Nemzetközi keresztény felekezeti szervezet legelső alkalommal 1984 nyarán tartott nagygyűlést egy kelet-európai szocialista országban. A Lutheránus Világszövetség (LVSZ), amely 50 ország 99 egyházának több mint ötvenmillió tagját képviseli, 1984. július 22. és augusztus 5. között a magyar fővárosban, Budapesten tartotta világgyűlését.
A németországi Augsburgban 1980 augusztusában megtartott LVSZ végrehajtó bizottsági ülésen született meg a döntés, hogy a nagygyűlés helyszínéül a másik jelölttel, Pápua-Új-Guineával szemben Magyarországot választják. Négy évig folytak tehát az előkészületek.
A világszövetségi vezetők komoly várakozásokkal tekintettek a nagygyűlés elé. Hangsúlyozták, hogy "hidakat" akarnak építeni a "különböző társadalmi rendszerű országokban élő egyházak és népek között".1) Az evangélikus egyházaknak eszközzé kell lenniök a népek közti feszültség enyhítésében és a jobb megértés szolgálatában.
A gyűlés utáni értékelések már szerényebbek voltak. "Csekély várakozással érkeztem Budapestre" - mondta dr. Mau, az LVSZ főtitkára közvetlenül a nagygyűlést követő sajtótájékoztatóján még Budapesten.2) De számára a nagygyűlés "a béke és megbékélés jegyében állt".
Könyveket lehetne megtölteni a nagygyűlést követő hónapokban a világ minden részén újságokban és folyóiratokban megjelent értékelésekkel és jelentésekkel.3) A kommentárok nagy többsége kritikus hangvételű volt, egy részük nagyon is kritikus. Luther Márton, minden evangélikus lelki atyja, "hiányzott" Budapestről, mondta egy értékelés. "Túl kevés volt a teológia" - panaszolta egy másik. A Német Demokratikus Köztársaság egyik egyházi vezetője még azt is kimondta, hogy kelet-európai összefüggésben ez a nagygyűlés "gyakorlatilag semmit sem jelentett. A valóságot kirekesztették."4)
A nagygyűlésnek valóban ilyen kevés köze lett volna a "valósághoz"?
Tulajdonképpen ez sem a nagygyűlésnek, sem az LVSZ munkatársainak nem állt szándékában. Aktuális témák szép számban kerültek napirendre, - a körülöttünk lévő világot érintő égető kérdések, mint pl. "Felelősségünk a békéért és igazságosságért", "Törődés Isten veszélyben levő teremtett világával", "Fajgyűlölet az egyházban és társadalomban" vagy "Az emberi jogok védelme". Ezeket és több hasonlót körülbelül 20 munkacsoport nyolc ülésén, majd számos plenáris ülésen vitatták meg, valamennyit a nagygyűlés főtémájának keretében: "Krisztusban - reménység a világ számára."5) A közelgő nagygyűlésről szóló előzetes híradásban egy magyar újság jelezte, hogy a világgyűlés "tizenhárom témával fog foglalkozni, melyek közül négy vallásos és kilenc világi". Olyan erős volt a törekvés az evilági "valósággal" való foglalkozásra, hogy egy résztvevő meg is jegyezte, ritkán vett részt olyan nagygyűlésen, ahol ennyire háttérbe szorult a teológia.6)
A vendéglátó egyháznak sem volt szándékában elzárni a nagygyűlés résztvevőit a "valóságtól". Ellenkezőleg, komolyan törekedtek arra, hogy megismertessék őket a Magyarországi Evangélikus Egyház (MEE) életével és tevékenységével. A megnyitót követő egyik első este a vendéglátó egyház mutatkozott be dokumentumfilm, előadások, dráma és zene segítségével. Mintegy 700 résztvevőnek, akik erre bejelentkeztek, újságíróknak, küldötteknek, tanácsadóknak és vendégeknek, arra is lehetőségük volt, hogy a nagygyűlés idejére eső vasárnap 120 gyülekezet valamelyikét meglátogassák az ország különböző részeiben.
Amit a küldöttek nem láttak
Július 29-e vasárnapjának látogatási programját a legtöbb résztvevő úgy említette később mint igazi sikert, magyarországi tartózkodásuk csúcspontját. A vasárnapi istentiszteletre összegyűlt ünneplő gyülekezetekkel találkoztak. E gyülekezetek nagyrésze évtizedek óta nem fogadott egyetlen külföldi látogatót sem, és így lelkesen várták a vendégeket.
Ezeknek a külföldi vendégeknek azonban alig volt lehetőségük arra, hogy közelebbi kapcsolatba kerüljenek a lelkészekkel vagy más gyülekezeti vezetőkkel és őket jobban megismerjék, nem is beszélve a gyülekezet tagjairól. Sok helyen tolmácsra volt szükség ahhoz, hogy a lelkész egyáltalában érintkezni tudjon a külföldi vendégekkel. Gyakorlott tolmácsokban pedig komoly hiány volt, - s a mellett sem lehetőség, sem idő nem volt magánbeszélgetésekre. A látogatókat hivatalosan fogadta a presbitérium vagy egyháztanács, és mind a gyülekezet, mind a vendégek nevében elmondott beszédeket tolmácsok fordították. Az istentisztelet után a vendégeknek sietniök kellett a gyülekezeti házba vagy a lelkészlakásra, hogy részt vegyenek még egy hivatalos fogadáson, s átadják nekik az ajándékokat, amelyeket a gyülekezet tagjai hónapok óta készítettek számukra. Azoknak a vendégeknek a részére, akik Budapesttől messze fekvő gyülekezeteket látogattak meg, s így már szombaton este meg kellett érkezniök, nem volt szabad magánszállást biztosítani. A vendégeket első osztályú szállodákban kellett elhelyezni (s a számlákat a gyülekezet fizette).
