- Mielőtt a konkrét témákra térnénk, ejtsünk szót magáról az LVSZ-ről, a Lutheránus Világszövetségről. Az embernek óhatatlanul az a benyomása támad az elmúlt évtizedekre visszatekintve, hogy az a Világszövetség, amely '84-ben Budapesten tartott nagygyűlést, igazából már nem ugyanaz, mint amely 1947-ben Lundban megalakult. Reális-e ez a megfigyelés véleményed szerint?
- Természetes dolog, hogy minden szervezet változik az idők folyamán. Nem lehet elvárni, hogy egy szervezet az alapítása után eltelt 20-25 év után ugyanaz legyen, mint kezdetben volt. De a Világszövetség fejlődésében ténylegesen történt egy törés. Hogy ez a törés akkor látható volt-e vagy sem, az más kérdés, de egy átalakulás történt, és ezt időileg körülbelül a 60-as évek végére és a 70-es évek elejére lehet rögzíteni. A Világszövetségnek a szervezete is átalakult, és a tartalma is új lett. Az eviani világgyűlés körül 1970-ben forrongott a fiatalság Európában. Franciaországban már forradalomtól féltek, új eszmék és új gondolatok, új filozófiai alapvetések olyan erős benyomást és hatást keltettek az ifjúságban, hogy ez a Világszövetséget sem kerülhette el.
- Az 1968-as diákmozgalmakra gondolsz itt?
- Úgy van, és az Egyházak Világtanácsa 1968-as világgyűlésére Uppsalában, amely mintegy előszele volt annak, ami utána következett. Már ott is történt egy bizonyos átalakulás ideológiailag, filozófiailag és politikailag. A Világszövetségben rá két évre, az ötödik, eviani világgyűlésen lett nyilvánvaló az átalakulás. Új struktúra új tartalommal telt meg. Ezt a Világszövetség történetének szerkesztője és részben megírója, a dán Schjorring professzor, maga is elemezte egy nemzetközi konferencián Svédországban tartott előadásában, amely később megjelent a ?Kirchliche Zeitgeschichte? nevű folyóiratban. Ebben azt vázolja, hogy a Világszövetség egyes osztályai új tartalommal teltek meg. A Missziói Osztályból Egyházi Együttműködési Osztály lett, s abban többé nem lehetett tradicionális értelemben vett külmisszióról szólni.
- És mi lépett a helyébe?
- Az evangélium hirdetése és terjesztése helyett a főhangsúlyt a ?fejlődést? elősegítő vállalkozások támogatására helyezték. Ez az, amit a németek az Entwicklungshilfe szóval jelölnek meg. A Teológiai Osztályból pedig, ami eddig az alapját jelentette a Világszövetség egész szerkezetének és működésének, abból egy Tanulmányi Osztály lett. A Tanulmányi Osztály - Schjorring professzor fogalmazásában - ?egymással ellenkező vélemények csatatere lett?.1)
- Ez az átalakulás, a Tanulmányi Osztállyá való átalakulás, Vajta Vilmos ottani vezetővé létele után történt?
- Jóval utána, Vajta Vilmos már 1963-ban átment a strasbourgi intézetbe, azt indította be és vezette. Közben volt egy norvég vezetője a Teológiai Osztálynak.
- Tartalmilag, a teológiai területen belül ez mit jelentett?
- Többek között azt jelentette, hogy az alapvető kérdések, az elvi kérdések, a lutheranizmus önmegismerése, öntudata, a kereszténység alaptartalmához való viszony, a teológiai kérdések vitatása és megbeszélése háttérbe került a szociáletikai, gyakorlati és politikai kérdések javára. A Tanulmányi Osztály vezetője 1970-től 77-ig, Ulrich Duchrow, egy német kifejezéssel a ?Weltverantwortung?-ban tehát a világ iránti felelősségérzetben nevezte meg a teológia legfőbb feladatát, erre tette a fő hangsúlyt. A legtöbb teológiai kérdést ennek a fényében világították meg. Így a Világszövetség nem csak átalakuláson vagy fejlődésen ment át, hanem egy törést élt meg 1970 körül. Az én szememben e folyamat során vesztette el teológiai szavahihetőségét az LVSZ, és kezdett egyre inkább egy politizáló egyházi mini-ENSZ-szé válni.
- Lehet-e ennek a változásnak jelzéseként felfogni azt, hogy a Világszövetség hivatalos szerveinek a kapcsolata Ordass püspökkel szemben megváltozott? Összefüggés van-e a Magyarországi Evangélikus Egyházzal, illetve azon belül az Ordass püspökkel való kapcsolat és a Világszövetség előbb említett tartalmi, belső változásai, a világszövetségi vezetők gondolkodásmódjának vagy irányultságának megváltozása között?
- Egy bizonyos összefüggés kétségkívül van, mert ugyanakkor amikor ezek a szociáletikai kérdések előtérbe kerültek, ugyanakkor nagyobb hangsúlyt fektettek arra, hogy a második világbeli egyházak és politikai rendszerek felé nyitottságot bizonyítson a Világszövetség. Ők utóbb mindig hangsúlyozták, hogy Ordass Lajost tisztelték, becsülték, Ordass Lajos tagja volt a Világszövetség elnökségének 1957-1963-ig, Minneapolistól a helsinki világgyűlésig, és utána tiszteletbeli tagja volt a végrehajtó bizottságnak, haláláig, 1978-ig (bár ezeket a funkciókat természetesen nem tudta gyakorolni). Ők Ordass Lajos személyéhez pozitívan viszonyultak olyan értelemben, hogy értesíttették arról, hogy mi történik a Világszövetségben. Persze Ordass Lajos ezeket a küldeményeket kezdetben visszaküldte, nem volt hajlandó a postáját sem felbontani, hogy abba se köthessenek bele.
- Abban az időben, amikor kormánybiztos volt kinevezve. Az ő tényleges második eltávolítása előtti hónapokban.
- Az ő bizottsági tagságát tiszteletben tartották, de nem tudták azonosítani magukat az egyházaknak akkori helyzetével az úgynevezett szocialista országokban. Ezeknek a helyzetét egészen másképp értékelték akkor Genfben, mint korábban. Ilyen módon közvetve Ordass Lajoshoz való viszonyuk is megváltozott. Sőt odáig ment, hogy 1970 után Ordass Lajosnál látogatást sem tettek. Hiszen ezzel veszélyeztették volna az Állami Egyházügyi Hivatallal és a hivatalos állásponttal való kapcsolatukat.
1962-ben a Világszövetség akkori főtitkára, Kurt Schmidt-Clausen, még kikötötte, hogy ő hivatalos látogatása során meglátogathassa Ordass Lajost. Ezt elutasították, és erre a Világszövetség főtitkára nem ment el Magyarországra.2) Viszont 1970 után már fel sem vetették azt, hogy meglátogassák-e Ordass Lajost, hanem már mint tényt állapították meg: oda nem megyünk. A Világszövetség alacsonyabb funkcionáriusai között azért volt aki meglátogatta Ordass Lajost.
- De azok is csak titkokban....
- Nem hiszem, hogy kértek volna engedélyt.
- Az eddigi beszélgetésünk során, a Lutheránus Világszövetségen belüli változási folyamatról esett lényegében szó. Beleilleszthető-e ebbe a változási folyamatba az a döntés, hogy a Lutheránus Világszövetség hetedik nagygyűlése ne az eredeti terv szerinti Pápua-Új-Guinea-ban, hanem Budapesten legyen?
- Tulajdonképpen ez még korábbra nyúlik vissza. 1963-ban a helsinki világgyűlés alatt történt meg az, hogy beválasztották Káldy Zoltánt egy albizottságba. Ennek hivatalos neve ?Sáfárság és evangelizáció? volt. Ekkor a Világszövetség funkcionáriusai - többek között az akkori kisebbségi titkár, Paul Hansen - a mellett érveltek, hogy válasszák be Káldy Zoltánt ebbe a bizottságba. Vajta Vilmos hivatalból jelen volt azon az ülésen, ahol erre a választásra jelölés történt. Ő maga úgy számol be erről, hogy amikor elhangzott a javaslat, hogy Káldy Zoltánt válasszák be, és ez pozitív visszhangra talált ebben a jelölő bizottságban, akkor ő felkelt, és tüntetőleg kivonult a bizottság ülésérol. Paul Hansen utána szaladt, és azt mondta: ?Vilmos, ezt előre meg kellett volna mondanom neked. Nekünk ezt meg kell tennünk, mert ha ez nem lesz meg, akkor megszűnik a kapcsolatunk a magyar egyházzal.?3)
- Lehet arról tudni valamit, hogy Hansennek ez a javaslata "súgásra? történt? Vagy ezt ő maga spekulálta ki?
