunk, akkor, de csakis akkor üres tenyerű és üres tarisznyájú koldusként szembetalálkozhatunk Urunk gazdag irgalmával és szeretetével. S hirdette Ittzés Gábor az evangéliumot, azt, hogy a mi Urunk Krisztus Jézus minden bűnbánónak "naponként minden bűnt bőséggel megbocsát".

2. A dolgozószoba ablaküvegén üvegre festetten a reformátor arca. Áthatol rajta a fény, átsüt rajta a nap. Ittzés Gábor Lutheren tájékozódva mélyült el a teológia tudományában, különösen a rendszeres teológiának az egyház életét és tanítását mérlegre tevő kritikai munkáját végezte. A lutheri két birodalomról, az Isten kettős kormányzásáról szóló teológiai tanítás alapján a politikai rendszerhez igazodó u.n. diakóniai teológiával szemben állva szóban és számos esetben írásban szigorúan ragaszkodott az evangélikus teológiai munka és az igehirdetés önállóságához és tisztaságához. Előadásainak az Ordass Lajos Baráti Kör adott lehetőséget, írásai a Keresztyén Igazságban jelentek meg. Szívesen vállalta a vitát is, de soha senkiről, mások álláspontjáról nem mondott summás véleményt. Nem tört pálcát a másik fél felett, érveket állított érvekkel szembe, hivatkozott a Szentírásra és Lutherre, ám a másikat is testvérnek tartotta. Számára az ellenfél sohasem volt ellenség. Szelíden volt határozott, s az igazságtól nem tágított.

3. Ittzés Gábor a klasszikus muzsika ismerője és értője volt, nem véletlen, hogy a harmadik arckép a szoba falán Johann Sebastian Bachot, minden idők legnagyobb zeneszerzőjét ábrázolja. Számára is ő volt a legnagyobb és a legkedvesebb. Ő maga is ( ha ritkán, ám szívesen orgonált, de elsősorban hallgatta a bachi muzsikát. Tudom, hogy az "ötödik evangélista" zenéje hitét erősítette, s ugyanakkor az igehirdetésre készülőben gondolatait formálta. S azt az őszinte kérését is, mely a Máté passió legszebben harmonizált koráljában így fogalmazódik meg (énekeskönyvünk fordítása szerint) : "Ó, Krisztusfő, sok sebbel meggyötrött, vérező... Megváltóm, add kegyelmed, hogy el vesszek én!"

S most végül, hadd vigasztaljon bennünket maga Urunk Ittzés Gábor egy karácsonyi igehirdetésének néhány mondatával. Arról szólt több mint 10 évvel ezelőtt, hogy "a betlehemi jászolbölcső Gyermekében Isten testvérünkké lett, a mindenség Ura értünk lett kicsinnyé, a távoli értünk lett közelivé, hogy Megtartónk legyen. Ezért lehet számunkra élő valósággá a bűnbocsánat csodája, amikor nem mások gonoszságától, hamisságától szenvedünk, hanem a magunk mulasztásai vagy irgalmatlansága és vétkei kezdenek el gyötörni bennünket. Ezért lehet számunkra bizonyosság Isten szeretete, akkor is ha életünk sorsszerű fordulatai sötét felhőként takarják el előlünk ennek a szeretetnek a Napját. Ezért lehet élő reménységünk akkor is, amikor a szívünkhöz közel állók elvesztésében vagy a magunk hanyatlásának riadalmában ránk tör a halál félelme. Mert a betlehemi gyermek értünk vállalta az emberlét nyomorúságát, s végigjárva a földi élet útját, halála és feltámadása által teljességre vitte azt, amiért küldetett. Testvérként, sorstársunkként így lett valóban az, aminek a jövetelét jelző karácsonyi híradás mondta: Üdvözítőnk, Megtartónk." (Ker.Ig. 1995 tél, 4.)

Tegyük hát Üdvözítőnk, Megtartónk kezébe Ittzés Gábort, a férjet, és az édesapát-nagyapát, a testvért s a rokont, a jóbarátot és a munkatársat, a tudós teológust és az igényes igehirdetőt! S valljuk együtt Pál apostol szavaival: hiszem, hogy "...az Isten az elhunytakat is előhozza Jézus által, vele együtt!" (1 Tessz 4,14)

Megjelent a Keresztyén Igazság 76. számában (2007. tél) 2-4.o.

Vissza