A püspökök előzetes utasításokat küldtek ki arról, hogy minden vendég legalább 2000 Ft értékű ajándékot kapjon. (A havi átlagkereset 4000 Ft volt.) Azt sem engedélyezték, hogy a vendégeket kis autókkal pl. Trabanttal szállítsák; nyugati gépkocsikat kellett használni, vagy ha erre nem volt lehetőség, legalább Wartburgot. Más szóval a vendégek kivételes vendégszeretetben részesültek. De kirakat-egyházat láttak.
Ugyanezt lehetne elmondani a Magyarországi Evangélikus Egyház filmjéről is, amelyet a bemutatkozó esten vetítettek a Sportcsarnokban. Itt a résztvevők zsúfolt templomokat láttak, de azt nem mondták meg nekik, hogy a felvételek a békéscsabai templom nagy felújítása utáni első istentiszteleten készültek vagy - egy másik jelenetben - egy másik templomban, olyan alkalommal, amikor éppen lelkészavatás volt. Balatoni ifjúsági táborokat is mutatott a film, mintha ezek az egyházi élet mindennapos eseményei volnának, de azt nem árulták el, hogy abban az időben az állam mindössze évi két ilyen tábort engedélyezett. Láthatták a résztvevők a budapesti Luther-szobor leleplezését is anélkül, hogy megtudták volna, a szobor nem áll szabadon Budapest valamelyik terén, hanem el van rejtve a Teológiai Akadémia udvarán. Gyermekkeresztelőt is láthattak, de nem mondták meg nekik, hányan hagyták már el az egyházat vagy szakítottak meg vele minden kapcsolatot, mert tanároknak és másoknak is komoly veszélyt jelentett, ha megkereszteltették gyermekeiket. Azt sem mondták el nekik, hogy a Magyarországi Evangélikus Egyházban a keresztelések száma az 1956-os 7500-ról 7) 25 év alatt a felére csökkent.8) A kérdés még csak fel sem merült, ilyen körülmények között hogyan állíthatják a MEE vezetői, hogy a magyarországi evangélikusok száma 430.000 (mint 40 évvel ezelőtt) vagy "kevéssel félmillió alatt van".
Egy könyvsátorban a konferenciai terem mellett a látogatók megtekinthették az elmúlt évtizedek egyházi kiadványait, vagy szuvenírként egy magyar nyelvű Bibliát is vásárolhattak, ha akartak. Azt viszont senki nem mondta meg nekik, hogy amikor 1982-ben a MEE kiadta az új énekeskönyvét, ehhez felhasználta négy évre való papírkeretét, és erre az időre mindennemű könyv és füzet kiadásáról le kellett mondania.9)
Amit a küldöttek nem tudtak
A valóság egy másik szelete, amely rejtve maradt a nagygyűlés 1200 résztvevője előtt, az ateista-szocialista állam és az egyházak közötti kapcsolat volt.
A protestáns egyházaknak ezeket a kapcsolatait a sztálini időkben aláírt megállapodások szabályozzák. A református egyház, mely hagyományosan a lakosság 1/5-ét képviseli, írt alá először ilyen egyezményt 1948 nyarán. Mikor 1948 decemberében az evangélikus egyház követte őket, a vezető püspök, Ordass Lajos börtönben ült "valutaüzérkedésért". A vád alól teljesen rehabilitálták 1956-ban, a felkelés előtt.
Míg az evangélikusokat máig köti az erős nyomásra aláírt Egyezmény, a római katolikus egyház jobb helyzetben van. Az államhatalomhoz fűződő mai kapcsolatuk egy 1964-ben aláírt "részleges megállapodáson" alapul. Ez a "részleges megállapodás" nemcsak az üres püspöki székek betöltését tette lehetővé és az állam-egyház kapcsolat más megkönnyítését biztosította, hanem folyamatos, évenként kétszeri tárgyalásokat iktatott be a Magyar Állam és a Vatikán képviselői között. Így folyamatosan volt lehetőség a két fél közötti megoldatlan kérdések felvetésére.10)
Az evangélikus egyház tehát lényegesen gyengébb helyzetben van az államhatalomhoz való viszonyát illetően. És ami még rosszabb, az erőteljes sztálinista nyomásra aláírt Egyezményt az állami szervek újra meg újra megsértették. Az Egyezmény biztosította "a kötelező iskolai vallásoktatást" (3. pont), de ezt már 9 hónapra rá, 1949 szeptemberében megszüntették. A diakonissza anyaházakat feloszlatták, és csaknem minden intézményüket államosították 1951-ben, az Egyezménynek azon paragrafusa ellenére, amely biztosította "szeretetintézmények fenntartásának, fejlesztésének és szeretetadományok gyűjtésének jogát", az egyház azon kötelezettségének megfelelően, amely "a szegények, elhagyottak, árvák, aggok gondozására vonatkozóan Krisztus parancsa és az egyház hitvallásai szerint reáhárul" (4. pont). Az evangélikus egyház által elismerésre méltó odaadással ma is gondozott diakóniai intézmények a szellemi fogyatékos gyerekek és felnőttek és az életüket egyházi szolgálatban eltöltött idősek otthonaira korlátozódnak.