- Nem, ezt nem maga találta ki. A Történeti Hivatal dokumentumai között van egy, amely arról szól, hogy az Állami Egyházügyi Hivatalnak egy ügynök, akinek a rejtneve rajta van a jelentésen, azt sugallta, hogy Káldy Zoltánt be kellene választani a Világszövetség végrehajtó bizottságába (sic!) a helsinki világgyűlésen 1963-ban.4) Hogy egy efféle javaslat magyar állami szervek részéről jött, és a Világszövetség megfelelő szerveihez el is jutott, az nagyon valószínű. Ezért mondhatta a kisebbségi titkár, hogy ha ez nem történik meg, akkor kilép a Magyarországi Evangélikus Egyház a Világszövetségből, vagy legalábbis megszűnik a Világszövetséggel való kapcsolata.
- Jó lenne tudni, hogy itt elsődlegesen Káldy aspirációjáról volt-e szó, vagy pedig egy állami stratégia összefüggésében került szóba az ő neve?
- A Történeti Hivatalban levő dokumentum szerint ott a hivatalos körökön belül azért is akarták ezt így, mert ugyanakkor a lengyel és a szlovák evangélikusok is igényt tartottak különböző tisztségek betöltésére. Így tulajdonképpen az akció azzal is motiválódott, hogy el kell kerülni azt, hogy szlovákok vagy lengyelek kerüljenek be. Miért ne kerüljön be egy magyar képviselő? De itt még hozzá kell fűznöm egy dolgot.
A Lutheránus Világszövetség szerkezetében van egy bizonyos mechanizmus. Valaki belekerül egy kis bizottságba, a következő világgyűlésen már egy nagyobb bizottságba kerül, s ha jól helyezkedik, a harmadikon még feljebb, a végén még az elnöki székben is kiköthet, de persze nem mindenki lesz elnök. Káldy Zoltánnak is ez volt az első lépése, hogy Helsinkiben 1963-ban ebbe az evangélizációs és sáfársági bizottságba került. A következő lépésben, Evianban 1970-ben, már az úgynevezett egyházi együttműködési bizottságba került, és így tovább. Ez megtörtént más magyar képviselőkkel is, például Ottlyk Ernő így került lépésről lépésre az Egyházak Világtanácsának különböző szerveibe. Megtörtént más kelet-európai egyházi vezetőkkel is, Tóth Károly és Bartha Tibor is így került lépésről lépésre feljebb.
Itt a mi összefüggésünkben a lényeges az, hogy a Világszövetség részéről ez volt az első konkrét nyitás a tagegyházak és politikai rendszerek felé az ún. szocialista országokban. Ne felejtsük el, hogy ez két évvel az után történt, hogy az Orosz Orthodox Egyház tagja lett az Egyházak Világtanácsának, s ettől kezdve a szocialista országokbeli egyházak egyre nagyobb figyelmet - és természetesen befolyást is - kaptak Genfben. Mikor elérkezett 1980 - ekkorra már 17 év telt el Helsinki óta! -, már természetesnek vették, különösen a szovjetunióbeli evangélikusokra való tekintettel is, hogy a ?második világban? legyen a színhelye egy világszövetségi nagygyűlésnek.
A helyválasztás bizonyos fokig mégis egy véletlennek köszönhető. A helyválasztásnak a Világszövetség végrehajtó bizottsága 1980-ben Augsburgban tartandó ülésén kellett történnie. Ez előtt az ülés előtt a genfi stáb körében - hárman vagy négyen voltak együtt (ezt az egyik jelenlévő mondta el éloszóval nekem) - arról beszélgettek, nem lehetne-e a nagygyűlést Magyarországon tartani. Mikor vége volt ennek a beszélgetésnek, akkor ketten tovább folytatták, és azt mondták: ?Hívjuk fel Káldyt, és megtudjuk, lehet-e!? - Hát hívd fel te! - Nem, hívd fel te! Végül az egyikük felhívta Káldy Zoltánt, és megkérdezte, elképzelhető-e az, hogy ott legyen a világgyűlés? Erre Káldy Zoltán a telefonba azt mondta, hogy ő erre nem tud hirtelen válaszolni, de megérdeklődi a dolgot, és fog adni választ, hogy lehetséges-e vagy sem. Rá egy héttel vagy kettővel levél jött Káldy Zoltántól, amelyben megköszöni a meghívást, hogy a Világszövetség nagygyűlését Budapesten tartsák, és közli, hogy erre minden lehetőség megvan. Ekkor a Világszövetség főtitkárának leesett az álla, tudniillik ő nem küldött semmilyen meghívást a Magyarországi Evangélikus Egyháznak, hanem a stáb egyik tagja telefonon érdeklodött, hogy lehetséges-e ott tartani, és erre kapnak egy hivatalos meghívást.
- Végül is akkor ez magánakció volt.
- Ebben a válaszban még az is benne volt, hogy akkor lehetőleg ne javasoljanak más helyet, mert akkor kisebb lenne a lehetősége annak, hogy Budapesten legyen a világgyűlés. De Genfben ekkor már volt egy meghívás Papua-Új-Guinea-ba, és ezt nem lehetett elutasítani vagy figyelmen kívül hagyni. Ezért végül is két javaslat volt a végrehajtó bizottság előtt az augsburgi ülésen, s a vita során Magyarországra esett a választás. Így került a hetedik világgyűlés Budapestre.
- Gondolom, ez Káldy számára nagy diadalt is jelentett, meg nagy kihívást is.
- Ha a Világszövetséget politikai oldalról értékeli az ember, akkor ez jó húzás volt abból a szempontból, hogy látszólag erősíteni tudta nemcsak a szocialista országokban levő tagegyházakat, hanem az állami szerveknek a politikáját is. Tudniillik ezekben az országokban, Magyarországon is, ezt úgy értelmezték, hogy ezzel nemcsak Magyarországot vagy a Magyarországi Evangélikus Egyházat tisztelik meg, hanem elismerik és támogatják azt az egyházpolitikát is, amit az egyházvezetőség végez. Ez természetesen egy magyarországi értelmezés volt.
Mint mondottam, a Világszövetségben egyre inkább az alapvető teológiai munkától a szociáletikai kérdésekre tolódott el a hangsúly. Olyasmi, mint a lutheránus önértelmezés, identitás, lutheránus öntudat, lutheri teológia, egyre kevesebb helyet kapott az LVSZ működésében. Mikor '84-re, a budapesti világgyűlésre készültek, akkor már eleve úgy állították össze a programot, hogy ebben a szociáletikai kérdések nagy hangsúlyt kaptak. Ez már a megelőző világgyűlésen, 1977-ben Dar-es-Salamban is így volt. Engem oda mint tanácsadót hívtak meg, és emlékszem, hogy már az első csoport-beszélgetés után volt a norvég delegációban egy megbeszélésünk. Ezen arról számoltam be, hogy az én csoportomban, ahova beosztottak, ott a téma teológiai téma volt, de már az első összejövetelen a szociáletikai témákon lyukadtunk ki. Abba az irányba terelték a beszélgetést azok, akik meg voltak bízva, hogy a csoportbeszélgetést vezessék. Mikor '84-ben közeledett a budapesti világgyűlés, az egyik magyar újság meginterjúvolta Káldy Zoltánt. Sajnos nem emlékszem pontosan, hogy melyik lap volt, talán a Magyarország, de mindenesetre egy budapesti lapban az állt, hogy a világgyűlésen csoportgyűlések lesznek. 13 csoportba osztják be a résztvevőket, ezek közül 9 világi témával és 4 egyházi témával foglalkozik - írta a lap. Ez persze szája íze szerint volt a vendéglátó egyháznak (és pártnak), de hol bújt itt el a teológia? (Egy csoportnak volt ilyen témája: Ökumenikus kötelezettség és lutheránus identitás.)
- Ti, nyugaton élo, Magyarországról származott evangélikus egyházi emberek, lelkészek, teológusok, ti hogy érzékeltétek és hogyan értékeltétek ezt az egész helyzetet? Magyarán: mit szóltatok hozzá?
- Ehhez mindenekelőtt azt kell megjegyeznem, hogy a KÉMELM-nek, a Külföldön - [elsősorban Nyugat-Európában] - Élo Evangélikus Lelkigondozók Munkaközösségének ilyen dolgokban nem volt ?hivatalos? álláspontja, amelyet szükségesnek találtunk volna határozattal vagy nyilatkozattal leszögezni. Én ebben a beszélgetésben itt és most csak arról tudok beszámolni, hogy a magam részéről ez hogy ért engem, és hogy reagáltam, de nem akarom ezt úgy feltüntetni, mintha ez valami közös megnyilatkozás lett volna.
