D. Báró Radvánszky Albert 110 éve, 1880. szeptember 11-én született ősi arisztokrata családból, amely a századok során sok hűséges vezetőt adott egyházunknak. 1923-ban választották meg egyetemes egyházi és iskolai felügyelővé, Kapi Bélával, a hivatalára nézve rangidős püspökkel együtt az egyetemes közgyűlés elnökévé lett. Mind Kapi Bélával, mind későbbi elnöktársával, D. Ordass Lajos püspökkel szorosan együttműködött egyházunk érdekében a háborús időkben és a háború utáni nehéz helyzetben. 1942-ben Báró Perényi Zsigmonddal együtt igen tekintélyes országos tisztséggel bízták meg: koronaőrré lett. Magas országos és egyházi tisztsége, egyházszeretete nagyban hozzájárult, hogy ellenállásával fékezze a népünket és egyházunkat rombolni akaró német és szovjet törekvéseket.
Az ő egyetemes felügyelősége idején, 1934-37-ig ülésezett az a zsinat, amely a ma is példának tekinthető "Egyházi Törvények"-et megalkotta.
Evangélikus egyházunk birtokában van Luther Márton végrendeletének felmérhetetlen értékű eredeti példánya. Már 1936-ban felkeltette a németek érdeklődését. 1941 első felében megindult a német birodalmi kancellária akciója, amelybe még Hitlert is bevonták, hogy a végrendeletet megszerezzék. Még ez év nyarán Báró Radvánszky Albert egyetemes felügyelő és Kapi Béla püspök, az egyetemes közgyűlés elnökei, kemény harc után, elutasították ezt a német igényt és kérést.
Radvánszky 1943 elején résztvevője volt a háborúból való kiugrási és különbéke kötése érdekében való szervezkedésnek. A nyugati hatalmakkal való tárgyalást Svédországon keresztül kívánták megkísérelni, s közvetítőként Ordass Lajost akarták megbízni. Ez a próbálkozás azonban meghiúsult.
Raoul Wallenberg svéd követségi titkárral és Valdemar Langlettel a Svéd Vöröskereszt vezetőjével, Ordass Lajos püspökkel együttműködve ő is szoros kapcsolatot tartott. Az üldözött zsidók részére adott "menlevelek" és "védett házak" közös igazgatását a református egyházzal ő irányította, Vargha Sándor egyetemes főtitkár segítségével.
1944. november 4-én a puccsal uralomra jutott Szálasi Ferenc nyilas pártvezér eskütételére, bár a törvény szerint jelen kellett volna lennie, nem ment el. 1944. december 6-án Szálasi "miniszterelnök-helyettese" a Veszprémben őrzött Szentkoronát a szovjet veszélyre való hivatkozással Kőszegre, majd külföldre szállította. Radvánszky és Perényi koronaőrök tiltakoztak, s ennek jeléül le akartak mondani tisztükről. Lemondásukkal azonban nem akarták mintegy hallgatólagosan elismerni Szálasi uralmát, s a lemondás tényét egyébként is az akkor már összehívhatatlan országgyűlésnek kellett volna törvénybe iktatni.
A háború befejezése után új küzdelem kezdődött. 1945. augusztus 31-én országos választásokat tartottak, a kommunista párt szovjet támogatással folytatott visszaéléseivel és csalásával. Ennek ellenére a szavazatoknak csupán 17%-át szerezték meg, de a szovjet támogatás biztosította a számarányukat jóval meghaladó részvételüket a kormányban, mégpedig a kulcspozíciókban, majd fokozatosan a teljhatalmat. Radvánszky Albert és Kapi Béla egyházunk nevében, lelkiismeretükre való hivatkozással, beadványt nyújtottak be a kormánynak, tiltakozva a visszaélések ellen. Megfogalmazásuk summázása ma a világ népeinek célkitűzése: Kérik a magyar kormányt, hogy a magyar köztársaság alaptörvénye szerint: "személyes szabadságot, gondolat és vélemény szabad nyilvánítást, szabad vallásgyakorlást, elnyomatástól, félelemtől mentességet, tulajdon és személyi biztonságot, munkához, megélhetéshez, szabad művelődéshez való jogot egyformán és egyenlő mértékben biztosít(son) minden állampolgárnak".
Az emberi jogoknak ez a védelme késztette arra, hogy a háború után, az 1945-47. években Kapi Bélával és Ordass Lajossal együtt többször is felemelje szavát, a kormányhoz közös beadványokat intézzenek a magukat magyar nemzetiségűnek valló, hazánkban és gyülekezeteinkben élő, kollektíven felelőssé tett német nemzetiségűek válogatás nélküli tömeges kitelepítése ellen.
Ő is ellene állt a kormány és párt követelésének, hogy egyházunk iskoláit önként ajánlja fel az államnak. Ezért 1948. augusztus 24-én letartóztatták Ordass Lajos püspökkel és Vargha Sándor egyetemes főtitkárral együtt. A valóságnak meg nem felelő, koholt vád az volt ellene, hogy részt vett Szálasi Ferenc eskütételén, s hozzájárult a Szentkorona külföldre viteléhez. Ügyét később elkülönítették Ordass Lajosétól, betegsége miatt előbb kórházba, majd ápolásra a FÉBÉ Diakonissza Anyaházba, Hűvösvölgybe került. A fogságban kényszer hatására lemondott "egyetemes egyházi és iskolai felügyelő"-nek betegágyában kellett tudomásul vennie, hogy a felügyeletére bízott több mint 400 népiskolájától, 1 jogakadémiától, 11 gimnáziumától, 3 tanítóképzőjétől, 11 internátusától egyházunkat az állam jogtalanul megfosztotta.
Még azt is meg kellett érnie, hogy az őt szeretettel gondozó diakonisszák anyaházát is megszüntették, azonban a szeretetotthonban maradhatott 1963. február 5-én bekövetkezett haláláig.
Megjelent a Keresztyén Igazság 7. számában (1990. szeptember)