1948-ban minden egyházi iskolát államosítottak Magyarországon, de az Egyezmény biztosította az evangélikus egyház jogát két középiskola fenntartására, név szerint említve a VII. kerületi fiúiskolát (a híres Fasori Gimnáziumot) és a Deák téri lánygimnáziumot. Ezt a két intézményt azonban "az egyházi vezetés szabad kezdeményezésére" (ez volt az ilyen, állami nyomásra született ügyletek bevett szövegfordulata) átadták az államnak 1951-ben, és az egyház azóta sem kapta vissza őket. (Az elmúlt néhány év során korábbi fasori diákok létrehozták az 'öregdiákok egyesületét', de erőfeszítéseik, hogy az egyházvezetést "a Fasor" visszaadásának kezdeményezésére bírják, mindeddig eredménytelenek voltak.)
Az Egyezmény szintén biztosította "az egyházi lapokban és önálló sajtótermékekben folytatott missziót" (3. pont). Ennek ellenére a nagyszámú egyházi újság, könyv és ismeretterjesztő füzet rövid időn belül évi néhány kiadványra és egyetlen, hatoldalas hetilapra, az Evangélikus Életre csökkent. A hetvenes évek elejéig az újság szerkesztőjének minden héten meg kellett jelennie egy állami hivatalban a kefelevonattal, s csak ezután nyomtathatták ki az újságot. Ez a gyakorlat csak akkor szűnt meg, amikor sikerült találni egy olyan szerkesztőt, aki az állami hatóságok számára eléggé megbízhatónak tűnt ahhoz, hogy biztosak lehessenek benne, nem fognak az állam (vagyis a Párt) érdekeit sértő cikkek megjelenni.
A jelenlegi egyházpolitika legfontosabb sarokköve az 1957 márciusában kelt "törvényerejű rendelet", mely kimondja, hogy minden vezető egyházi pozíció betöltéséhez szükséges az előzetes állami jóváhagyás. Ez a rendelkezés lényegében megszüntette az egyház függetlenségét és szabályozza az összes püspöki, teológiai tanári, esperesi és gyakorlatilag a nagyvárosi lelkészi állások betöltését. Amíg nincs meg az előzetes jóváhagyás, nem írhatók ki "választások" (az egyetlen jelöltre).
Egy 1981-es finnországi előadásban Káldy Zoltán püspök azt mondta, hogy őt a "gyülekezetek nagy többsége választotta meg".11) Két évvel később egy nyugatnémet egyházi évkönyvben azt állította, a MEE püspökeit "a gyülekezetek választják meg".12) Ezt a kijelentést megismételte az LVSZ nagygyűlésén. 13) Ezek az állítások természetesen helyesek, ha csak betűszerinti értelmüket vesszük. De a mögöttük levő valóság mégiscsak az, hogy a "választás" az egyetlen, az állami szervek által előre jóváhagyott jelöltre vonatkozik.
Az összes vallásfelekezet vezetősége feletti teljes ellenőrzés biztosítására már 1951-ben létrehozták az Állami Egyházügyi Hivatalt (ÁEH). Egy rövid időszaktól eltekintve (1956-57-ben) ennek a hivatalnak joga volt az egyházi ügyeket érintő bármilyen lépés megtételére. A megyeszékhelyeken lévő helyi hivatalai (ezekből összesen mintegy húsz van) gyakran többet foglalkoznak a lelkészekkel, mint saját püspökeik. A püspökök gyakran csak végrehajtották az ÁEH-hivatalnokok végzéseit, vagy úgy intézkedtek, mintha saját kezdeményezésük szerint járnának el személyi ügyekben, a helyi egyházi életet, külföldi utazásokat érintő kérdésekben vagy, hogy bizonyos lelkészek kapnak-e engedélyt hitoktatásra vagy eltiltják őket attól.
Amit a küldöttek nem olvastak
Természetes lett volna, hogy a küldötteknek bepillantást engednek a magyar evangélikusok belső életébe és gondjaiba. Ezért az evangélikus egyház egyik lelkésze Nyílt levelet intézett az LVSZ Végrehajtó Bizottságához és elnökéhez, valamint "mindazokhoz, akik az LVSZ-ben felelősséget éreznek a Magyarországi Evangélikus Egyház iránt". Komoly kísérlet volt ez arra, hogy az egyház, nehéz helyzetében, teológiai kérdések tisztázása révén kapjon segítséget. Az erőfeszítést azonban az LVSZ hivatalnokai meghiúsították.
A Nyílt levél írója a Budapesttől 50 km-re keletre fekvő hévízgyörki evangélikus gyülekezet lelkésze, Dóka Zoltán volt. Elismert teológus, a 400-oldalas Márk Evangéliuma-kommentár (Budapest, 1976) írója és nem kevesebb mint 28 ének szerzője vagy fordítója az 1982-es magyar Evangélikus Énekeskönyvben.
A tízoldalas Nyílt levél két fő témája Káldy Zoltán püspök önkényes egyházvezetése és "teológiai terrorja" volt, melyen keresztül minden lelkészre és egyházi munkásra rákényszeríti "diakóniai teológiáját". Ezzel a teológiával, mely valójában a kormánypolitika teljes támogatásának elvi alapja, foglalkozott már korábban az LVSZ strasbourgi Ökuménikus Intézetének professzora, dr. Vajta Vilmos.14) Ez volt azonban az első eset, hogy egy olyan teológus, aki Káldy saját egyházában lelkészi állást tölt be, vállalkozott arra, hogy ezt a teológiai rendszert kritikában részesítse.