- Ez világos, én magam is elsősorban személyes véleményedre gondoltam.
- Persze nekünk volt egy közös lapunk, ami még most is megvan, az Útitárs. Én az Útitársban erről cikket írtam meglehetősen hamarosan azután, hogy a Világszövetség legközelebbi nagygyűlésének helyszínét Budapestben jelölték meg. Ebben a cikkben 5) először is a pozitív dolgokat emeltem ki: hogy ilyen módon a magyarországi evangélikusság belekerül a világ-evangélikusság vérkeringésébe egy látható konkrét módon, azon kiküldöttek révén, akik részt fognak venni a világgyűlésen. De - mint írtam - a magyar evangélikusságnak is van mondanivalója a világ evangélikussága felé. Itt a szórványlelkészek hűségét, az intézmények odaadó szolgálatát, a fiatal lelkészek teológia-éhségét emeltem ki. Ugyanakkor azt is fontosnak tartottam, hogy ezzel megvan az a lehetőség is, hogy teológiai kérdésekben egy bizonyos beszélgetés induljon meg a Magyarországi Evangélikus Egyház és a külföldi egyházak között. De hozzá tettem azt is, hogy ezzel remélhetőleg megindul egy teológiai beszélgetés Magyarországon belül is, olyan kérdésekről is, amelyek eddig tabuk voltak Magyarországon. Most fel lehet majd tenni olyan kérdéseket, amelyeket ők maguk nem mernek feltenni, de külföldi teológusok feltehetnek. Még néhány más kritikus kérdést is felvetettem, - de a cikk alaphangja szerintem pozitív volt, úgy is mondhatnám: kritikus szolidaritás volt.
Erre a cikkre aztán meglehetősen éles hangon válaszolt Káldy Zoltán az Evangélikus Életben.6) Szerinte meghamisítottam, ?tudatosan ferdítem el? a világgyűlés mottóját, megtámadom az egyházvezetőséget, professzori pózban tanítgatom a ?tanulókat?, mintha nem lenne a magyar evangélikus egyháznak máris sok kapcsolata a testvéregyházakkal stb. Erre persze én nem válaszoltam, hol is válaszolhattam volna.
De egy pontra itt ki szeretnék térni, hogy ti. tudatosan elferdítettem a világgyűlés mottóját. Ez a mottó angolul így hangzott: In Christ - Hope for the World, magyarul: Krisztusban - reménység [van] a világ számára. Szerintem ez nehézkes mondat lett volna magyarul, ezért egyszerűsítettem le így: Krisztus a világ reménysége. Tény, hogy nem szó szerint fordítottam le. Az érdekes ebben az, hogy végül is a hivatalos magyar fordítás lett az angol eredetinek bizonyos elferdítése: Krisztusban reménységgel a világért. Ez már nem az, hogy Krisztusban reménység [van] a világ számára, hanem hogy mi Krisztusban reménységgel [vagyunk, szolgálunk, dolgozunk] a világért. Egy bizonyos csúsztatás a diakóniai teológia irányában. Akkor bújt ki a szög a zsákból, amikor ezt vissza kellett fordítani angolra. Ez történt a magyarországi protestáns egyházak angol nyelvű sajtó-tájékoztatójában, ahol egy fordító, aki valószínűleg nem ismerte a mottó angol szövegét, így fordította (vissza) a mottót angolra: With Hope in Christ for the World.7) - Ez végeredményben apróság, csak az érdekesség kedvéért veszem itt elő. A nagy baj akkor kezdődött, mikor nekem megjelent egy cikkem a Kirke og Kultur (Egyház és Kultúra) nevű norvég folyóiratban ?Állam és egyház Magyarországon? címmel. Ez egy dániai előadásom összefoglalása volt 15 oldalon. Ebben a cikkben, mint az Útitárs-cikkben is, szintén kiemeltem egy sereg pozitív vonást egyházunk életében és szolgálatában, de rámutattam sok kritikus pontra a párthatalomhoz való viszonyban.8)
- Ez már '83-ban volt?
- Ez 83 őszén jelent meg, de az előadást vagy előadásokat, mert kettő volt, 82 februárjában tartottam.9) Erről a cikkről egy egyoldalas összefoglalást közölt a norvég egyházi sajtószolgálat angol nyelvű tájékoztatója.10) Ez nem hivatalos szerve a norvég evangélikus egyháznak, hanem egy szabadon működő egyházi sajtószolgálat. Ebből az egyoldalas cikkből egy féloldalas összefoglalást közölt az LVSZ német nyelvű sajtószolgálata 1984 februárjában.11) Ebben egyrészt helyesen visszaadták cikkem egyes pontjait, de volt ebben a rövid összefoglalásban néhány komoly hiba is. Mindenesetre Káldy Zoltán, mihelyt ezt megkapta ezt a sajtótájékoztatót, azonnal telexben tiltakozott az LVSZ-nél, és jelezte, hogy jönni fog egy hosszabb nyilatkozat. Carl Mau LVSZ főtitkár még aznap visszaküldött egy telexet Káldy Zoltánnak, hogy szigorú rendelkezéseket fognak hozni (strict measures), hogy ilyen eset többé ne fordulhasson elő.
A kilátásba helyezett hosszabb nyilatkozat néhány napon belül világot látott, elküldték Genfbe, és a Világszövetség németnyelvű sajtószolgálata már a következő számban változtatás nélkül teljes egészében lehozta. Ez egy majdnem kétoldalas, 13 pontba foglalt támadás személyem és cikkem ellen, amelyet eredetiben természetesen nem is ismerhettek. A németnyelvű sajtótájékoztatónak ugyanebben a számában Carl Mau főtitkár egy egész oldalas támadást intézett ellenem, amelyben cikkemet ?a világgyűlés elleni felelőtlen zavaró manővernek (unverantwortliche Störmanöver)? bélyegezte. Az LWI ezen száma,12) mindkét cikkel, természetesen eljutott a világ számos evangélikus egyházának sajtójához.
Azonnali következménye ennek az ?incidensnek? az volt, hogy a Világszövetség genfi stábja rögtön bizonyos cenzúrát vezetett be. A Világszövetség sajtószolgálatát ettől kezdve egy hattagú bizottság ellenőrizte azzal a megbízással, hogy a Magyarországi Evangélikus Egyházra és a világgyűlésre vonatkozó híreket csak akkor volt szabad közölni, ha ennek a bizottságnak két tagja azokat átnézte. E hattagú bizottság tagjai Carl Mau főtitkár, Anza Lema helyettes főtitkár, Risto Lehtonen osztályvezető, Sam Dahlgren európatitkár, Harmati Béla és a sajtószolgálat vezetője, Marc Chambron voltak.13) A két szerkesztő (az angol és a német nyelvű sajtószolgálat, LWI szerkesztőinek) egyike sem volt tehát benne a bizottságban.
Erre beindult egy levelezés az LVSZ stábja és én közöttem, amelynek során genfi részről még az az indítvány is elhangzott, hogy Káldy Zoltán és én találkozzunk Genfben egy beszélgetésre. Erre én természetesen hajlandó is voltam. De közben múlt az idő, és Genfből végül is közölték, hogy erre csak majd a világgyűlés után kerülhet sor. Ezzel el is akadt a dolog. Viszont norvég nyomásra lehozott a Világszövetség német nyelvű sajtószolgálata két nyilatkozatot 14): a norvég egyház külügyi hivatala a kérdéses cikkemre utalva kijelentette, hogy híve a demokratikus eszmecserének, a Church of Norway News szerkesztősége pedig utalt arra, hogy cikkem ?kiegyensúlyozottabb? volt, mint más anyag, ami ismeretes Osloban.