Káldy Zoltán (szül. 1919-ben) már az LVSZ nagygyűlése előtt is széles körben ismert volt keménykezű egyházvezetésről. Miután az állami szervek elfogadták mint egyetlen jelöltet Ordass Lajos, az LVSZ alelnöke püspöki székének betöltésére, Káldy 1958 novemberében lépett hivatalba a MEE Déli Egyházkerületének püspökeként. Lépésről lépésre haladva erős hierokratikus kormányzatot alakított ki egyházában. Az 1966-ban elfogadott új Egyházi Törvények biztosították a püspök jogát még a lelkészek elmozdítására és kinevezésére is bizonyos esetekben (pl. "egyházi közérdekből, ha a püspök megállapítja az áthelyezés szükségét", 2. Törvény, 51. §). Tagja lévén az Országgyűlésnek, az Országgyűlés Külügyi Bizottságának, a Hazafias Népfront elnökségének, a Magyar Béketanácsnak és a kormány által irányított Magyarok Világszövetségének (stb.), maga mögött tudhatja a Párt erejét is, amely mindezeket a testületeket ellenőrzi.
Külpolitikai nézeteit mindig is nyíltan vallotta meg.15) A berlini fal vendégkönyvébe ezt írta 1961-ben: "Hálásak vagyunk az itt végzett békeszolgálatért." Afganisztán szovjet megszállása szerinte a "kapitalizmus veresége" volt.16) Szerinte csak a Szovjetunió türelmének köszönhető, hogy az elmúlt 30 évben nem robbant ki a harmadik világháború.17)
A közelgő LVSZ Nagygyűlést kezdettől fogva nagyon fontos eseménynek tekintette. Egy körlevélben 1984 elején a két püspök, Káldy Zoltán és Nagy Gyula, "adminisztratív intézkedésekkel" fenyegette meg azokat a lelkészeket, akik esetleg megzavarnák a nagygyűlés előkészületeit. "Akinél e kérés nem talál meghallgatásra, ne lepődjék meg, ha nem az 'evangélium', hanem a lutheri teológiának megfelelően a 'törvény' szavával fogunk vele szemben eljárni, mihelyt arra időnk lesz. Jó lelkiismerettel vállalja az egyházvezetőség adott esetben a gyors 'adminisztratív intézkedést' is."18) Egy évvel korábban intette a lelkészeket: "Ha az LVSZ Nagygyűlés napjaiban a lelkészek és a gyülekezetek problémákat és nehézségeket okoznak az egyházvezetőségünknek, az egész egyház, és ami több, Jézus Krisztus ellen cselekszenek."19)
Káldy az elődje, Ordass Lajos iránti kibékíthetetlen magatartásáról is jólismert volt. Két nappal a nagygyűlés megnyitása előtt azonban mégis elment Ordass sírjához, és az LVSZ Végrehajtó Bizottsága tagjainak, valamint a sajtó képviselőinek jelenlétében Ordasst méltató beszédet mondott. Ebben Ordass "örökségéről" és "végrendeletéről" beszélt, amelyet meg akart őrizni.20) Az Evangélikus Élet beszámolójában ez a két kitétel hiányzott.
Dóka Zoltán ebben az időben Nyugat-Németországban tanulmányi és egészségügyi szabadságon volt. Azt remélte, hogy Nyílt levelét szétosztják a Végrehajtó Bizottság tagjai között, akikhez azt címezte. Ez azonban nem történt meg. Dr. Mau főtitkár kijelentése szerint "a Végrehajtó Bizottság nem foglalkozott vele, mert nem minden tagja kapta meg."21) De a Nyílt levél néhány példánya bekerült Magyarországra, és a sajtónak a nagygyűlésen jelen levő képviselői tudomást szereztek róla. Ekkor aztán felgyorsultak az események.
Először is a nagygyűlés sajtóközpontjában működő egyetlen fénymásoló gépet ettől kezdve csak az LVSZ munkatársainak volt szabad használniok. Másodszor az LVSZ Európa-titkára, dr. Sam Dahlgren összeállított egy nyilatkozatot Káldy Zoltán püspök számára a Dóka-levél ellen, és ezt az állásfoglalást szétosztották, míg Dóka levele változatlanul ismeretlen maradt a legtöbb küldött és újságíró előtt.
Harmadszor, Koppenhága püspöke, Ole Bertelsen plenáris ülésen kérte, hogy tegyék hozzáférhetővé a Nyílt levelet a küldöttek számára, s a főtitkár megigérte, hogy előveszi a kérdést az Ügyrendi Bizottságban.22) Az Ügyrendi Bizottság jegyzőkönyvéből 23) azonban kiderül, hogy ott erről nem is volt szó. Amikor két nappal később Bertelsen püspök ismét felvetette a kérdést a plenáris ülésen, az volt a válasz, hogy "nem érzik helyesnek, hogy a nagygyűlésen kívüli személyeknek megengedjék, hogy így befolyásolják a napirendet", és dr. Mau hozzátette, hogy a Dóka-levél fordítása és sokszorosítása egyébként sem lett volna megoldható.24) Negyedszer, Sam Dahlgren Európa-titkár a Nyílt levél Magyarországra hozatalával az egyik újságírót vádolta meg, és kitoloncolással fenyegette meg az illetőt.25)
Káldy számára, akinek nagyon fontos volt, hogy az LVSZ új elnöke legyen,26) Dóka lelkész Nyílt levele nagyon rossz pillanatban érkezett. Éppen ezért élesen reagált rá. Dr. Mau főtitkár utasítására az LVSZ munkatársai gondosan fénymásolták és minden egyes küldöttnek kiosztották a dr. Dahlgren, Káldy "árnyékírója" által fogalmazott választ anélkül, hogy azt a nagygyűlés napirendjéért felelős testületek valamelyikében megvitatták volna. A válaszban a püspök "egyszerűen igaztalanok"-nak minősítette a Nyílt levél állításait, és Dóka személyes csalódásainak kifejeződéseként értelmezte őket. A nyilatkozat Dóka családi helyzetét is érinti, utalva egy családtag "tragikus helyzetére". Ugyanakkor azonban Káldy püspök késznek nyilvánította magát a diakóniai teológia kérdéseinek megvitatására egy későbbi időpontban, és biztosított arról, hogy semmit nem tesz, ami "megnehezítené Dóka lelkész visszatérését Magyarországra".27) Későbbi fejlemények bizonyították, hogy az ilyen és ehhez hasonló nyilatkozatok elsősorban a külföldi látogatók és a nyugati sajtó számára készültek, azt a benyomást keltve, hogy a püspök hajlandó teológiai vitát nyitni a Magyarországi Evangélikus Egyházban. Az ígéretek nem jutottak el a magyar nyilvánossághoz, és be sem tartották őket.
A küldöttek közül csak néhányan értesültek egy másik magyar evangélikus lelkész egy másik nyilatkozatáról. Az információ és kommunikáció normális körülményei között természetesen ez a nyilatkozat is sokkal szélesebb körben lett volna ismeretes, s nagyobb vitát válthatott volna ki.
Ezt a nyilatkozatot a budahegyvidéki evangélikus gyülekezet lelkésze, Csengődy László tette, annak a gyülekezetnek a lelkésze, amelyhez Ordass Lajos püspök tartozott élete utolsó 18 évében, míg egy harmadik emeleti lakásban élt Budán, elszigeteltségre és hallgatásra ítélve.
Nyilatkozatában Csengődy lelkész kertelés nélkül elmondta, hogy mint a gyülekezet lelkészét az egyházvezetés felszólította, beszélje le Ordass püspököt arról, hogy az istentiszteleteket látogassa. A külföldi vendégek jelenlétében, akik épp azon a vasárnapon a gyülekezetlátogatás keretében az ő istentiszteletén jelen voltak, Csengődy azt is elmondta, gyülekezetét milyen hátrányok és nehézségek érték, kizárólag mert Ordass ahhoz tartozott. Ugyanakkor reményét is kifejezte, hogy az a beszéd, amelyet Káldy püspök Ordass sírjánál tartott, helyrehoz dolgokat, és megköszönte a püspöknek ezt a gesztust.
Az istentisztelet végén a jelenlevők megkapták Csengődy nyilatkozatát. Bár a küldöttek és a sajtó nem juthatott hozzá, ők Káldy püspök szóbeli reakciója nyomán értesülhettek erről az eseményről. Csengődy "rossz lelkész" (ein schlechter Pfarrer), jelentette ki Káldy, és Csengődy gyülekezetének tagjai már kérték őt (Káldyt), hogy mozdítsa el Csengődyt hivatalából.28) Ez a kijelentés már azért is különösnek tűnik, mert Csengődy nem Káldy, hanem Nagy Gyula püspök kerületébe tartozik.
Amiről a küldöttek nem beszéltek
Az LVSZ-munkatársak ügyes manőverezésének köszönhető, hogy sem a Dóka-levél, sem a Csengődy-nyilatkozat nem jutott el a küldöttek nagy részéhez. A munkacsoportokban és a plenáris üléseken folyó megbeszélések "zavartalanul" folytatódhattak. A szervezők és irányítók rendkívüli óvatossága azt is eredményezte, hogy minden beszélgetést elkerültek olyan érzékeny témákról, amelyek a magyar házigazdák számára kényelmetlenek lettek volna.
A nagygyűlésen kívüli világgal való kapcsolatot amúgy is a minimumra korlátozták. Civilruhás megfigyelők ellenőrizték a közeli Stadion Szálloda - itt lakott minden küldött - mindkét bejáratát, hogy megakadályozzanak a belépésben mindenkit, aki nem viselte a hivatalos jelvényt. A nyelvi nehézségek is elszigetelték a nagygyűlést. A szimultán tolmácsolási készülékek száma igen korlátozott volt. A 12.000 ember jelenlétében megrendezett, zsúfolt megnyitó istentisztelet után a hallgatók csoportja nagyon gyorsan fogyott, s pár nap múlva létszámuk már nem haladta meg a néhány tucatot. A megbeszélések legtöbb-nyire teljesen üres karzati padsorok előtt folytak.