Az LWI-ben megjelent magyarországi nyilatkozattal párhuzamosan Káldy Zoltán levelet írt a külügyi szolgálat hivatalos papírján a norvég püspöki kar elnökének, Andreas Aarflot osloi püspöknek. Sajnálkozásának ad kifejezést, hogy megengedték, hogy a norvég evangélikus egyház ?hivatalos orgánuma?, a Church of Norway News, nyilvánosságra hozzon egy cikket a magyar emigráns Terray Lászlótól. Ez a cikk ?félrevezető, gyalázkodó, tele van hazugságokkal és gyűlölködéssel.? Ilyen módon a Lutheránus Világszövetség egyik tagegyháza egy másik tagegyházat csúfol meg. ?Terray László írása megvilágítja a Bibliának ezeket a szavait: mivel nem méltatták Istent arra, hogy megtartsák ismeretükben, kiszolgáltatta őket az Isten az erkölcsi ítéletre képtelen gondolkodásnak, hogy azt tegyék, ami nem illik. Ezért tele vannak mindenféle hamissággal, gonoszsággal, kapzsisággal, viszálykodással, álnoksággal, rosszindulattal; sugdolózók, rágalmazók, istengyűlölők, gőgösek, dicsekvők, találékonyak a rosszban, szüleiknek engedetlenek, kíméletlenek, szószegők, szeretetlenek és irgalmatlanok. Róm 1,28-30.? Kéri Aarflot püspököt, hogy válaszolhasson a cikkre. Hasonló levelet írt Káldy Zoltán a Kirke og Kultur szerkesztőjének is, hasonló kéréssel.
Mindketten, a püspök és a szerkesztő, udvarias levélben válaszoltak erre. A püspök kijelentette, hogy a Church of Norway News híranyaga csak akkor felel meg az egyház hivatalos álláspontjának, ha erre kifejezetten utalás van, s ilyen utalás a cikkemmel kapcsolatban nem volt. Mindketten aláhúzták, hogy ellenvéleménynek természetesen készséggel ad helyt a Kirke og Kultur c. folyóirat, amelyben a cikk megjelent.15) De erre aztán már nem érkezett válasz Budapestről.
Ugyanebben az időpontban Vajta Vilmosnak támadt nehézsége a Világszövetség információs osztályával egy másik ügybol kifolyólag. Neki ugyanis 1983 tavaszán jelent meg egy cikke a ?Lutherische Monatshefte? című német evangélikus folyóiratban 16), amely gyakorlatilag minden németországi evangélikus lelkészhez eljutott annak idején. Erre a cikkre a magyarországi egyházvezetőség megint reagált, éspedig már 1983 nyarán a ?Hungarian Church Press?-ben.
- Megjelent magyarul is, de csak ez, a reakció. Nem emlékszem rá, hogy a Teológiai Szemlében, vagy pedig a Lelkipásztorban, 1983-ban. De lehet, hogy csak valaki lefordította a Hungarian Church Press-ben megjelent írást, és sokszorosította. Feltűnt, hogy Káldy nem volt az aláírók között, csak dr. Fekete Zoltán, dr. Nagy Gyula, dr. Mihály Dezső, Szilágyi Béla és dr. Karner Ágoston.
- Ezt a támadást átvette a Világszövetség sajtótudósítása is, és ilyen módon ez belekerült több amerikai egyházi lapnak a tudósításába is, de csak ez, semmiféle kommentár, reakció, csak ez. Vajta Vilmos ezt nehezményezte a Világszövetséggel szemben, írt a főtitkárnak, és ugyanakkor szóvá tette azt is, hogy ő úgy látja, hogy a Világszövetség egy új információs gyakorlatot állított fel Genfben, új gyakorlata, megváltozott profilja van a Világszövetség sajtópolitikájának. Carl Mau főtitkár erre azt válaszolta, hogy a Világszövetség információs politikája legkevésbé sem változott (?has not changed in the least?) az utóbbi időben. Erre aztán Vajta Vilmos visszaírt, hogy ő úgy látja, hogy nagyon is változott, legalábbis a szocialista országok egyházaira vonatkozólag. Ebből aztán hosszabb vita és levélváltás lett.17)
Carl Mau kijelentésének ellentmond az a jelentés, amelyet Sam Dahlgren Európa-titkár terjesztett be az Egyházi Együttműködési Bizottság 1985. évi ülésének a megelőző év munkájáról: ?Eljárásunkat cenzurázásnak tartották. ... Mi egy nyílt vitára nyitottunk egy fórumot. ... Azt lehet mondani, hogy ön-cenzúrát gyakoroltunk. ... Ez a döntés talán szokatlan lépés volt a Világszövetség részéről. De hát a helyzet is szokatlan volt.?18)
Mindenesetre a németnyelvű sajtószolgálat vezetője, Friedrich König, meglehetősen kényelmetlennek érezte ezt a helyzetet. Őt mint független újságírót alkalmazták, s most újságírói szabadságában korlátozzák. A ?nyílt fórumot? mint ?Zensurausschusst? (cenzúrabizottságot) emlegette.19)
Visszatérve a kronológiára: 1984 márciusában Paul Hansen, aki már nem volt kisebbségi egyházi titkára a Világszövetségnek, mert nyugdíjban volt (ekkor már Dahlgren volt nem is kisebbségi-, hanem ahogy nevezték: Európa-titkár), szóval Paul Hansen a koppenhágai dán ?Kristeligt Dagblad? nevű napilapban egy hosszú cikkben támadott meg engem a Kirke og Kulturbeli cikkem miatt.20) Ő olvasta a cikket norvég eredetiben, és a cikk folyamán - többek között - azt mondta, hogy a cikk legnagyobb része megfelel a való helyzetnek Magyarországon, de - és akkor jött az ő kritikája, és ez abban csúcsosodott ki, hogy - felszólít engem, hogy adjam vissza azt a megbízásomat, hogy tagja legyek a norvég delegációnak. Ezt a cikket egy dán barátomtól megkaptam fotokópiában, és írtam rá egy választ, amely rendben lejött a Kristeligt Dagblad-ban. Utóbb Hansen is megküldte az ő cikkét, de én akkor már elküldtem a válaszomat. Neki is megírtam, és a válaszban is kifejtettem, hogy nekem nincs szándékomban visszaadni a megbízásomat, én azt megtiszteltetésnek veszem, hogy a norvég egyház engem delegátusnak választott, és e szerint fogok cselekedni. Paul Hansen azt is elővette a cikkében, hogy én tulajdonképpen Magyarországon ?persona non grata? voltam. Ez tény, akkoriban én nem kaptam magyar vízumot
Ilyen viharos előzmények után, be kell vallanom, vegyes érzésekkel és egy bizonyos belső feszültséggel érkeztem Budapestre a világgyűlés kezdő istentisztelete előtti délután.
- Veled és Vajta Vilmossal meg másokkal kapcsolatban is az volt a hazai egyházvezetés nagyon erőteljesnek tűnő kritikai megjegyzése, hogy ti ?kívülről? beszéltek bele a dolgokba. Ezt sokszor nagyon nyersen ki is mondták. A Vajta-cikkre való reagálásban ilyesmik voltak: hogy a 40-es évek óta külföldön él, nem küzdötte végig velünk sem a háborúnak és a háború utáni időszaknak, sem az elmúlt történelmi korszaknak a küzdelmeit. Hogy jön ahhoz egy ilyen ember, hogy beleszóljon a dolgainkba, és kritizáljon!?
- Igen, ez gyakran visszatérő érvelés volt akkoriban. De nemcsak a magyarországi egyházvezetés részéről. A nemzetközi egyházi szervezetekben ettől kezdve kezdik használni az ?Exil-Ungar? kifejezést, aminek határozottan dehonesztáló mellékzöngéje van. Azt fejezi ki, hogy az ilyen ember megbízhatatlan, nem szavahihető.
- Ugyanezt az érvet a Dóka Zoltán-féle Nyílt levéllel kapcsolatban nem lehetett kijátszani, főleg akkor nem, amikor Dóka Zoltán a világgyűlés után hazajött. Ha mondanál valamit arról, hogy amikor hírt kaptatok a Nyílt levélről, akkor az milyen gondolatokat ébresztett benned és barátaidban?
- A Nyílt levél nem tartalmazott újdonságot az én számomra.
- Tulajdonképpen a mi számunkra sem, akik itthon voltunk, hiszen benne éltünk abban, amiről Dóka Zoltán írt.
- Én a 70-es években, amikor még szabadon járhattam Magyarországra, azokkal tartottam kapcsolatot, akik maguk is vállalták azt a kockázatot, amit egy külföldivel való kapcsolat jelentett. Ezek közé tartozott Dóka Zoltán, akinél mindig szíves fogadtatásra találtam, akivel többször találkoztam a 70-es években, és akinek a véleményét nagyon jól ismertem. A Nyílt levél e tekintetben nem lepett meg. Engem az a bátorság lepett meg, amivel Dóka Zoltán ebben a dologban fellépett. De külföldön élo barátaim, és jómagam is, el akartuk kerülni, hogy ez a Nyílt levél valamilyen módon a külföld felé szóló politikai propagandának tűnjön fel. Mi nem akartunk ebből fegyvert kovácsolni. Ez a Nyílt levél önmagáért beszélt, ebben magában benne volt a puskapor. Terjedéséről a külföldi újságírók gondoskodtak. Mikor a Nyílt levél bejutott Magyarországra, attól kezdve erről külföldi újságírók írtak. Az Útitársban inkább arról adtunk tudósítást, hogy a külföld ezt hogy fogta fel, milyen kommentárok érkeztek Németországból, milyen kommentárok érkeztek az amerikaiaktól vagy más helyről. Természetesen Zoltánért aggódtunk, nagyon is aggódtunk. Van abban egy kis túlzás, de igazság van benne, hogy Vajta Vilmos gyakran telefonált Zolinak Kuchenbe, én is tartottam vele a kapcsolatot telefonon.
Hogy én meglátogattam őt Kuchenben, az igaz. De mindkét látogatás az után volt, hogy ő elküldte a Nyílt levelet, az egyik még hozzá három évvel később, 1987-ben, mikor Zoli ott volt fogorvos barátjáéknál rendbe jönni egy operáció után, én meg tanulmányi szabadságon voltam Németországban. Vajta Vilmos személyesen nem is találkozott Dóka Zoltánnal 1984-ben, legfeljebb talán mikor Zoltán meglátogatta leányát Marikát Svédországban, valamikor a 80-as évek második felében.
De magában a Nyílt levél létrejöttében se Vajta Vilmosnak, se nekem nem volt részem. Hallottam olyan rémhírt is, felelős magyar egyházvezető szájából, hogy a Nyílt levél ?külföldről való inspiráció alapján jött létre?. Ebbe még Joachim Heubach német püspök nevét is belekeverték. Nos, Heubach püspöktől magától tudom, hogy ő Dóka Zoltánt csak a budapesti világgyűlés után ismerte meg.
- Már elküldése előtt tudtatok a Nyílt levélről?
- A fogalmazás alatt igen. De hogy ő tőlünk tanácsot kapott volna, az tévedés. Mi tudtuk, hogy mivel foglalkozik, de hogy mi tanácsot adtunk volna, arról nincs szó. Igaz, egy rövid mondatot az én ?tanácsomra? hagyott el. De a Nyílt levél teljes egészében Dóka Zoltán műve volt.
Zoltánnak nem tanácsra volt szüksége, hanem lelkierőre, mikor a hazamenetelre gondolt. Nagyon jól emlékszem egy telefonbeszélgetésünkre. A bécsi repülőtérről hívtam fel közvetlenül az után, hogy elhagytam Magyarországot a világgyűlés befejeztével. Hosszú beszélgetés volt! Sok mindenről beszámoltam, ami a világgyűlés alatt történt. Előkerült a hazamenetel kérdése is. Máig is emlékszem, mit mondtam erről (amit más alkalmakkor is körülbelül így fogalmaztam:) Te Zoli, ezt neked magadnak kell eldöntened. Én csak azt kívánom, és azért imádkozom, hogy a te döntésed javára szolgáljon egyházunknak is és magadnak is.
- Dóka Zoltán Nyílt levelének a tízéves évfordulójára megemlékezést írtam a Keresztyén Igazságba. Ott azt emeltem ki: korábban mindig az volt megfigyelhető, hogy az egyházi belső változások a politikai változásoknak a függvényében jelentkeznek. Tehát, ha a Szovjetunió XX. kongresszusa után enyhülés van a politikában, akkor enyhülésre lehet valamelyest számítani a egyházi életben is. Az első, és tulajdonképpen egyetlen hazai evangélikus dokumentum Dóka Zoltánnak a Nyílt levele, amely a gorbacsovi reformok előtt, tehát nem a politikai változások függvényében jelent meg, s adott kritikai diagnózist és terápiás javaslatokat. Bár a Nyílt levélben elsősorban a kritikán volt a hangsúly.
- Ebben az érdekesség az, hogy az Evangélikus Világszövetség milyen nagy erőfeszítéseket tett annak érdekében, hogy ezt a Nyílt levelet ne ismerje meg a világ. Nem lehet elhallgatni, hogyan tartották titokban a Nyílt levelet az LVSZ részéről. Ez több lépésben történt. Erről én részletesen beszámoltam egy angol nyelvű cikkemben, amelynek megírására egy amerikai folyóirat kért meg. Fiad fordításában megjelent a Keresztyén Igazságban is.21) Egyrészt a sajtó rendelkezésére bocsátott sokszorosítógépet a stábnak kellett ellenőrizni, másrészt a plénumban a Nyílt levélről feltett kérdésekre nem adtak választ, vagy téves választ adtak. Többek között Bertelsen koppenhágai püspök a plénumban követelte, hogy a Nyílt levelet osszák ki. Ne csak Káldy Zoltán ellennyilatkozatát osszák szét a delegátusoknak, hanem Dóka Zoltán levelét is. Erre azt felelték az elnökség asztalától, hogy ezt a kérdést az Ügyrendi Bizottságnak kell tárgyalnia. Közben Bertelsen püspök rosszul lett a világgyűlés alatt, két napon át el sem tudott menni az ülésekre. Mikor harmadnap vagy negyednap újból feltette a kérdést a plénumban, akkor Carl Mau bejelentette, hogy az Ügyrendi Bizottság arra az eredményre jutott, hogy ezzel a levéllel nem zavarhatja meg a világgyűlés munkájának a menetét. Az Ügyrendi Bizottság protokollja, jegyzőkönyve megjelent nyomtatásban a világgyűlés után.22) Ebben van szó több levélről, amelyeket tárgyaltak. De egy szó sincs Dóka Zoltán Nyílt leveléről. Akkor azonban az ügy már le volt zárva a Világszövetség részéről. Persze ez az agyonhallgatás épp az ellenkezőjére sült el, mert minél nagyobb volt az ellenállás az LVSZ részéről, annál nagyobb volt az érdeklodés a külföldiek részéről a Dóka-levél iránt.
- Mit tudtak egyházunkról a külföldi kiküldöttek?
- A legtöbb delegáció úgy jött Budapestre, hogy nem sokat tudtak a Magyarországi Evangélikus Egyházról azon kívül, amit a Lutheránus Világszövetség sajtószolgálatában kaptak. Ott már egy éve jöttek porcióként a magyarországi egyházvezetéstől megrendelt tájékoztatók, többek között a ?diakóniai teológiáról? is, persze otthoni tálalásban. Hadd fűzzek ehhez egy dolgot, amit szintén első kézből tudok, amiről később értesültem. Azt tudtuk, hogy szokás szerint voltak világrészenként előkészítő gyűlések, konzultációk a világgyűlésről. Az afrikaiak konzultációja Harareben volt 1983 decemberében, jelen volt Mau főtitkár is. Előkerült az a kérdés, hogy kellene írni Genfbe, hogy kit kívánnak az afrikaiak elnöknek. Mau főtitkár erre egészen helyesen azt mondta, hogy erre nekik nincs lehetőségük, mert az alapszabályok szerint ezeknek a konzultációknak nincs jelölési joga, az csak az egyes egyházaknak van. Ezt ők elfogadták, és azt mondták: jó, akkor mi nem hozunk határozatot, de egyetértünk abban, hogy mindnyájan Káldy Zoltánra fogunk szavazni. Úgy van, úgy van... - mindenki egyetértett. Ez volt Harareben, 1983. decemberben. Erről mi persze nem tudtunk. De ez megvilágítja a szavazást a világgyűlésen. Tudniillik ott a harmadik világbeli egyházak döntötték el az elnökválasztást a második menetben. A Világszövetség hivatalos történetének a megírója, Schjorring professzor írja könyvében, hogy volt egy bizonyos ?teológiai rokonság és együttműködési kapocs? vagy pánt (bond of cooperation) egyrészt Káldy Zoltán, másrészt az afrikai egyházi vezetők - mint Kibira püspök és az etiópiai egyházi elnök, Abraham - között.23) Erre Schjorring az alliance, egyetértés, összetartás, szövetség kifejezést használja. Ez külön témája lehetne egy cikknek vagy dolgozatnak. Mindenesetre egy személy, akivel én személyesen beszéltem erről, és aki jelen volt ezen a harerei ?pre-Assemblyn?, tehát világgyűlés előtti konzultáción, azt mondta nekem: ?Terray testvér, maga úgy gondolja, hogy tudták ezek az afrikai testvérek, hogy kicsoda Káldy Zoltán? Legtöbbjüknek sejtelmük sem volt róla, csak azt tudták, hogy nem amerikai, és ez nekik elég volt.? Ezt eddig még nem nagyon kutatták, sem Magyarországon, sem külföldön, hogy az elnökválasztás egy Amerika-ellenes akció volt.