A tizenhárom különböző munkacsoport jelentése úgy került a plenáris ülés elé, s úgy fogadták el őket határozatként, hogy még csak nem is érintették a kelet-európai egyházak sajátos problémáit. Szembeötlő példa erre a "Keresztény élet különböző társadalmi rendszerekben" című témával foglalkozó 12. munkacsoport. A gyűlés határozata szerint kezdeményezni fognak "kultúrák közötti és kultúrán belüli, nemzetiségek és egyházak közötti tanulmányi és csereprogramokat", amelyek "lehetővé teszik a tagegyházak számára, hogy kifejezzék aggodalmaikat, reményeiket és keresztény életük céljait a maguk társadalmi rendszerében". Hasonlóképp azt is javasolja, hogy az LVSZ "közvetítsen különböző társadalmi rendszerekről szóló információkat és tanulmányokat" stb., de egy szóval sem említi azokat a speciális összefüggéseket, melyekben a nagygyűlésre sor került, vagyis a kelet-európai ateista-marxista társadalmakat. A szándék, amint a fentebb idézett kijelentések mutatták, a hídépítés volt egyházak és népek között. De Kelet és Nyugat problémái nem kerültek elő a nagygyűlésen. A vallásszabadság kérdését, amely nyilvánvalóan égető kérdés volt számos keleteurópai résztvevő számára, nem tárgyalta a gyűlés. A keleteurópai keresztény egyházak és csoportok helyzete, melyet nehezít, hogy barátságtalan sőt ellenséges környezetben gyakorolják missziói feladatukat, szóba se került. Egy plenáris ülésen egy skandináv küldött felvetette ugyan az egyház helyzetének kérdését a marxista Etiópiában. Ebben az országban Afrika egyik legnagyobb és leggyorsabban növekvő evangélikus egyháza nagy nehézségekkel találkozik szolgálata végzése közben. De a skandináv küldött egyedül maradt, a kezdeményezést nem követte semmi. És ha az egyik magyar küldött nem említi a keresztény-marxista párbeszédet, ez a kritikus kérdés is említés nélkül marad a nagygyűlés során.
A nagygyűlés napirendjét intéző személyeknek ezt a végtelen óvatosságát csak túlzásnak mondhatjuk, épp abban a keleteurópai országban, amely a legtöbb nyitottságot és készséget mutatja új csatornák létrehozására a nyugati világgal való jobb kommunikáció érdekében. Ezzel hozzájárultak ahhoz, hogy elszigetelődjék a nagygyűlés és figyelmen kívül hagyja saját kontextusát. "A magyarországi helyzet tabunak számít Budapesten" - jelentette lapjának egy nyugat-német újságíró.29)
Amit a küldöttek nem tudtak meg elutazásuk után
Amikor augusztus 5-én végetért a nagygyűlés, a Nyílt levél írója, Dóka Zoltán még Nyugat-Németországban volt. Feleségének Káldy egyik képviselője azt a tanácsot adta, jobb, ha a férje külföldön marad. Dóka azonban még ugyanannak a hónapnak a második felében visszatért Magyarországra. Ekkor azonnal felfüggesztették hévízgyörki lelkészi szolgálatából. Ezt először Keveházi László esperes tette meg telefonon, majd - a püspök és a püspökhelyettes egyidejű távollétében, de feltehetően az ő nevükben - a püspöki teendőket ellátó Tóth-Szöllős Mihály írásban.
Ugyanebben az időben jelent meg egy hosszú cikk az Evangélikus Életben, Dóka elleni goromba támadásokkal.30) Néhány héttel később egy hasonló cikk jelent meg Káldy püspök neve alatt, melyben többek között téma "az áruló lelkész hazudozása és rágalma" is.31) Dóka választ írt erre, de annak közlését az Evangélikus Élet szerkesztője elutasította.32) Lelkészgyűléseket hívtak össze azzal az alig titkolt szándékkal, hogy a kollégák elítéljék Dókát, s így elszigetelődjék az egyházban. Mikor Dóka maga megjelent egy gyűlésen a saját egyházmegyéjében, megtagadták tőle a szólás jogát.
A külföldi sajtó, egyházi és világi egyaránt, híreket és kommentárokat közölt a külföldi egyházi vezetők felháborodásáról, akik emlékeztettek arra, milyen ígéreteket tett Káldy a nagygyűlés alatt, miszerint bármely kérdésről - beleértve a diakóniai teológiát is - hajlandó párbeszédet kezdeni Dókával és másokkal. "A választás után a püspök mindjárt leszámol a lelkészével" - ez volt a Frankfurter Allgemeine Zeitung kéthasábos cikkének a címe.33) A Nyugat-Német Evangélikus Egyház Püspöki Értekezlete tudatta a vendégként jelenlevő Nagy Gyula püspökkel, "milyen döbbenetes benyomást tett a német evangélikusokra (verheerende Wirkung auf die deutschen Lutheraner)" Dóka Zoltán felfüggesztése - jelentette néhány héttel később ugyanaz az újság.34) A frankfurti Evangelischer Pressedienst Dokumentation35) című sorozatában kiadott egy különszámot, amelyben a Dóka-ügyet érintő dokumentumokat gyűjti össze 38 oldalon. A Lutheránus Világszövetség sajtószolgálata viszont még csak említést sem tett a "Dóka-ügyről". Az Evangelischer Pressedienst egyértelmű kérdésére válaszolva dr. Mau főtitkár még ki is jelentette, az a benyomása, hogy Dóka lelkész "minden érintett részéről kifogástalan ("fair") bánásmódban részesült.36) Az osloi Vart Land című napilap kérdésére az LVSZ Európa-titkára, Sam Dahlgren még azt is állította, hogy a Világszövetség képviselői "nagy figyelemmel követték a fejleményeket, és mindkét felet a megbékélésre biztatták".37) Ez a kijelentés valótlannak bizonyult, mivel Dóka Zoltánnak a nagygyűlés után egy évvel tett határozott kijelentése szerint az LVSZ részéről egyetlen személy sem lépett vele kapcsolatba, sem addig, amikor a Vart Landdal az interjú készült, sem később.