- Az alap-meghatározója tehát tulajdonképpen egy negatívum és nem pozitívum volt.
- Igen, ezt konkrétan így lehet mondani: hogy ne amerikai legyen az elnök. Paul Hansen korábbi Európa-titkár már a világgyűlés előtt kijelentette, hogy szó sem lehet arról, hogy amerikai vagy skandináv legyen az új elnök.
- És kik lettek Káldy Zoltán ellenjelöltjei?
- Két észak-amerikai és egy skandináv. Én akkor már azt is tudtam Szedressy Pál kolozsvári püspöktől, akivel egy nemzetközi konferencián találkoztam a világgyűlés előtt, hogy a magyar egyházvezetés levelet írt a kelet-európai testvéregyházaknak, hogy jelöljék Káldy Zoltánt elnöknek. Mikko Juva finn érseket pedig magam hallottam Káldy Zoltán elnöksége mellett érvelni az északi egyházak delegátusainak egy közös megbeszélésén a világgyűlés alatt. Fel is szólaltam ellene - nem törődve a finn-magyar barátsággal.
- Van itt még valami, amiről nem lehet elfeledkezni, hogy tudniillik ezzel a választással az egyházában törvénytelenül félreállított Ordass püspök helyére törvénytelenül került Káldy Zoltán lett a Lutheránus Világszövetség elnöke. Az LVSZ ezzel a problémával sem szembenézni, sem megbirkózni nem tudott, és talán még most sem tud. Ez is belejátszhatott abba, hogy itthon olyan hosszan húzódott Ordass Lajos egyházi rehabilitációja, miközben az állami rehabilitáció már régen megtörtént.
- Általában a ?szocialista? tagegyházakhoz való viszony máig is beteg pontja a Világszövetségnek, amivel mind a mai napig nem tudtak megbirkózni. Ez egy külön fejezet, amit valamikor még meg kell nekik írni. Ez már a világgyűlés utánra vonatkozik, de hadd mondjak néhány példát.
1996-ban több felől kapott a norvég püspöki kar felszólítást, hogy foglalkozzon azzal a problémával, hogy a Lutheránus Világszövetség még mindig nem ismerte el, hogy igazságtalanságot követtek el Ordass Lajossal szemben. Vagy indítsanak be egy tanulmányi csoportot, amely külön ezzel foglalkozik, vagy pedig nyíltan ismerjék el, hogy igaztalanul jártak el vele szemben. Erről én írtam akkor egy beszámolót.24) Ezt a dolgot tárgyalta aztán a norvég püspöki kar, és nyilatkozatukban azt mondták: szükségesnek tartják, hogy a Lutheránus Világszövetség maga vizsgálja meg, hogyan viselkedett az elnyomás alatt lévő kelet-európai egyházakkal szemben, és ennek alapján nyilatkozzék, hogy van-e mondanivalója, magyarán: rendezze ezt a dolgot a saját berkeiben. Erre nem jött válasz. Nekem az a gyanúm, hogy ezt a felszólítást nem is továbbította a norvég egyház külügyi hivatala Genfnek. (Én egy újságcikkben egy évre rá azt írtam, jó lenne megtudni, hogy ezt egyáltalán elküldték-e Genfnek? Erre sem érkezett válasz a norvég egyház külügyi hivatalától.) Viszont a norvég újságok nem hagyták annyiban a dolgot, és az egyik telefonon felhívta a Világszövetség főtitkárát, Ismail Nokot. Az újságban a következő olvasható: ?Nincs semmi megbánnivalónk? - mondja Ismail Noko. ?A mi álláspontunk Ordass Lajosra vonatkozólag mindig is kristálytiszta volt. Nem tudom megérteni azokat, akik azt állítják, hogy haboztunk őt támogatni, mikor eltávolították püspöki hivatalából.? Ez ugye 1948-ban és 58-ban volt.
A másik példa 1997-ből való. Ebben az évben tartotta az LVSZ kilencedik világgyűlését Hongkongban. (Itt mellesleg hadd mondjam el, hogy ennek az évnek a tavaszán jött ki az én Ordass-életrajzom angolul az USA-ban. Én erre megkértem a Norvég Keleti Missziót, vegyenek meg 25 darab Ordass életrajzot, s azokat én elküldöm különböző harmadik világbeli evangélikus egyházak vezetőinek és teológiai intézményeinek. A 25-ből 40 lett. Norvég misszionáriusoktól és barátoktól címeket szereztem, és szétküldtem a könyveket, - Hongkongba is. A kínaiak már a világgyűlés előtt készültek átvenni Hongkongot, át is vették. Akkor mi még nem tudhattuk, lehetséges lesz-e ez után is küldeni oda efféle könyveket.)
A Világszövetségnek ezen a gyűlésén Hongkongban bemutattak egy videót, erről Harmati Béla is beszámolt az Evangélikus Életben. Ebben a videóban még életben levő személyek mondták el legfontosabb élményeiket a Világszövetség 40 évérol. (Az LVSZ 1947-ben alakult.) Ebben a sorban egy amerikai hölgy és a hongkongi teológia igazgatója azt mondta, hogy számukra a legnagyobb élmény Ordass Lajos prédikációja volt Minneapolisban. Ugyanezen a világgyűlésen Noko főtitkár a beszámolójában kitért Ordass személyére is. Dicsérte Ordass Lajost, és elmondta, hogy ő egy ideig a Világszövetség alelnöke volt, de egy szava sem volt arról, hogy a Világszövetségnek vele kapcsolatban valami megbánnivalója lenne. Ezt a nyilatkozatot is beleszámítva, még mindig nem történt arra nézve kezdeményezés, hogy a Lutheránus Világszövetség elismerjen valamit abból, hogy a Kelet-Európában szovjet uralom alatt élo egyházakhoz való viszonyukban nem mindenben jártak el helyesen. Én csak megállapítom ezt a tényt.
Visszatérve a budapesti világgyűlésre: a sajtóról és más tudósítókról még annyit, hogy a svéd rádió nem talált olyan svédet, aki hajlandó lett volna nyilatkozni Káldy Zoltán megválasztása után. Így hát hozzám jött a svéd rádió tudósítója, hogy kommentáljam az elnökválasztást. Én vállaltam, mert ugye ha megkérdeznek, akkor felel az ember. És én nem intéztem kirohanást Káldy Zoltán ellen vagy a Világszövetség ellen, hanem többek között két dolgot mondtam. Az egyik az volt, hogy az ő megválasztása azért is történt, mert akik rá szavaztak, azt remélik, hogy ezzel megkönnyebbül a szovjet uralom alatt - lehet, hogy nem ezt a kifejezést használtam - a szocialista országokban élo egyházaknak a helyzete. A másik pedig, amit szintén mondtam - és ez folytatása volt annak, amit én az Útitársban írtam két vagy három évvel korábban -, biztató abban a tekintetben, hogy Káldy Zoltán megválasztása előtt bejelentette, hogy a magyar evangélikus egyházon belül teológiai beszélgetés fog indulni, aminek tárgya lesz többek között a ?diakóniai teológia? is . Ezt reményteljesnek tekintem - mondtam a svéd rádiónak. Nem fűztem hozzá, hogy majd meglátjuk, hogy hogyan fog ez beteljesülni, de ezzel beleültettem a fülükbe a kis bogarat, hogy tudniillik ezt kell figyelemmel kísérni.
- Nem teljesült be...
- Ezt most utólag tudjuk, mindnyájan észrevettük, de hogy külföldi újságírók is érezték és előhozták, azt már nem lehetett elkerülni. Azt pedig nem tudták elkerülni a magyarországi egyházvezetőség részéről, hogy külföldről érdeklodjenek. Épp úgy, mikor elterjedt az a hír, hogy Csengődynek is nehézségei vannak, akkor Káldy Zoltánt egyik után a másik újságíró hívta fel, Frankfurtból és Rómából meg Stockholmból, hogy: ?Mi van Csengődy Lászlóval? Mi van Dókával?? Hallottam egy felvételt egy telefonbeszélgetésről, amelyet a svéd egyházi sajtótudósítónak az újságírója folytatott Káldy Zoltánnal, egy pár hétre rá. Ez a svéd rádióban hangzott el. Káldy Zoltán azt mondja: ?Kérem, kedves barátom, Dóka Zoltánnak semmi baja sincs amiatt, hogy ő engem támadott. Itt arról van szó, hogy teológiai diszkusszió van, és ez lesz nálunk, teológiai diszkusszió.? - No igen - mondta a tudósító, de Dóka Zoltánt felfüggesztették! Nem azért mert levelet írt, mondta Káldy Zoltán, hanem azért, mert meg akarta zavarni a világgyűlés rendjét. Itt fegyelmi eljárásról volt szó. Nem azért, mert ő ellenem támadást indított, vagy a teológiát kritizálta, hanem mert meg akarta zavarni a világgyűlés rendjét. - De ezek az újságírók nem hagyták magukat, néhány nap után megint jelentkeztek, és kérdeztek.
Ez aztán kezdett nehézzé válni az egyházvezetőségnek. A Frankfurter Allgemeine Zeitungnak, a legtekintélyesebb német napilapnak Karl O. Odin személyében egy kiváló egyházi szakértője volt akkor, aki úgyszólván naponként küldött tudósításokat a világgyűlésről, nemcsak a hivatalos információs közlések alapján, hanem az ő személyes benyomásai és információi alapján is. Ő mindjárt a világgyűlés lezárása után küldte azt a hosszú tudósítást, amely ezzel a címmel jelent meg: Mindjárt a választás után leszámol az elnök a kritikusával, ?Gleich nach der Wahl rechnet der Präsident mit seinem Kritiker ab.? A nyomás olyan erős lett, hogy végül is kénytelenek voltak megszűntetni Dóka Zoltán felfüggesztését.
- Igen, aztán ott volt a nyugat-német püspökkari konferencia.
- Egyáltalában: a külföldi egyházak is. Andreas Aarflot norvég püspök nemcsak saját maga írt Káldy Zoltánnak a Dóka-ügyben, és figyelmeztette, hogy mint világszövetségi elnök elveszti a szavahihetőségét, ha ezt sürgősen meg nem oldja és fel nem oldja. Hanem Aarflot még Hanselmann bajor püspöknek is írt, hogy kedves Hanselmann testvér, maga úgyszólván szomszédja Káldynak, írjon maga is, és noszogassa, hogy szüntessék meg Dóka felfüggesztését.25)
- Heubach püspöktől hallottam, hogy azon a bizonyos német püspökkari konferencián, ahol vendégként jelen volt Nagy Gyula is - és védte Káldy álláspontját meg a Dóka elleni fegyelmit -, szóba került, hogy Dóka Zoltánnak a Márk-kommentárját hogyan cenzúrázta Káldy annak idején. Ezen, illetve az egész fegyelmi ügyön a püspöki konferencia résztvevői közül többen végtelenül felháborodtak. Heubach elmesélte, hogy Nagy Gyula megdöbbent ettől a reakciótól, és sietett telefonálni Káldynak. Másnap vagy harmadnap aztán ment is a távirat Genfbe a fegyelmi leállításáról.
- Erről a ?Frankfurter Allgemeine Zeitung? tudósítója, Karl O. Odin - aki jelen volt ezen a német püspöki konferencián 1984 októberében - azt írta, hogy a püspöki konferencia ?világossá tette a jelenlevő Nagy Gyula püspök számára?, hogy milyen verheerenden Eindruck, lázító, döbbenetes, félelmetes benyomást tett Dóka Zoltán felfüggesztése a német közvéleményre.
- Van-e még valami említésre méltó személyes emléked a nagygyűléssel kapcsolatban?
- Még két személyes élmény vagy eset a világgyűlésről. Az egyik abban állt, hogy a norvég delegáció többi tagja 30 napra szóló vízumot kapott, én csak két hétre szólót. Így nekem a gyűlés befejezése előtti napon vissza kellett volna utaznom Norvégiába. De én csak Budapesten tudtam meg, hogy a norvég küldöttségnek még a befejezés után is volt programja. Ezt természetesen el kell intézni, mondta a norvég küldöttség vezetője, Aarflot püspök, s ez sikerült is, Káldy Zoltán, Reuss András külügyi titkár és Miklós Imre segítségével, a gyülekezetekbe készülő vasárnapi látogatás előtti csütörtökön. Le kellett adnom az útlevelemet, hogy azt másnap visszakapjam. De az útlevél se pénteken, se szombaton nem jött vissza. Mentem megint Reuss Andráshoz: én ma délután Miskolcra megyek a ?hivatalos? gyülekezeti látogatásra, de a szállodába be se engednek, ha nincs útlevelem és érvényes vízumom. Vízumom alighanem van, de útlevelem nincs! Erre Miklós Imre azt mondta, Reuss András adhat egy írást, hogy vízumom meghosszabbítása rendben van, de csak hétfőn kapom meg, ezt el fogja fogadni a szálloda.
Mire megérkeztem, ezt ott már tudták a szállodában, be se kellett mutatnom az írást. Hétfőn visszakaptam az útlevelet és a meghosszabbított vízumot.
A másik személyes élményem a parlamenti fogadással kapcsolatos. Erre meghívták az összes kiküldöttet, a stábot, a sajtót, sok száz embert. Felfedeztem, hogy a norvég küldöttség minden tagja kapott külön meghívót, de én nem. Ezt elmondtam Aarflot püspöknek, aznap reggel. Délben odajön hozzám Aarflot, és azt mondja: ő a norvég delegáció többi tagjával abban állapodott meg, hogy mivel Terray nem kapott meghívót, az egész norvég delegáció távol marad a fogadástól, s ezt tudomására hozták a vendéglátó egyháznak. Rendben van, mondtam, én ilyesmit nem kezdeményeztem, köszönöm a szolidaritást, nekem ehhez nincs kommentárom. Ez, mondom, déltájban volt. Délután négy óra tájban odajött hozzám Aarflot püspök: ?Ha te most kapsz mégis egy meghívást utólag, akkor elfogadod-e?? ?Én - mondtam - nem azért jöttem ide, hogy botrányt keltsek, én elfogadom, szívesen elmegyek.? - Káldy püspök itt van hátul a stadionban, mondta, és várja, hogy odamenj hozzá, hogy átvedd tőle a meghívást. Erre én felkeltem a helyemről, és elmentem Káldyhoz. Itt van ez a meghívó, mondta. Én az egész listát elküldtem azoknak, akik szétküldték a meghívókat, nem tudom, hogy történt, hogy te nem kaptál. Nekem még van annyi befolyásom ilyen dolgokban, hogy ezt elfogadják ma este. Ráírtam a meghívóra: ?Személyes meghívás, Káldy?. Köszönettel átvettem. - A résztvevőket busszal vitték a fogadásra. Mikor beszálltunk, mellettem szállt be a Norvég Távirati Iroda riportere, aki csodálkozva rám néz, és kérdezi: Mégis elmész a fogadásra? - Igen, szereztek nekem egy meghívást Káldy Zoltántól.- ?Nagy kár - mondja, és az órájára néz -, mert a norvég rádió a fél 7-es adásban bemondta, hogy a norvég delegáció elmarad a fogadásról, mert Terray László nem kapott meghívót. Ezt most az esti adásban helyesbítenünk kell.? Ez az újságíró engem meginterjúvolt valamikor délután 2 órakor, s akkor már köztudomású volt, hogy a norvég delegáció nem megy el. Az interjúban kiemeltem, hogy nagyon óvatos vagyok a megnyilvánulásaimban, mert a saját egyházamat látogatom most, és én nem akarok feltűnést vagy botrányt kelteni. De elmondtam, hogy milyen kritikai megjegyzéseim vannak, és hogy nem megy a delegáció a fogadásra. Ezt ő aztán bevette a tudósításába, ezt adta le a norvég rádió este fél hétkor.
Megérkeztünk a parlamentbe, és ott állt Trautmann Rezső, aki akkor az államot képviselte mint az Elnöki Tanács helyettes elnöke. Kezet fogott mind a 4-500 megjelenő emberrel. Velem is. Megmondtam, hogy ki vagyok, de neki ez mindegy volt a sok ember között. Már ment a fogadás, amikor Sam Dahlgren közeledett felém, s úgyszólván rám rontott: ?Hát te hogy kerülsz ide?? Szóval a Világszövetség Európa-titkára tudott arról, hogy nekem nem kellett volna ott lennem ezen a fogadáson. Csak annyit mondtam: ?Káldy püspök úrtól kaptam személyes meghívást.? Ezzel vége is volt a beszélgetésnek. Utóbb feljegyeztem, hogy a 14 napos világgyűlés alatt ez volt az egyetlen ?beszélgetésem? Sam Dahlgrennel. Ennek az egésznek még egy érdekes utójátéka volt abban az értelemben, hogy a norvég delegációnak a világgyűlés befejezése utáni összejövetelén nekem külön köszönetet mondtak, hogy a világgyűlés során sok mindenben megkönnyítettem a norvég csoport munkáját. Én megköszöntem a szolidaritásukat. Aarflot püspök összegezte a benyomásokat, és kitért erre a parlamenti meghívásra is: ?Terray testvérünknek van egy olyan trófeája, amely senki másnak nincs, hiszen Káldy Zoltán által dedikált meghívót kapott.?26)
Hadd fűzzem még hozzá, hogy a két hét alatt hatszor beszéltem Káldy Zoltánnal. Az első beszélgetés meglehetősen viharos volt. A legutolsót ezzel zárta: ?Köszönöm, hogy eljöttél.?