Addig is, míg végül Káldy püspök kénytelen volt engedni az óriási nemzetközi nyomásnak, s utasítást adni a felfüggesztés megszüntetésére, Dóka maradéktalanul ellátta lelkipásztori szolgálatát, gyülekezetének és számos kollégájának teljes támogatása mellett. Eközben Káldy püspök meglepő lépéssel próbálta rajtakapni gyanútlan lelkészeit. Miután titkos esperesi értekezletet tartott, elrendelt egy szavazást mind a 16 evangélikus egyházmegyében Dóka akciójának és Nyílt levelének elítéléséről. A levelet egyébként sem a szavazás előtt, de még a szavazás után sem osztották szét. A nyugatnémet idea sajtószolgálat szerint a lelkészek többsége nemcsak hogy nem volt hajlandó elítélni Dókát, de egy az esperesek által feltett másik kérdésre is, hogy van-e bizalmuk az egyházvezetésben, nemmel feleltek.38) Ez éles ellentétben állt Káldynak a nagygyűlés alatt tett kijelentéseivel, amikor azt állította, hogy a Magyarországi Evangélikus Egyház 280 lelkészének 85%-a támogatja a diakóniai teológiát, és ha Dóka visszatérne Magyarországra, tiltakozásul 250 lelkész hagyná el állását, mert lehetetlennek tartanák, hogy Dókával együttműködjenek.39)
Azoknak a küldötteknek, akik nem olvassák a Frankfurter Allgemeine Zeitungot és más európai lapokat (vagyis legtöbbjüknek), hanem az evangélikus egyházakat érintő információkhoz az LVSZ sajtószolgálatán keresztül jutnak, semmi esélyük nem volt arra, hogy megismerjék a Dóka-ügy fejleményeit, egészen addig, míg a Világszövetség sajtószolgálata hirtelen meg nem jelentette a hírt, hogy Dóka felfüggesztését (amelyről korábban említést sem tettek) - 1984 október végén megszüntették.40)
A "valóságot" még a nagygyűlés után is kirekesztették
Semmi jó nem származott a nagygyűlésből? Valami bizonyára. Sok határozatnak és megbeszélésnek lehet hosszan tartó hatása a tagegyházak vagy a budapesti résztvevők számára. Ide tartoznak az emberi jogok kérdéseivel foglalkozó külön iroda felállítására vonatkozó tervek, a határozott állásfoglalás a békét illetően, az a határozat, amely hangsúlyozza a fegyveres katonái szolgálattal szemben az alternatív szolgálat választásához való jogot (lelkiismereti szolgálatmegtagadók), a katonai szolgálatra nevelő és a kötelező polgári oktatás szétválasztásának követelése, a határozat, hogy növelni kell a nők részvételét az LVSZ-bizottságokban és a következő nagygyűléseken. Ezek mind olyan határozatok, melyek nagy jelentőségűnek bizonyulhatnak evangélikus egyházak életében.
Számos vonatkozásban a vendéglátó egyház is profitált a világ minden részéről összesereglett evangélikusok találkozójából. Ez lehetőséget adott a magyarországi keresztények számára, hogy megjelenjenek saját országuk nyilvánossága előtt. Amíg a nagygyűlés tartott a Sportcsarnokban, kívül egy hatalmas plakát hirdette, milyen konferencia folyik: "Hetedik Evangélikus Világgyűlés". Hosszú évek óta először, élőben közvetített egyházi szertartást a Magyar Állami Rádió, s a megnyitó istentisztelet egy rövidített változatát később még ugyanaznap a Magyar Televízió is sugározta. Több napon át az esti hírekben rövid tudósításokat is adtak a megbeszélésekről. Még a Magyar Légiközlekedési Vállalat, a MALÉV is hozzájárult a nagygyűlés különleges alkalmához, amikor praktikus táskákat osztottak szét minden résztvevőnek, rajtuk a nagygyűlés jelvényével és angol nyelvű mottójával: "Krisztusban - Reménység a világ számára". És mindez egy kommunista országban!
Ami azonban a Magyarországi Evangélikus Egyház belső életét illeti, még mindig jelentős mennyiségű pótolnivaló akad. A Káldy által a nagygyűlés alatt megígért szabad teológiai eszmecsere még el sem kezdődött. Biztonság kedvéért létrehoztak egy "Akadémiai Teológiai Társaság"-ot, hogy "fórumot biztosítsanak a teológiai eszmecsere számára". A püspökök és a professzorok, az LVSZ sajtótájékoztatója szerint, "megállapodtak ebben a Lutheránus Világszövetség VII. Nagygyűlése alatt."41)
Ennek a Társaságnak a tagjait természetesen az egyházvezetés fogja kiválogatni, s akkor nem kétséges a végeredmény. Káldy püspöknek az Ordass püspök sírjánál elmondott beszéde mindmáig nem jelent meg teljes egészében magyarul, és Ordass Lajos nevét változatlanul mély hallgatás övezi a magyar evangélikus sajtóban. A nagygyűlés alatt tett ígéretek tehát csak a külföldi sajtónak szóló kijelentések voltak? Vagy képes lesz az LVSZ arra - és elég bátor is ahhoz -, hogy segítsen megtartani ezeket az ígéreteket?
Fordította: Ittzés Gábor
Jegyzetek:
1) Dr. Carl H. Mau Jr., az LVSZ főtitkára, a Lutheran World Information-ben, angol nyelvű kiadás (LWI/AK), 1984/8, február 23., 4. o .2) Lutherische Welt Information, német kiadás (LWI/NK), 1984/ 31, augusztus 7., 4. o.