- Arról lenne jó hallanunk még, hogy 20 év távlatában - az LVSZ nagygyűlés és a Dóka-féle Nyílt levél összefüggésében - hogyan látod az LVSZ és a Magyarországi Evangélikus Egyház dolgait. Az LVSZ-ben: Káldy nagyon rövid elnöksége hatott-e a napjainkig terjedő időszakra, tovább él-e az általa is képviselt szociáletikai (diakóniai teológiai) irányvonal? És hazai vonatkozásban: milyennek látod egyházunk helyzetét?
- Először is hadd mondjak annyit, hogy erre én csak a magam helyzetéből és élményeibol kifolyólag tudok felelni. Amit itt elmondtam, mindez személyes benyomásokon is alapul. Mások másként nézhették ezeket a dolgokat. A világgyűlés számomra 1984-ben jelentős élmény volt. Abban az időben én ?persona non grata? voltam Magyarországon, tehát beutazási engedélyt normális körülmények között nem kaptam. Erre az alkalomra kivételesen kaptam engedélyt. Ez maga is sokat jelentett, hiszen évek óta nem volt közvetlen kapcsolatom egy sereg olyan emberrel, akikkel bizalmas viszonyban voltam, családommal sem, lelkésztestvérekkel, barátokkal, ismerősökkel sem. De mindez nem akadályozhat meg abban, hogy kritikus szemmel is nézzem mindazt, amit az országban és a világgyűlésen láttam és tapasztaltam...
Húsz év távlatából is azt kell mondanom, hogy az akkori tapasztalatok ma is aktuális kérdésekre mutatnak rá. Attól, hogy a teológiai diszkusszió meg volt kötve - Dóka Zoltán még a ?teológiai terror? kifejezést is használta - természetesen 2004-ben már eltekinthetünk. Kivéve ha történészként beszélünk, mert az hozzátartozik a történethez. De a teológiai kérdéseket, amelyek akkor feldolgozatlanul bizseregtek a felszín alatt, ma sem tárgyalják, se Magyarországon, se világszövetségi szinten. Hozzátartozik a múlt feldolgozásához, hogy nem elég megállapítani a tényeket, hanem nyomára kellene jutni - ez vonatkozik mindenféle egyházi vezetőségre, a Lutheránus Világszövetségre is -, ki kellene vizsgálni, hogy mi van mögöttük, és le kellene vonni a következményeket. Melyik az az ideológia, teológia vagy filozófia vagy alapmotívum amely a teológiai megállapítások és egyházi cselekvések mögött van. Egyszerűen szociáletikáról volt (vagy van) szó, vagy van benne marxizmus, kontextualizmus, Amerika-ellenesség, felszabadítási teológia, nacionalizmus, vagy mi? Milyen alapgondolatok, filozófiai értelemben vett ?motívumok?, axiómák vannak mindezek mögött? Ez még most is feladat. Evangélikus egyházunkban kellene legyenek fiatal kutatók, akik nekivetik magukat ennek a problémának. Ez nemcsak a Magyarországi Evangélikus Egyház szempontjából fontos. Hiszen mind a mai napig is vannak politikai rendszerek a mi földgömbünkön, amelyeknek kifejezetten diktatórikus vonásaik vannak, és talán valaki tanulhatna abból, hogy 1984-ben ezt teológiailag hogy fogta meg egyik vagy másik magyar evangélikus lelkész, olyan viszonyok között, amik ma is megtalálhatók egyes országokban a világon. Dóka Zoltán levelének és a Világszövetség ?akkori teológiájának? az értékelése kellene, hogy része legyen ennek a ?Vergangenheitsbewältigung?-nak, a múlt feldolgozásának, nem csak a ?történeti igazság? kedvéért, nem azért, hogy Dóka Zoltánt dicsérjük vagy/és Káldy Zoltánt ócsároljuk, hanem azért, mert van ebből tanulnivaló amíg élünk, amíg a világ megáll, mert az Úr napja még nem érkezett el, de bármelyik pillanatban megérkezhet. Tanulnivaló van benne, nem csak a Magyarországi Evangélikus Egyház számára, nem is csak a Lutheránus Világszövetség számára, hanem Jézus Krisztus egyházának egésze számára, mert újból és újból jelentkeznek ilyen szituációk a világ különböző országaiban. A világgyűlésnek és a Nyílt levélnek a jelentőségét a 20 éves évfordulón azzal lehetne a legjobban elismerni, ha egy fiatal kutatókból álló csoport beindítaná azt a vizsgálódást, kutatást, amelynek során a történeti tények felszínre kerülnek, s amelynek során a teológiai megszólalások mögötti ideológiát vagy ideológiákat és alapgondolatokat is elemzik és kiértékelik. Ez lenne a legigazabb és legszebb megemlékezés a húszéves jubileumról.
Jegyzetek
1) ?... ein Schlachtfeld von Kontroversen?. Jens Holger Schjorring: Europabilder der Kirchen in der Nachkriegszeit. Der Lutherische Weltbund. Kirchliche Zeitgeschichte Jg. 12, 1999. 512-526, idézet az 526. oldalon.
2) Az erre vonatkozó levelezés megtalálható az Ordass Archívum irattárában, MOL (Magyar Országos Levéltár), OA (Ordass Archívum).
3) Interjú Vajta Vilmossal 1989. ápr. 12-én. Hangszalag felvétel, 38.o. (Terray László személyes iratai.)
4) TH (Történeti Hivatal) O-13599/1.
5) ?Krisztus a világ reménysége.? Magyarországon lesz a VII. Lutheránus világgyűlés. Útitárs XXV, 1981, 5. sz. 1.o.
6) Kár... Néhány megjegyzés az ?Útitárs? egyik cikkéhez. Evangélikus Élet XLVII, 1982. ápr. 18, 3.o.
7) Hungarian Church Press XXXV/11, May 15th - June 1st, 1983, 6. (92.) oldal.
8) Stat og kirke i Ungarn i dag. Kirke og Kultur 88, 1983, 495-509. o.
9) A cikknek két magyar fordítása van: Koinonia 28, 1983, 1-10.o. és Egyház és Világ V/2, 1994, 9-15.o.
10) Church of Norway News 1984. jan. 17.
11) Lutherische Welt Information 1984/6, febr. 9.
12) Lutherische Welt Information 1984/7, 8. és 9/10.o.
13) Inter Office Memorandum. 1984. febr.9, 10 óra 36 perc. MOL/OA (lásd a 2. sz. jegyzetet), 32. sz. doboz.
14) Lutherische Welt Information 1984/8, febr. 23, 9.o.
15) Mind a négy levél megtalálható: MOL/OA (lásd a 2. sz. jegyzetet), 32. doboz.
16) Magyar fordításban: Koinonia 28, 1983, 12-22. o., Egyház és Világ V/2, 1994, 16-22.o.
17) Carl Mau és Vajta Vilmos levelezése 1984 tavaszán, MOL/OA, lásd a 15. sz. jegyzetet.
18) CCC (Committee for Church Cooperation, Egyházi Együttmüködési Bizottság ) ülésének iratai 1985, Exhibit 8,1. Report of the Europe Secretary, 4. oldal.
19) Friedrich König Terray Lászlónak 1984. febr. 28. (Terray iratai.)
20) Kristeligt Dagblad 1984. márc. 9, 4.o.
21) Kirekesztették a ?valóságot?? Keresztyén Igazság, 17. szám, 1993 tavasz, 24-39.o.
22) Minutes. Seventh LWF Assembly, Budapest, Hungary 1984, 120-122. o.
23) Jens Holger Schjorring et al.: From Federation to Communion. The History of the Lutheran World Federation. Minneapolis 1997, 468.o.
24) ?Ordass-vita? Norvégiában. Keresztyén Igazság 31. szám, 1996 ősz, 29-31. o.
25) Levelek az Ordass Archívumban, MOL/OA, 33. doboz.
26) Mindkét élmény Terray László személyes feljegyzéseiből, 1984. augusztus 30-i dátummal.
Megjelent a Keresztyén Igazság 64. számában (2004. tél) 6-22.o.