3) Összegyűjtött értékelések és jelentések jelentek meg a LWI/ NK-ban, 1984/31-től 1985/3-ig és a VELKD Informationen-ben, 1984. szeptember 15. (144 oldal).
4) "Die Wirklichkeit war ausgeklammert." Günther Krusche szuperintendens, a LWI/NK 1984/32 szerint, augusztus 10., 14. o.
5) Részletekért l. LWF Report 19/20. szám, Genf, 1985. február.
6) "Ich habe selten eine Vollversammlung erlebt, auf der so wenig teologisch argumentiert wurde." (Günther Krusche szuperintendens, a LWI/NK 1984/32 szerint, augusztus 10., 14. o.)
7) Evangélikus Élet, 1957. július 21.
8) Lelkipásztor, 1981. február, 93. o.
9) Püspöki körlevél a lelkészekhez, kelt 1985. március 21-én, 7. o.
10) A római katolikus egyházat érintő részleteket illetően l. Emmerich András: The Hungarian Catholic Church in Tension Between Loyalty and Opposition (A Magyar Katolikus Egyház a loyalitás és ellenállás feszültségében), ORPEE V. évf. 2. szám, 1985. április, 1-12. o.
11) Káldy Zoltán: "Az egyház a mai Magyarországon." Előadás a Finn-magyar Lelkésztalálkozón Iisalmiban, 1981, június 15-18. (Kézirat magyarul és finnül.)
12) Káldy Zoltán: Lutherische Kirche in einer sozialistischen Gesellschaft, a Lutherische Kirche in der Welt-ben. A Martin Luther Bund évkönyve. 30. évf., 1983., 113. o.
13) "Bármely lelkészt megválaszthatják püspökké. De a gyülekezetek engem kívántak megválasztani." Interjú a Kristeligt Dagblad-ban, Koppenhága, 1984. július 26.
14) Vajta Vilmos, Umstrittene Theologie der Diakonie, a Lutherische Monatshefte-ben, 1983. 114-119. o. Angolul pedig OPREE, IV. évf., 1. szám, 1984. január, 45-60. o.
15) Részletekért 1. J. V. Eibner, Zoltán Káldy - A New Way For The Church in Socialism? (Káldy Zoltán: Új út az egyház számára a szocializmusban?) a Religion in Communist Lands-ben, 1985/1, 33-47. o.
16) Idézi a Frankfurter Allgemeine Zeitung, 1984. augusztus 2.
17) Idézi a Neue Zürcher Zeitung, 1984. május 9.
18) A MEE Déli Egyházkerületének püspöki körlevele, iktatási szám 150-7/1984, azonos az Északi Egyházkerület püspöki körlevelével, ikt. szám 36/1984, 4. o.
19) Idézi a Deutsches Allgemeines Sonntagsblatt, 1984/33, augusztus 12.
20) LWI/NK 1984/29, július 26., 10. o.
21) LWI/NK 1984/30, augusztus 2., 2. o.
22) A nagygyűlés jegyzőkönyve szerint, - 1. Minutes, Seventh LWF Assembly, 120-22. o.
23) Megjelent a Minutes, Seventh LWF Assembly-ben, 120-22. o.
24) Ibid. 64. o.
25) LWI/NK 1984/31, augusztus 7., 17. o.
26) A dán Kristeligt Dagblad című újsággal készült interjúban azt nyilatkozta, hogy diszkriminációnak tekintené, ha nem választanák meg elnöknek. Kristeligt Dagblad, 1984. július 26.
27) Káldy Zoltán nyilatkozata, kelt 1984. július 27., szétosztva aznap délelőtt egy sajtókonferencián többszáz újságíró jelenlétében.
28) Lutherischer Weltbund. Siebente Vollversammlung Budapest. Presse-Information 68. szám (dátum nélkül).
29) Hamburger Abendblatt, 1984. július 26.
30) "Megteologizált árulás" Evangélikus Élet, 1984. szeptember 2.
31) Ibid., 1984. szeptember 16.
32) Mezősi György szerkesztő levele Dókához, kelt 1984. szeptember 26.
33) "Gleich nach der Wahl rechnet der Bischof mit seinem Pfarrer ab." Frankfurter Allgemeine Zeitung, 1984. szeptember 13.
34) Ibid., 1984. október 27.
35) 1984/47a szám, 1984. november 4.
36) Idézi a Deutsches Allgemeines Sonntagsblatt, 1984. szeptember 30.
37) 1984. október 30.
38) Idea Spectrum, Frankfurt, 1984/51-52, 1984. december 20.
39) LWI/NK 1984/31, augusztus 7., 17. o.
40) Az egyházi bíróság határozatának október 25-én kelt első változata, mely megszüntette a felfüggesztést, és amelyet az LVSZ genfi irodája tett közzé (epd Dokumentation 47a, 32. o., vö. a 35. jzt fent), úgy fogalmazott, hogy Dóka "nincs olyan egészségi állapotban, hogy az egész helyzetet elfogulatlanul fel tudná fogni, s a saját viselkedését higgadtan meg tudná fontolni. Ehhez időre van szüksége". Érzékelve a súlyos inszinuációra érkező reakciókat, Káldy saját maga változtatta meg a bírósági döntés szövegét, és ez a szakasz ezért már hiányzott az LVSZ sajtótájékoztatójában közölt második változatból (LWI/AK 1984/43, november 1., 3. o.).
41) LWI/AK, havi kiadás, 1985. június, 9. o.
Megjelent a Keresztyén Igazság 17. számában (1993. tavasz)